Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (A Damjanich János Múzeum kincsei, 2004)

Csányi Marietta: A régészeti gyűjtemény

7. A bánhalmi avar sírból származó állatküzdelmi jelenetet ábrázoló öntött szíjvég (bronz) 8. Szarmata ezüst függők. Jászberény, Alsómuszály 9. Germán sasfejes csat (aranyozott szolnoki reálgimnázium őrzi, más része kis magángyűjteményemben van... Hild Viktor és e sorok írója megkísérelték a Szolnokon és a környéki községekben szétszórt régiségeknek egy gyűjteményben (városi múzeumban) való egyesítését, sajnos sikertelenül. " Mindemellett valószínű, hogy idejének nagy részét a múzeum megteremtéséért majd fenntartásáért vívott szakadatlan küzdelem emésztette fel. Az ő érdeme, hogy a Szolnoki Városi Közkönyvtár és Múzeum 1933. május 2-án tartott alakuló közgyűlésén az intézmény múzeumi részével kapcsolatban végre kimondatott: „A múzeumi gyűjtőhely alapja a magánosok birtokában levő tárgyak, a reálgimnáziumban elhelyezett kis gyűjtemény, kis magángyűjteményem - t. i. Balogh Béláé - és remélhetőleg az értékes Hild-féle gyűjtemény is. " A „Szolnok megyei város közkönyvtárának és múzeumi gyűjtőhelyének állapotáról" szóló 1934. évi jelentésből megtudjuk, hogy a múzeumba került magángyűjteményében a Zagyva-gátról, Tószegről, Kengyelről és Felsőszászberekről származnak a leletek. A régészeti gyűjtemény minden darabjáról Balogh Béla részletes leltári jegyzéket vezetett, melyek legtöbbje elkallódott. Három, a régészeti adattárban ma is fellelhető leltári ív tanúskodik arról, hogy Balogh Béla Hild Viktorhoz hasonló alapossággal töltötte ki e dokumentumokat, melyeken a lelőhelyről méretarányos helyszínrajzot, a tárgyakról nagy műgonddal készült tusrajzot láthatunk, utalással azok múzeumi elhelyezésére is. Ma sem csinálhatnánk jobban. A jelentésekből kiderül, hogy 1934 áprilisában részt vesz a Nemzeti Múzeum rákóczifalvi ásatásán, melyet Márton Lajos vezetett. A leletek a Nemzeti Múzeumba kerültek, de a bronzkori temető egy csontvázas sírját eredeti helyzetében (in situ) kiemelve, a szolnoki múzeumba szállítják. Saját ásatásai a múzeumnak nemigen voltak - ahogy a közgyűlési jegyzőkönyvekből értesülünk - elsősorban pénzhiány miatt. Balogh Béla azonban rendszeresen kiszállt a leletbejelentésekre, összegyűjtötte a tárgyakat, feljegyzéseket készített, így gyarapította a régészeti gyűjteményt mindaddig, amíg 1942-ben Debrecenbe nem költözött. Balogh Béla távozása után, 1942-től a többé-kevésbé gazdátlanná váló könyvtár és múzeumegyesület fáradságosan összehordott értékeiben a háború jóvátehetetlen károkat okozott. Bárki más megfutamodott volna a pusztítások, a szeméthalommá vált gyűjtemények láttán, a halhatatlan emlékű Kaposvári Gyula azonban a kultúra iránti mélységes tisztelettől vezetve, rendíthetetlen optimizmussal látott munkához. Az újrateremtés, a megmaradt javak számbavétele, rendszerezése mindennél előbbre való volt. Az áldozatos munka meghozta gyümölcsét, 1949. március 5-én a múzeum és könyvtár kettős intézménye a szolnoki csata évfordulójára rendezett kiállítással újra megnyitotta kapuit, ezúttal már a nagyközönség előtt is. Kaposvári Gyula azután az 1951-től véglegesen önállóvá vált múzeum vezetője lett, akiben méltán tiszteljük a második múzeumalapítót. LELETMENTÉSEK (1951-1965) A kezdetben egyszemélyes múzeumban Kaposvári Gyula maga látta el a történész, néprajzos, művészettörténész, természettudós és régész munkáját. Mindig ott termett, ha gépek, eke, ásó, lapát nyomán lelet bukkant a felszínre. Neki köszönhetjük a szakirodalomban azóta híressé vált avar leletet, a bánhalmi szíjvéget, a 44