Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)
Gulyás Katalin: Tiszaföldvár népessége és társadalma a XVIII-XIX. században
község első éveiben milyen jelentékeny volt a lakosság fluktuációja: a 10 hevesi családnak a fele ha Földváron maradt, a Békés megyeiek közül egy sem, az egyeki és nagykunsági eredetű bevándorlók viszont javarészt (maguk vagy leszármazottaik) ekkor is a faluban éltek. Ők azonban a lakosságnak a felét sem tették ki, ami szintén fontos bizonyítéka annak, hogy az 1720-as évtized második felében mind az elvándorlás, mind a bevándorlás igen nagyarányú. Ezt az élénk migrációt jelzi, hogy - amint az összeírásból kiderül 1730-31 folyamán öt család költözött el. Hármójuk távozási helyét ismerjük: Nagykőrös, Izsák és Halas. Egy új betelepülő érkezett Derzsről, s egy füredi származású csordást is említenek. E szórványos adatok alapján egy másik, kevésbé intenzív mozgási irány is felsejlik, mely a Tiszántúl felől a Duna-Tisza köze felé mutat, s amelynek Tiszafóldvár közvetítő állomása lehetett. 1733-ig mégis 42 jobbágy költözött tovább, Java a gazdáknak, pusztán hagyva a házakat is." A nagyarányú költözködést lecsillapítandó, Podmaniczky 1733-ban telepítési szerződést adott ki: ,,Kívánván tiszaföldvári örökös helységemet megszállítanom, és mind mostani idevaló szegény embereimet, mind pedig ezután másunnan ide szállandó és letelepedendő lakosoknak könnyebb megmaradásához való alkalmatosságot nyújtanom." 10 A támogató földesúri szándék eredményeként a következő évben 22 új telepes érkezett, köztük 11 evangélikus szlovák gazda Kiskőrösről (a Podmaniczkyak is lutheránus vallásúak voltak!). Vallásgyakorlásukat Erdődy püspök-főispán nem engedélyezte, ezért lelkészük visszatért Aszódra, legtöbbjük pedig továbbment Békésbe. Ezáltal egy harmadik, déli migrációs irány is kirajzolódik. A falu népességfejlődése innentől kezdve zavartalan. A nyugvópontra jutott belső viszonyokat tükrözi, hogy csaknem két évtizeddel később, 1747—48-ban már 114 (több mint kétszeres a növekedés!) adózó családfőt írtak össze Földváron (ezeken kívül még 7 lakott Martfű pusztán) és 3 armalista nemes család is megtelepedett a faluban (Pap, Dobrosi)." Elkezdődött a betelepítő családok differenciálódása, ágakra bomlása (pl.: Balogh, Kiss, Oláh, Máté, Nagy). Eltűnt viszont mintegy 10 családnév 1730 óta (elköltöztek vagy kihalt a család - Ócsai, Dobi, Kalocsai). A természetes folyamatnak tekinthető férfiági kihalás mellett azt is számításba kell vennünk, hogy 1738-39-ben minden bizonnyal Tiszaföldváron is áldozatokat követelt a Tiszántúlon tomboló nagy pestisjárvány. Sajnos a halotti anyakönyvek elvesztek, ezért még hozzávetőlegesen sem lehet megbecsülni a pusztítás arányait. Kb. 40 új családnév viszont 1747-48-ban tünt fel először! Következésképpen igen élénk bevándorlással számolhatunk az 1730-at követő évtizedekben is - csökkenő mértékű elvándorlás mellett. 1 2 1729-ben 62, 1736-ban csupán 43, 1746-ban viszont 71 családfő szerepelt különböző jobbágyösszeírásokban. Különösen lendületes a családok számának emelkedése 1746 és 1770 között: 71-ről 233-ra". Tehát a XVIII. század közepére jutott nyugvópontra a korábbi évtizedeket jellemző nagyarányú térségi migráció, s ekkortól számolhatunk a belső gyarapodás (a természetes szaporodás) növekvő szerepével. Az 1754-ben összeírt családfők számának megötszörözésével Benedek Gy. 920 főnek számítja a község lakosságát, 1 4 amit reális lélekszámnak tarthatunk 10 Idézi Soós Imre: Tiszafóldvár. Kézirat (DMHA: 454-82.) 1979. 2. 11 A tiszai járásban lakó jobbágyok adóalap változási kimutatása 1747-48. HML IV-7/b/4 öi. 588. (DMHA: 1849-90.); A tiszai járásban lakó armalista nemesek, taksafizető jobbágyok, görögök, malmok, kocsmák, ispánok adóösszeírása 1747. HML IV-7/b/4 öi. 597. (DMHA: 1825-90.) 12 Ezzel árnyalnunk kell Benedek Gy. megállapítását, mely szerint 1730 után már a bevándorlás elsorvadása, lefékeződése voltjellemző Külső-Szolnok megyében. Benedek Gyula: Szolnok megye újjátelepülése a török hódoltság után. A Szolnok Megyei Múzeumok évkönyve. Szolnok, 1981. 107. 13 Soós I. 1979. 3. 14 Benedek Gy. 1981. 122. 159
