Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (A Damjanich János Múzeum kincsei, 2004)
Csányi Marietta: A régészeti gyűjtemény
1. Bronzkori urna „in situ" az 1934-es rákóczifalvi ásatáson PROLÓGUS M ikor e fontos múzeumi gyűjtemény s a tőle elválaszthatatlan régészeti kutatások történetének megírásához kezdtem, magam sem tudtam, miképpen lehetek hű krónikás, tényszerű, pontos, kronologikus, miközben óhatatlanul válogatnom kell e gazdag témából. Válogattam tehát, szakaszokat különítettem el, túlzottan részleteztem vagy éppen elhagytam dolgokat; tudásom, ízlésem, meggyőződésem és - bizony - olykor érzelmeim szerint. Remélem azonban, hogy az alábbi bemutatás éppen az említett emberi tényező révén vált hitelessé s talán olvashatóvá is. A RÉGÉSZETI GYŰJTEMÉNY ES A SZOLNOKI MÚZEUM A szolnoki múzeum jelenleg legnagyobb és leggyorsabban gyarapodó gyűjteménye a régészeti - vagy ahogy keletkezésének idején nevezték volna - a régiségtár. Nem raktári polcokra zsúfolt ősi dolgok: edények, szerszámok, fegyverek, ékszerek tömege csupán, hanem múltunk tárgyi öröksége, melyet a történelem iránti tisztelet, kutatók csodálatra méltó megszállottsága, a hőskor amatőréinek önzetlen munkája, a jelen régészeinek szakképzettsége hozott napvilágra. Mindezt - mint a „Gyűjtemény Szellemét" - látnunk és tudnunk kell, mikor legszebb tárgyainkat s bennük a régi mesterek utánozhatatlan alkotásait csodáljuk. A szolnoki múzeum régészeti gyűjteményének magját az a Hild Viktor-féle hagyatékból származó, 1888-tól feltehetően Hild haláláig összegyűjtött, értékes kollekció képezi, mely a múzeumalapító Balogh Bélának és a Hild-örökösöknek köszönhetően 1934-ben került a városi közgyűjteménybe. így válhatott e jóval korábban keletkezett gyűjtemény a hetvenéves intézmény történetének is részévé. A régészeti gyűjtemény sorsa elválaszthatatlanul összefonódott eleinte a magyar archaeologia születésével, később a szolnoki múzeum megteremtésének, fenntartásának majd megmentésének küzdelmes évtizedeivel, Balogh Béla, Kaposvári Gyula áldozatos munkájával. Tudományos igényű, rendszeres régészeti kutatások a hatvanas években indultak meg a múzeumban, s ezzel a régészeti gyűjtemény gyarapodása folyamatossá vált, egyrészt a véletlenszerű, építkezésekhez kényszerűen kapcsolódó leletmentések, másrészt a tudományos céllal kiválasztott kutatási programok keretében végzett tervásatások révén. 2. A rákóczifalvi ásatás résztvevői. Középen kalapban és esernyővel Márton Lajos, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályának igazgatója, az ásatás vezetője, balján térdnadrágban dr. Balogh Béla 40
