Füvessy Anikó - Szilágyi Miklós szerk.: Természettudományi tanulmányok (Tiszafüredi Tanulmányok 1. Szolnok, 1985)

Részlet Kitaibel Pál 1797-es útinaplójából. Közzéteszi: Pozder Miklós és Szerencsés Imre

JACO., Echium russicum J.F.GMEL. 1791; piros kígyószisz ), Statice limonium (=Limonium Gmelinii KTZE. 1891. ssp. hungaricum SOÓ 1963; magyar sóvirág), Artemisia absynthium (=fehér üröm), pontica (=bárányüröm) és nova (=új ürömfű), egy veronika keskeny, hármasán elágazó levelekkel, melyek kissé dárdaalakúak, érdekesen fogazottak ^Veronica maritima, Veronica longifolia var. salicifolia WALLR. 1822; hoszszúlevelű veronika), stb. A mocsarakban, mint majdnem mindenütt Magyarországon az Arundo phragmites (=syn. Phragmites communis, vulgaris, Phragmites australis TRIN. et STEUD. 1821; nád), Scirpus maritimus {=Bolboschoenus maritimus [L.] PALLA 1903; szikikáka, zsióka, palla) és palustris (^Eleocharis palustris [L.] R. et SCH. 1817. ssp. palustris; mocsári csetkáka) fordul elő legtöbbször. Az Arundo phragmites-t itt gyakran a szántóföldeken is láthatjuk, valamint a száraz réteken. Ez azt bizonyítja, hogy itt az egész terület valaha mocsaras volt. A köles között, melyet mint igen kiváló táplálékot sokfelé termesztenek, a Sinapis arvensis (=vadrepce) olyan tömegben van, hogy a földek teljesen sárgák tőle. A már említett új Carduus (=bogáncs) faj itt ismét kezd mutatkozni a szántóföldek szélein. Ezt a bogáncsfajtát mindig a Carduus acanthoides (=útszéli bogáncs) és nutans (=bókoló bogáncs) társaságában talárjuk, úgy hogy feltételezhetően ezekből keletkezett. A bogáncsok fejét szorgosan felkereső rovarok lehetnek ezen fattyú keletkezésének alkalmi okai. A viszszagörbült kehelypikkelyek és a meghosszabbodott virágszárak hihetővé teszik, hogy a Carduus nutans volt az apa. Nevezhetjük tehát Carduus hybridus-nak {^Carduus hamulosus EHRH. 1792; horgas bogáncs) is. Körülbelül egy mérföldnyire Füredtől az út mellett van egy kocsma, ahol csak bort és pálinkát lehet kapni.

11 Az ilyen, a helységektől távolabb fekvő, rosszabb minőségű kocsmákat nevezik csárdának. A csárda mellett éppen kutat ástak, így lehetőségünk volt, hogy a talajt egy bizonyos mélységig megismerhessük. Másfél lábnyi televényföld alatt sápadt-sárgásbarna agyag volt, ami ahogyan egyre mélyebbre haladt, annál jobban volt homokkal kevert. Úgyhogy 2 láb mélységben már csupasz homok volt található, sárga színű, kevés csillámpikkellyel. Az agyag felső rétegében fehér, többnyire legömbölyített mészmorzsák voltak, borsónagyságútól a mogyorónagyságúig. [A naplót itt WALDSTEIN írja tovább:] Ebből a kútból kb. 3 öl mélységig minden amit kiástak, egyazon homokfajta volt. A legelőkön Poa eristata (=Cynosurus eristatus L. 1753; taréjos cincor) és egy Festuca (=csenkesz) volt, utóbbi sörteszerű levelekkel és csipkés