Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)
Tálas László: Tiszaföldvár oktatásának története
Praeceptor: Szabó József - Ez igen jól tanít Leányok tanítója: Tót János - Nints rá panasz" A nagykunsági esperes kimutatásában több egyházi vonatkozáson túl az iskolára vonatkozó adatok 1828-ban a következőket mondják: a fiú tanulók száma: 162; a leány tanulók száma: 150. Az oskola mester ebben az évben: Neményi Gábor, aki az összegzés szerint jól tanít, és jó erkölcsű. A segédtanító: Szöllősi Péter, akinek tanítói munkájáról és erkölcséről szintén jókat rögzít az esperesi összesítés. A leányokat Vásár Pál egyedül tanítja. A tíz évvel később, 1839-ben készült összesítésben a korábbihoz képest annyi változás van, hogy ekkor az iskolamester Szabó Sándor, a segédtanító pedig: Ág Mihály. A leányokat változatlanul Vásár Pál tanítja. A három időpontban készült összegzés 35 évet ölel fel a község oktatásának történetéből, melyből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a községben folyó oktatás a református gyülekezet keretén belül folyik, amelyet a lakosság felekezet szerinti összetétele is indokol. 1837-ben a községben 2374 református él, 582 evangélikus, 64 római katolikus és 3 izraelita. Az esperesi összesítésekből kitűnik, hogy a községben a XIX. század első felében három tanító három csoportban 250-300 tanulót oktat. A tanítás egy leány- és két fiúiskolában folyik, melyek közül az egyik egyben faiskola is. A tanításra szolgáló termek zsúfoltságára a tanulócsoportokra eső gyermeklétszámból következtetni tudunk. Ezt azonban semmiképpen sem tekinthetjük tiszafoldvári sajátosságnak, hiszen a XIX. század első felének iskoláira általánosan jellemzőnek vehetjük. Az osztálytermek felszereltségére, állapotára szintén csak következtetni tudunk egy 1862-es segédtanítói panaszból, miszerint a rector a segédtanító termében tartja a „maga bárányait". A községekben folyó oktatás helyzete, minősége, jellege az 1868. évi törvényig alig változik. Az oktatás helyzetének alakulása 1868-1945 között Az 1868-as évet korszakhatárnak tekinthetjük a magyar oktatás történetében. Az 1868. évi XXXVIII. törvény kimondta, hogy „mindennemű népoktatási intézet közvetlenül a községi hatóság alatt áll". Az iskola irányítását a választott iskolaszék gyakorolja. A törvény a község feladatait is előírja: a tanköteles gyermekek beiskolázása, községi iskolák felállítása, fenntartása, felszerelése. Előírja azt is, hogy a község köteles iskolát létesíteni ott, ahol legalább 30 tanköteles korú - 6-12 éves - gyermek van. Az egyházi fenntartású iskolák mellett tehát a község is köteles részt vállalni az oktatásban. Az 1868. évi törvény a magyar közoktatást egy jól felépített rendszerbe foglalja, mely nyolcvan évig fenn is maradt. Az oktatás 12 éves korig kötelező népoktatás, majd erre épül 15 éves korig az ismétlő iskolák rendszere, melyben fiúknak és lányoknak mindennapi gyakorlati ismereteket nyújtanak. Az elemi népiskolai hálózat a törvényt követő negyed században gyorsan fejlődött, nőtt az iskolák és a tanítók száma. Az 1884. évi XVII. törvényig a népiskolákból kilépők számára lehetővé tette a tanoncoktatást. 195
