Szabó László – Gulyás Éva – Csalog Zsolt szerk.: Szolnok megye néprajzi atlasza II. 1. (2001)

79. HOZOMÁNY (Gulyás Éva)

adta azzal a megjegyzéssel, hogy „a Bodnár Mihály asztalánál ne egyen az én fiam!" (31.). A Tisza menti településeken szinte presztízst csináltak abból, hogy az asztalt a vőlegény családja vegye vagy ha szegény volt, „maga eszkábált asztali" (31., 37.). Az asztalon kívül a vőlegény hozott kanapét, székeket (52.), lócát (34.), ez 1914 után már megszűnt. Az 53. településen „az asztalt, a kanapét és a székeket az új ember vette, a nyoszolyát is", az 56.-on „2 lócát, 2 széket, 1 asztalt, 1 nyoszolyát" vitt a házasságba a vőlegény. A szekrény (sifon, fennálló) a 20. század elején jelent meg a paraszti hozományokban, funkcióját tekintve valójában a sublót helyére lépett, bár a sublót népszerűsége sokáig késleltette a szekrény szélesebb körben való elterjedését. Számát tekintve egy vagy kettő, ha egyet adtak, az általában akasztós volt, mivel a többi összehajtható ruhaneműt a sublótban tartották. 1905-ben egy kisparaszt lány a következőt kapta: „ 1 kaszli, 1 szekrény, 1 ágy, asztal, 4 szék, függöny, 12 öltözet ruha, 6 vánkos, 1 dunna, 1 paplan huzatokkal, 6 szakajtóruha, sütőabrosz, 6 törülköző" (31.). Ugyancsak 1905-ben egy iparos pár egy egész szobabútort kapott, ekkor ez még csak az iparosoknál, nagygazdáknál fordult elő (31.). Az 1920—30-as években általánossá vált a szobabútor adása a középparasztoknál, a nagygazdáknál, az iparosoknál, de valójában a szegényebbeknél is ennek előteremtése volt a cél. A bútorok száma, „komfortossága" a módtól függött. A módosabbak komplett hálószobabútort kaptak, esetleg konyhabútort (kredenc) is, a szegényebbek a fontosabb bútorokat kapták, mennyiségileg is kevesebbet. Az 1. kutatóponton 1927-ben egy 38 holdas háromgyermekes parasztgazda egy komplett hálószobabútort adott a lányának: „2 szekrény, 2 ágy, 1 asztal, 1 tükör, 4 szék, 2 éjjeli szekrény, 1 dívány, 6 párna, 2 dunyha, 2 paplan stb. " A Tisza menti településeken több helyen megjegyezték, hogy az 1940es évektől vált általánossá a szobabútor adása (22., 23.,29., 33.,34., 35.,36.,37.,40.), s ezt mindig a szülők adták. A polgárosultabb helyeken sezlont is kapott a lány (1., 8., 13., 16.), a 13. kutatóponton a keresztanyjától. A rokonok általában konyhai felszereléseket, edényeket, poharakat adták, a keresztszülők szentképet, zsírosbödönt, a koszorúslányok hat delin fejkendőt (7.). A rokoni ajándékot kölcsönnek tekintik, megfelelő lakodalom esetén visszatérítik. Ajándékoz a keresztanya, a nagybácsi, nagynéni, az unokatestvérek (13.). A napszámosoknál gyakran nem is volt hozomány. Csak selyemkendőket kapott a rokonoktól, egyet mindig a keresztanyja vett. Ilyen esetben a menyasszonytánc során összegyűlt pénzből vették meg a szükséges dolgokat (20.). A keresztanya adhatott a menyasszonynak koszorút és fátyolt (34., 35.), hajómódú volt, a menyasszonyi ruhát is ő vette (36., 38., 40.,43., 46.). Az 1950-es évektől csupán annyi változott az előző időszakhoz képest, hogy divatba jött a hálószobabútor mellett a kombinált szobabútor adása is. Másrészt megfigyelhető az a tendencia, hogy ekkor már a szegényebbek is elő tudták teremteni a hozománynak valót, a rokoni ajándékok pedig értéküket és számukat tekintve is jelentősen gyarapodtak, olyan mértékben, hogy az ifjú pár az esküvő után a saját lábára állhatott. „A szülőktől hálószoba, kombinált szoba, 1 damaszt ágyhuzat, 2 használati ágyhuzat, 6 lepedő, 8 frottírtörülköző, abroszok és szalvéták, terítő mindenre, fehérneműk, 6 nylon hálóing, 6 konyharuha stb. A rokonságtól olajkályha, mosógép, konyhaedény, szőnyeg, likőrös készlet stb." (13.). A stafírung összetétele és mennyisége mindenkor a vagyoni állapottól függött. A századfordulón általában kendervászonból készült, később lenvászonból és finomabb gyolcsból, majd az 1930-as évektől divatba jöttek a bolti ágyneműk, törülközők, ami a házivásznat fokozatosan kiszorította a használatból. A házivászon stafírung 6—8—12—24 db-os volt módtól függően. A vászonféléket a lány a szülei segítségével megszőtte vagy a keresetéből megvette. A stafirungba ruhafélék is tartoztak: fehérneműk, szövetruhák, nyári ruhák, tavaszi és téli kabátok, cipők. 1909-ben egy 4 holdas parasztlány stafírungja a következő volt: „5 tiszta párna, 2 heverő párna, 2 dunyha, 3-4 lepedő, 12 törülköző, 12 szakajtóruha, 2 pár cipő,2-3 pár harisnya, 12 selyemkendő. " (20.) A selyemkendőket a rokonoktól kapta a lagziban, a legszebbet az anyjától és a keresztanyjától. A házivászon ruhafélék: női ingváll és pendely, férfiaknál vászoningek és vászongatyák, valamint suba. 1890-ben egy 8 holdas parasztgazda a lányának a következőket biztosította: „ 12 pendely, 12 ingváll, 12 vászontörülköző, 12 kendőruha, 2 sütőruha, 2 abrosz, 6párna, 2 dunyha, 2 derékalj, 2 huzat ágynemű. " (38.). A Jászságban a múlt század végén a vagyonos redemptus lány rókaprémes mentét is kapott ajándékba, amit egész életében féltve őrzött, értékét mutatja, hogy öröklés tárgyát is képezte: ",4 lánynak régen rókaprémes mente járt selyemmel, tafttal bélelve" (10.). Gulyás Éva 21