Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)
Gulyás Katalin: Tiszaföldvár népessége és társadalma a XVIII-XIX. században
talán még kissé alábecsültnek is, tekintve, hogy az első népszámlálás idején, 1786-ban 2017 személy a falu jogi népessége. Mivel a földváriak szinte egységesen reformátusok voltak ez idő tájt, a lakosság utánpótlási területéül elsősorban a Tiszántúlt jelölhetjük meg. Ezt a sejtésünket egyelőre csupán egy szórvány adatunk, a Szöllősi ragadványnév valószínűsíti, mely 1747^8-ban 2 család (Szabó, Oláh) megkülönböztető neveként is szolgált. 1771-ben 126 telkes jobbágy és 87 zsellér földesúri szolgáltatásait szabályozta a királyi urbárium. Névsorukat tanulmányozva szembetűnő, hogy az eltelt több mint két évtized alatt az egyes családok számos új ágazattal terjedelmes rokonságokra bővültek. Az azonos nevű családokat gyakran ragadványnévvel különböztették meg, pl. B. Szabó, Cs. Szabó, T. Szabó; E. Varga, S. Papp, melyek sok esetben a származási helyre utalnak. Ennek ellenére a bevándorlás jelentős tényező volt a lakosság gyarapodásában, hiszen a jobbágynevek fele(!), a zsellérek családneveinek pedig 40%-a az 1747^8-ban készült összeírásban még nem szerepelt. Olyan új, később kiterjedt, illetve jelenleg is Földváron élő családok költöztek be a XVIII. század harmadik negyedében, mint a Csabai, Fekécs, Gellér, Murvai, Szoboszlai, Takács. E helyen kell kitérnünk egy, a helytörténeti irodalomban meggyökeresedett, de véleményünk szerint erősen vitatható álláspontra, a tiszafoldvári evangélikus lakosság beköltözésének, eredetének problémájára. Elfogadott nézet, hogy „...népessége Podmaniczky János birtoklásának kezdetén az új földesúr aszódi és felvidéki birtokairól ideérkező, evangélikus és részben szlovák származású jobbágyokkal gyarapodott. Elmagyarosodásuk viszonylag hamar, a XIX. század közepére végbement. " , s Véleményünk szerint Podmaniczky 1734-es evangélikus telepítése sikertelen volt! Kiskőrösről (!) Földvárra hívott telepesei a szabad vallásgyakorlás reménye miatt többségükben továbbköltözhettek, talán 1-2 evangélikus család maradt itt közülük, akik-mint Soós I. megjegyzi —, a későbbiekben a református templomot látogatták."' Kételyeinket a következőkre alapozzuk: 1. Csak elvétve találkozunk különböző összeírásokban szlovák családnevekkel. Ilyenek lehetnek az 1747^48-as névsorból a Kopcsó, a Krúsar, a Lada vagy a Tyána(?) név. Ok lehettek az itt maradottak, de akár szórványos bevándorlók is. Tyánával(?) és Krúsarral a későbbiekben nem találkozunk; Kopcsó 1770/7l-ben de 1828-ban is házatlan zsellér; Lada Mihály 1747-48-ban albíró, 1777-ben Lada György szolga. Az ő leszármazottaik szintén Földváron éltek a XIX. században - ez a család azonban református. 1776/77-ben tűnik fel Brezóczky János, a helység egyik molnárja, ő azonban jóval később költözött ide. 1 7 2. Pete I. a XVIII. századi református anyakönyvek tanulmányozása során sem talált szlovák családneveket. Az anyakönyvezés első 45 éve során nincsenek a református anyakönyvben evangélikus vallású lakosokra vonatkozó bejegyzések sem, az első ilyen 1791-ben kelt (Lapuch Imre juhász és felesége Rafay Anna). 1 8 3. S a döntő momentum: az evangélikus lakosok XIX. század eleji névanyagát átvizsgálva az 1770-7 I-ben készült urbárium névsorában sem a jobbágyok, sem a zsellérek között nem találjuk meg elődeiket! Olyan jellegzetes (és nagyrészt szlovák!) családnevek hiányoznak az urbárium felvétele idején csaknem kizárólag magyar hangzású nevekből álló jobbágy- és zsellérnévsorból, mint a Lapu (mely a Lapuchból rövidült), Szlankó, Jamrik, Gyebnár, Kokavecz, Néposz, Skrada, Batzúr, Rapos, Tyihák, Petykó, Breszkó, 15 T. Bereczki Ibolya-Soós Imre-Urbán László: Tiszaföldvár. In: Adatok Szolnok megye történetéből II. Szerk.: Botka János. Szolnok, 1989. 358.; Tóth Dezső: A Hevesnagykunsági Református Egyházmegye múltja. Debrecen, 1942. II. 51. 16 Soós I. 1979. 3. 17 A tiszai járás molnárjainak összeírása 1776-1777. HML IV-7/c/8 öi. 775. (DMHA: 1841 -90.) 18 Pete István: Tiszaföldvár társadalma a türelmi rendeletet környező hét évtizedben 1745 1817. Budapest-Rákoskeresztúr, 1997. 55. (DMHA: 3592-02.) 160
