Orbánné Szegő Ágnes: Tiszafüred és vidéke zsidóságának emlékezete (Tiszafüredi Füzetek 5. Tiszafüred, 2004)

A hazai hitközségek egy része úgy keletkezett, hog}' a földesúr, saját jól felfogott érdekében lakhatási engedélyt adott néhány zsidó családnak. A XVIII. század utolsó harmadától kezdve a magyarországi mezőgazdaság igényelt egy olyan mozgékony kereskedő-vállalkozói réteget, amely hitelekkel tudta ellátni az árutermelésre átálló gazdaságot, rendszeresen ellátta a felvásárlói szerepkört, így hitellel és felvásárlással ösztönözte a kibontakozó árutermelést. A napóleoni háborúk mezőgazdasági konjunktúrája tovább g\ orsította ezt a folyamatot. Az egyes településeken való koncentrációjuk a védettség érzése és vallási szokásaik miatt volt szükségszerű. A vallási intézmények fenntartása, rabbi, kántor, metsző megtelepítése, de maga az imarend is nagyobb számú hitsorsos megtelepedését feltételezte. Ennek ellenére az elsődleges a gazdasági lehetőség volt. A letelepedési tilalom megszűnte után ezért is mozogtak egyre nagyobb települések irányába, a kis falvakban csak egy-két család maradt. Hét közben a nagyobb települések piacain árultak, éjszakára bérelt házakban húzódtak meg, vagy a város határában lévő vendégfogadóban, mint Karcagon. Vásárok alkalmával megengedték az ott tartózkodást 2-3 nappal a vásár előtt vagy után. A házaló kereskedő érdekelve volt a községben tartózkodni több napon át, mert messze utat tett meg egylovas kocsiján, míg a községbe érkezett Tiszaigarról, Tiszafüredről, Dévaványáról, Tiszabőről, Földesről, de még Kenderesről, Tisza-Abádról vagy Nádudvarról is. Ez esetben estefelé elhagyták a várost, és a városon kívül lévő csárdában szálltak meg, majd reggelre kelve viszamentek a városba és folytatták az üzleti tevékenységüket. Csak pénteken tértek vissza lakóhelyükre, a család körében ünnepelni a szombatot. Heves és Külső-Szolnok megye 1727. évi összeírása a kettős megye öt községében mindössze hat zsidó családot tüntet fel, közü-