Orbánné Szegő Ágnes: Tiszafüred és vidéke zsidóságának emlékezete (Tiszafüredi Füzetek 5. Tiszafüred, 2004)

Zsidók letelepedése az Alföldön Magyarországon, illetve Pannónia területén már a római korból maradtak emlékek zsidók itt éléséről. A népvándorláskori kényszerű szünetet követően a honfoglalás után kezdődött meg a magyar és zsidó nép együttélése. A középkori előzmények után a török hódoltság idején a kelet és nyugat közötti kereskedelmet bonyolították le. Heves megyében a XV. század elejétől vannak adataink zsidókról. A törökök kiűzése után az Alföld a XVIII. században népesült be újra; a XVIII. század a zsidó lakosság nagyobb arányú betelepedésének a kezdete is. A középkortól kezdve lakóhelyüket, foglalkozásukat, ruhaviseletüket Európa-szerte szigorú rendszabályok szorították szűk keretek közé. Kereskedéssel, pénzkölcsönzéssel, különféle földesúri jogok bérlésével foglalkozhattak. Polgári jogaik a kiegyezésig nem voltak, vallásuk a XIX. század végéig nem volt elismert. Mária Terézia 1746-ban türelmi adót vetett ki rájuk, amit száz éven keresztül kellett fizetniük. A szabad királyi városok 1840-ig nem engedték őket a falaik közé. A Jászság, a Kis- és Nagykunság és a Hajdúság vezetői kiváltságaikra hivatkozva szintén nem adták meg számukra a letelepedési engedélyt, egészen az 1850-es évekig. Az Alföld kereskedelmét a XVIII. században a Balkánról bevándorolt görög kereskedők uralták. A zsidók jogtalanok voltak ugyan, de tevékenységük után adózniuk nem kellett, ezért olcsóbban adhatták termékeiket. Általában ugyanazt árulták, mint a görögök: ócskavasat, nyersbőrt, pálinkát, gyapjút. A tiltott területek környékén, azokon a kisebb településeken, - így Nádudvaron, Dévaványán, Tiszaigaron, Tiszabőn, és Tiszafüreden -, ahol a földesurak hajlandók voltak őket befogadni, nagyobb számban telepedtek meg.