Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

Szinyei Merse Anna: Plein-air törekvések Magyarországon

• ."'"- ." • 13. Fényes Adolf: Vasárnap csendje a földeken, 1902 sorát. A kiállításunkon bemutatott Hazafelé már magabiztos, nagy egységekben láttató, szélesen foltfestő plein-airt mutat. Valószínűleg 1897-ben festette, amikor néhány hónapra családostól lement Nagybányára. 1900-1901-ben Szolnokon is dolgozott, de egyik művésztelepnek sem lett tagja. Strobentz Frigyes stílusfejlődése is hasonlóan alakult: átmeneti Leibl-hatást követően „már a »Gyümölcsösben« c. művén eltér a müncheni tónusos festéstől és közeledik ahhoz a levegős előadáshoz, amelyet a franciák en-plein-air festésnek neveznek. Finoman tanulmányoz minden részletet, még nagy szerepe van a rendkívül gondos rajznak. Elkerüli a müncheni meleg barna tónust, a képek együttes hatása egyre világosabb lesz, míg az uralmat fokozatosan átveszi a festői benyomás a korábbi rajzos határozottságtól"

38 — írta róla Lyka Károly. Franciaországi tanulmányútja aztán végképp felszabadította Strobentz látásmódját. A dachaui művésztelepen is megbecsült festő egy 1894-es kitűnő festménye, a Séta mutatja talán a legérzékenyebben azt az érdeklődést, mely épp ez időtől kezdve nem egy későbbi nagybányai művésznek is központi problémája volt: a figura és a táj szoros kapcsolatát. Strobentz itt jóval megelőzte társait. Művén az alkonyi derengésben mindent beborítanak a lila és zöld reflexek: a nagyvonalúan, szélesen kezelt természeti környezettel szervesen együtt él a világos ruhás leány. Iványi Grünwald három évvel későbbi rokon szellemű képe, a Nő vízparton sokkal szegényesebb festői eszközökkel él, és hangulata is szimplább. Strobentz későbbi munkásságáról is említhetnénk nem egy párhuzamot némelyik nagybányaival, teljes életműve azonban — kevés ismert művéből megítélve — aránylag egyenetlennek tűnik. Bihari Sándort összekötő kapocsként értékelhetjük a Szolnoki Művésztelep második és harmadik korszaka között. Párizsban ismerkedett meg a leghűségesebb korai szolnoki kirándulókkal, Deák-Ébner Lajossal és August von Pettenkofennel. Előbbi kíséretében 1885-ben érkezett először Szolnokra, és mindjárt ott is maradt egy évre, annyira fellelkesítette az alföldi városka hangulata. Ekkor festett népi zsánerképei az Európa-szerte terjedő finom naturalizmus vonulatába tartoznak. Amikor az 1890-es években visszatért Szolnokra, már a plein-air érdeklődés fogságába esett. Valószínűleg ez időből származik a Zagyvapart (12. kép), mely tematikailag közeli rokona Deák-Ébner számos művének, stílusában azonban keményebb, naturalisztikusabb. Bihari festészete fokozatosan vált nagyvonalúbbá, és ezzel egy időben színesebbé: az igazi kiteljesedést a Szolnoki Művésztelepen való végleges letelepedése hozta meg számára, immáron századunk legelső éveiben. Ennek az utolsó korszakának napsütötte, erőteljes színvilága (XVII. tábla) lelt folytatásra a korábban sokkal komorabb világképhez ragaszkodó Fényes Adolfnál. Mindketten alapító tagjai és első telepesei voltak a Szolnoki Művésztelepnek. 1899-ben ugyanis tizenegy festő kérvényben folyamodott a kultuszminiszterhez, hogy műtermek építtetésével tegye lehetővé Szolnokon való letelepedésüket. Bihari Sándor, Boruth Andor, Fényes Adolf, Hegedűs László, Katona Nándor, Kernstok Károly Mednyánszky László, Mihalik Dániel, Pongrácz Károly, Szlányi Lajos, Vaszary János volt a tizenegy aláíró. Majd létrejött a Szolnoki Művészeti Egyesület,

39 mely két év alatt meg is építette a tizenkét műtermet, így 1902-ben hivatalosan 38 Lyka Károly: Magyar művészélet Münchenben 1867-1896. Budapest, 1951. 50. Vö. még: Telepy Katalin: Strobentz Frigyes Münchenben élt magyar festő munkássága 1856-1929, in: Művészettörténeti Értesítő 1990/1-2. 102. 6. kép 39 A Nagybányai Művésztelep működési nehézségeinek láttán ezek szolnoki elkerülése és a zökkenőmentes építési, majd szervezési munkák összehangolása céljából létrehozott Művészeti Egyesület valóban igen hasznos munkát végzett, és mindvégig megkönnyítette a művészek alkotómunkáját. Vö. Egri 1977. i.m. 67-73. 27