Füvessy Anikó: Keselyleves, kanecetes és társaik (Tiszafüredi Füzetek 4. Tiszafüred, 2003)

vált, a színes, tulipántos bútorokat a barnára festett váltotta fel. Elődeink táplálkozását az önellátás jellemezte. Általában mindent igyekeztek maguk megtermelni, előállítani. A megtermelt és elraktározott élelmek fogyasztásának évszázados rendje volt. A húsfélék közül ősszel a birkát fogyasztották. András naptól karácsonyig zajlott le a disznóvágás, felfustölt húsa biztosította a téli, tavaszi időszak húsigényét. Sokan húsvétra is sertést vágtak. A vasárnapi húsleves általában tyúkból készült. A kotlós alatt költött csirkék csak Pünkösd tájára nőttek meg. Apróbb változatosságot a piaci napokon vásárolt hal vagy marhahús, a beosztva levágott kacsa és liba jelentett. Zsírozónak füstölt vagy sózott szalonnát és sertészsírt, böjtben vajat és olajat használtak. A szezonális jelleg a zöldségféléknél, melynek tartósítását nem nagyon tudták megoldani, még inkább nyomon érhető. Erről azt tartották, akkor kell enni, amikor terem. Ennek ellenére a friss zöldségféléket főzelék formájában nem nagyon fogyasztották. Az alföldi ember még napjainkban sem főzelékfogyasztó. A krumplit sem kedvelik, attól "szőr nő a hátukon", "izzad a lábuk". A hajdani táplálkozásban a kásaféléknek (köles-, búza-, árpa- és kukoricakása) nagyobb jelentősége volt. Gyakran és változatos főzési módban kerültek az asztalra. A gyúrt vagy kevert kifőzött tészták is sokkal több változatban készültek. Savanyúságként leginkább a hordóskáposztát, elvétve a céklát fogyasztották. A szilvalekvár kivételével a gyümölcsök és a paradicsom