Füvessy Anikó: Keselyleves, kanecetes és társaik (Tiszafüredi Füzetek 4. Tiszafüred, 2003)

befőzésével csak a XIX-XX. század fordulóján ismerkedtek meg. A gyümölcsöket aszalással, a húst, szalonnát sózással és füstöléssel tartósították. A zöldségféléket veremben tárolták. A tojás nagy érték volt. A nyári, bővebb tojáshozamú hónapokban gyúrták meg gyakran az egész évi, 80-100 levélnyi száraztészta-szükségletet. Cukor helyett a nagyobb ünnepeken mézzel édesítettek. A tortát, napjaink divatos süteményeit nem ismerték. Üres vagy mákkal, dióval, szilvalekvárral töltött kalács, változatos ízesítésű rétesek, bélesek, lepények és pogácsák kerültek az ünnepi asztalra. Fűszereiket a bors és a ritkán használt gyarmati fűszerek kivételével általában otthon termelték. Ilyen volt a hagyma, fokhagyma, kapor, sáfrány, borsikafű, zeller, bazsalikom, tárkony és alig százötven éve a pirospaprika, melyet korábban törökborsnak is neveztek. A fajtaváltás révén a szürkemarhát a jól tejelő fajták váltották fel, a rackajuhot a merinó, a mangalicát a hússertések. Húsuk más jellegű és ízű volt az őshonos háziállatokénál. A köles szerepét a rizskása vette át. A közel két évszázada még ínségeledelként fogyasztott burgonya, továbbá a kukorica termesztése és táplálkozásban betöltött szerepe egyaránt megnövekedett. A fűszerként használt törött paprika a korábbi ételek ízét, de színét is megváltoztatta. A takaréktűzhelyek elterjedésével a házak tüzelőberendezése modernizálódott, a kemencében való főzéssel együtt visszaszorult a cserépedény használata is. A háztartásokban új, gyári edények terjedtek el. Új ételfajták, főzési és tartósítási eljárások jelentek meg, megváltozott a 3