Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

Zsolnay László: A Szolnoki Művésztelep megítélése művészettörténeti írások tükrében

Zsolnay László A Szolnoki Művésztelep megítélése művészettörténeti írások tükrében A Szolnoki Művésztelep születését, munkáját folyamatosan figyelemmel kísérték a hazai műkritika legjelentősebb alakjai, akik mindig a kor viszonyainak s a telephez való kötődésüknek megfelelően értékelték a Szolnokon folyó művészeti munkát. Ezek a kritikák gyakran ellentmondanak egymásnak, volt amikor jelentős művészeti műhelyként határozták meg a Szolnoki Művésztelepet, és olyan korszak is, amikor a burzsoá Magyarország dzsentri szellemű vadhajtásaként. Folyamatosan felvetődött az a kérdés is, hogy hogyan viszonyult Szolnok Nagybányához. Az alkotóműhely magyar művészetben betöltött szerepének, helyének tisztázását — úgy gondoljuk — segítheti, ha idézzük a vele foglakozó legjelentősebb írások értékeléseit. Érdemes ezt megtennünk azért is, mert ma sokan kétkednek egy tisztán képzőművészeti kolónia létjogosultságáról. Gerő Ödön így ír a Művészet 1904. évfolyamának A szolnoki telep című cikkében: „Érthető, hogy a szolnoki művészegyesülés a művészek és a művészet világában szinte izgalmas érdeklődést keltett. De az egyesülést kezdeményező közönség és az egyesülést óhajtó művészek más-más szempontból láttak hozzá a terv megvalósításához. A közönség, a műpártolás, azt hitte, hogy az egyesülés pusztán adminisztratív úton történhetik, a művészek tudták, hogy az egyesülés alapja nem lehet más, csak a művészi meggyőződés. Amaz azt tartotta, hogy elég tizenkét festőnek egybegyűlése, emezek az egyesülést nem tudták másképp elképzelni, csakis úgy, hogy lehetőleg egyirányú, de mindenesetre egy művészi meggyőződésű festőnek kell összeverődni, hogy művésztelep alakulhasson. A klasszikus példa, a barbizoni csoport, az új példák, a karlsruhei, a worpswedei, a nagybányai csoportok példái az ő igazukat bizonyították. És a minisztérium is, amelytől a mozgalom irányítói istápolást kértek, ugyanígy gondolkozott. A szolnoki telep irománycsomójában több olyan irat van, amely a minisztériumnak erről a meggyőződéséről tanúskodik... Tavaly még nagyon érezték, hogy a véletlenség boronálta őket össze, s hogy csakis a műtermük helye teszi őket szolnokiakká. Maguk a szolnokiak is látták, hogy még nem valósult meg az eszményük — nincs szolnoki művészet. Csak éppen tizenkét festő jár közéjük és fest a Zagyva és a Tisza partján. Az idén már több bizalommal gondolnak az ideáljukra. Már fiatalok is akadtak az idősebbek mellé. A telepen kívül egész sor fiatal festő, kezdő, tanulni vágyó, irányításra törekvő piktor lakik és együtt törekszik a telepbeiiekkel. Egy-két magában álló művész talán megmarad a társaságban, mert meg tud maradni magányos embernek a sokaságban is, de le fog maradni mindenki, aki úgy látja, hogy művészi gyönyörűségében zavarja az idegen művészi meggyőződés. Lehetetlen, hogy másféle legyen a szolnoki telep kialakulásának folyamata. A művészcsoportok alapja nem lehet a topográfiai elhelyezés. S ha más vidéki városokban szintén azon fáradoznak, hogy művésztelepeket alapítsanak, úgy igyekezzenek, hogy egymáshoz való művészeket csoportosítsanak/' Érezhető a cikk hangvételén az aggodalom. Vajon tizenkét művész alkothat-e bármilyen közösséget, valIhat-e a művészetről ugyanúgy csupán abból az okból, hogy sorsuk egy művésztelepre vetette őket. A kérdést csak a jövő dönthette el. Rózsaffy Dezső a Magyar Művészet 1927-es évfolyamában már 25 évet értékelhetett: „Szolnok jelentősége az újabb magyar művészet kialakulásában kétségtelen. Képes lesz-e megtartani e szerepét, jelentőségét a jövőben is, azt két körülmény fogja eldönteni. Egyrészt az, hogy a szolnoki művészek köre mennyiben tart ki az átöröklött hagyományok mellett és miként értelmezi e hagyományokat, de másrészt az is, mennyiben tud bekapcsolódni az európai művészet általános haladó mozgalmába." Huszonöt év távlatából a szakírók szemében Szolnok jelentősége már megkérdőjelezhetetlen. A művésztelep 25 éves évfordulója alkalmából megjelent Szolnok a művészetben kiadványban Lyka Károly a következőket fogalmazta meg: „Szinte közhely ma már, hogy a szolnoki művésztelep fontos küldetést vállalt és teljesített. Régen, a Pettenkofen-korszakban, a festők érdeklődése oly elemekre irányult, 131