Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

Szinyei Merse Anna: Plein-air törekvések Magyarországon

formálódtak. A fiatal Czóbel 1902-től vett részt a nagybányai szabadiskola nyári kurzusain. Hamarosan sikerült elsajátítania azt a fény-árnyékos plein-airt (XXX. tábla), mely Nagybányától függetlenül foglalkoztatta későbbi barátját és pályatársát, Kernstok Károlyt is éppen abban az időben (20. kép). Ezek az utolsó, ilyen jellegű műveik: 1907-ben Nyergesújfalun megtörténtek már az előkészületek egy új művészcsoportosuláshoz, a Keresőkhöz, mely néhány év múlva Nyolcak néven radikális változásokat fog szorgalmazni. Ez azonban már egy másik történet. A telepalapító nagybányaiak virágkora — Szinyei Merse késői felfedeztetésével együtt — mindenképpen a plein-air diadalát hozta el Magyarországra. A legkülönfélébb irányba fejlődő oeuvre-öknek is többnyire megvolt a maga plein-air kezdete, elegendő talán Csontváry Kosztka Tivadarra utalnunk. A századforduló legkülönösebb sorsú magányos zsenije egészen egyéni módon foglalkozott a plein-airrel. Az objektív, naturalisztikus megközelítéstől hamar eljutott a látvány szubjektív átköltéséig. A képi életre keltés mágiáját az általa kifejlesztett színdinamikával, a világításbeli fokozatok és a színbeli totalitás sosem tapasztalt gazdagságával akarta elérni. Csontváry emberfeletti távlatokba betekintő, önpusztító teljességigénye megismételhetetlen, egyszeri csoda volt Magyarország, illetve Közép-Európa művészetében. Áhítatos természetimádata azonban némelyeknél rokonságra lelt, így például a tolsztojánus eszmék híveivé szegődött gödöllői művészeknél is fontos szerephez jutott. Az ő művésztelepük az ősi természetes falusi életforma szépségét kereste, szecessziójuk ugyanakkor már alig érintkezett a naturalizmus vagy a plein-air kérdéskörével. „Nem véletlen, hogy Nagybányának és Szolnoknak oly fontos szerep jutott a magyar plein air és egyben a legzamatosabb magyar festészet kialakulásában. Nagybánya tele van csodálatosan telített színekkel, Szolnokot és környékét pedig az Alföld atmoszférája hatja át" — írta 1927-ben, a Szolnoki Művésztelep alapításának negyedszázados jubileumára Ybl Ervin. Most, a centenáriumon is érvényesek szavai: „A nagybányai és a szolnoki iskola csak olyan időben nőhetett fel, midőn a képzőművészetek életében a plein air volt a vezérszólam. Csak a műteremből való kivonulás, csak az elnyűtt képsémák elhagyása révén, midőn a festők a szabadban állították föl állványukat, juthatott oly határozottan érvényre Nagybánya és Szolnok különleges karaktere. Láttuk ezt már a francia Barbizonban is, és ugyanez ismétlődik meg a két magyar városban. A plein air-nek uralomrajutása folytán ismerték föl művészeink a magyar föld festői különlegességeit a maga igazában, így születhetett meg a tőről metszett magyar piktúra."

46 A kiállításunkon bemutatott festők mindegyike arra törekedett, hogy felismerhetően egyéni, ugyanakkor sajátosan magyar karakterrel fejezze ki véleményét a környező világról. Igyekeztek magukból kiszűrni és átlényegíteni a külföldön felszedett hatásokat, így sosem váltak epigonná — még egymás epigonjaivá sem. Mindez hozzájárulhatott ahhoz, hogy a környező népek művészetével is aránylag kevés rokonságot mutatnak — akkor sem igazán konkrét, csupán az általános európai tendenciákba illeszkedőt. 20. Kernstok Károly: Szilvaszedők, 1904 Ybl Ervin: A szolnoki iskola jelentősége, in: Szolnok a művészetben. 1927. i.m. 76. 34