Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Mravik László: Magyar főnemesek hagyatékainak sorsa, 1912-1952

szítve egy utazókofferrel. Csakis a lakó családi hagyománya és egyéni szeszélye volt a berendezés alapja (Zichy Nepomuk János palotája, Andrássy Gyula palotája a Fő utcában). Ezzel szemben az új nagypolgárságból báróvá emeltek palotái - kisebb méretük mellett más értékszempontot közvetítenek. A berendezés szinte sohasem hivalkodó, ugyanekkor szembeszökőn értékes, gondosan válogatott. Szobáikban igen sok a világhírű művész alkotása, vagy a kiemelkedő jelentőségű iparművészeti tárgy. Gyakori a művészettörténeti értékrend, stílusegység, művészeti iskola, műfaj szerinti szerzeményezés és berendezés (Herzogpalota, a Werbőczy (később Táncsics Mihály)-utcai Erdődy-Hatvany-palota, a Hunyadi János úti Lónyai-Hatvany-villa. Ám ezek között is van különbség. A Herzog-palota valójában egy magánmúzeum lett, ahol a mindennapi élet már csak korlátozott mértékben volt lehetséges; az említett két Hatvany-épület viszont a káprázatos értékek ellenére is lakályos maradt, s voltak területei, ahová a történeti-kulturális-művészeti értékek „be sem tehették a lábukat". Mellesleg ezek a részek is fölöttébb érdekesek, a kor lakberendezés-technikai színvonalának csúcsán álltak (fürdőszobák, budoárok stb.). Az első világháború utáni határátrendezések súlyosan érintették a magyar kulturális örökséget. A műemlékek java más országokhoz került. A múzeumok és a magángyűjtemények esetében a veszteség kisebb, mivel ezek döntő része, az értékes anyag döntő hányada Budapesten volt (Pozsony, Kassa, Betlér, Krasznahorka, Tőketerebes, Zágráb, Nagyszeben, Gyulafehérvár, Marosvásárhely ugyan igen súlyos kivétel). A két világháború közti fennmaradásuk pedig azzal függ össze, hogy miközben az ország területének kétharmadát elcsatolták, a működő tőke jó kétharmada Magyarországon, Budapesten maradt. Emellett derekas számú magyar műkincs került át az említett időszakban jó részben Csehszlovákiából (ahol a főnemesek egy ideig igyekeztek birtokaik megtartásával helyben maradni), s igen nagy részben Romániából Magyarországra. Aki azt hiszi, hogy ezek csempészúton kerültek Magyarországra, az téved. Csehszlovákiából az áttelepülő főnemesi családok tárgyaikból rengeteget hozhattak, Romániából pedig sokkal egyszerűbben lehetett kihozni a főnemesi hagyatékokat: ha a román királytól kértek engedélyt, megadására bizton lehetett számítani - ha a gyűjtemény még nem intézményesült (mint például a Teleki Téka, vagy a Batthyányeum). Sőt, még a Teleki könyvtár egy Corvinájára is kiviteli engedélyt adott, melyet azonban a család egyik tagja, a többi Teleki heves, bár utólagos és eredménytelen tiltakozása ellenére azon melegében Amerikába vitt és ott eladott. De királyi engedéllyel került át Magyarországra a gróf Bánffy-család kincstára és számos egyéb is. Andrássy Manó és Géza grófok hatalmas ezüstgyüjteményét a tulajdonosok azonban már jóval Trianon előtt Budapestre hozták, s az Andrássy úti palotában kapott helyet (Manó a miniszterelnök testvére volt). A BatthyányStrattmann család műkincseinek tekintélyes része a később Ausztriához csatolt Köpcsényben és kisebb részt Németújvárott volt, főleg Köpcsény az a hely, ahová folyamatosan áramlott az anyag Körmend felől, elsősorban a kiemelkedő értékű tárgyak (Zsigmond-kori csontnyergek, sok Árpád-kori és azt követő időkből származó oklevél). A művészeti és történeti emlékek és könyvtárak azonban nem csupán így, az új határokon át mozogtak, hanem a különféle családi birtokok között is. Jó példa erre az Erdődy grófok nagyszerű, részben a Bánffy és Rákóczi családtól eredő kincstára, mely Galgócról Bécsbe került, onnan vépi birtokára, aztán Budára, majd ismét az egyik Vas megyei kastélyba - talán vissza Vépre - s aztán újra Budapestre, ahol különleges körülmények között oszlott fel. Azonban a régi Magyarország területén álló, de Szlovákiához, Romániához, Ausztriához került ingó és ingatlan értékek sokkal kisebb kárt szenvedtek, mint a Trianon után megmaradt területen lévők. Ennek valójában nagyon egyszerű okai vannak, mindenekelőtt a szovjet csapatok támadási irányai. A Berlint célzó támadás elsősorban Lengyelországon keresztül haladt előre, a Magyarország felé irányuló hadmüveletek fő erői keletről, illetve dél-keletről