Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Mravik László: Magyar főnemesek hagyatékainak sorsa, 1912-1952

érkeztek, Csehszlovákiát, főleg Szlovákiát a hadiesemények viszonylagosan megkímélték, mivel a két nagy támadási vonal közé esett, Románia pedig idejekorán és ügyesen átállt a Szovjetunió mellé, így ott komoly harcokra nem került sor. Ha minden előzetes és utólagos kirablástól, rombolástól, önveszejtéstől el is tekintünk, Budapest első szovjet bombázásától a második világháborút lezáró párizsi magyar békeszerződésig az ország helyzetét a hadiállapot határozta meg, a gyorsan megkötött fegyverszünetet követön (mely a hadiállapotot még nem szüntette meg) a közigazgatás a nyilasok és a német katonai igazgatás, végül a Szövetséges Ellenőrző Bizottság igen súlyos keze alatt működött. Az ország vagyonával a Szovjetunió, mint a Szövetséges Ellenőrző Bizottság teljhatalmú magyarországi rezidense rendelkezett, olykor törvényesen, de többnyire a nemzetközi jogot, valamint a háború előtti szövetséges megállapodásokat (Teherán, Jalta, Potsdam) minden további nélkül semmibe véve. A második világháborúnak a magyar kultúra és tudomány ingó és ingatlan vagyonában okozott pusztításairól még a kellő terjedelmi lehetőségek hiánya ellenére is fontos és helyénvaló beszélni. Mindmáig egyfajta titkos történet ez, a nyilvánosság eleddig elsősorban a sajtó révén értesült hol jól, hol rosszul bizonyos vonatkozásairól. Annak ellenére, hogy meglehetősen elszánt, nagyvonalúan támogatott kutatások folytak 1992-től 1996/7 fordulójáig. E kutatások során, melyek igyekeztek az ingó emlékekben, főleg a művészeti tárgyakban bekövetkező pusztítást és rablást felmérni (szélsőségesen szomorú példája volt ennek a Székely Nemzeti Múzeum magyarországi, teljes mértékű, s hatósági gondatlanságból eredő végpusztulására vonatkozó iratanyag szükségszerű átnézése) igen gyakran kerültek olyan anyagok is vizsgálódás alá, melyek döntőn történeti vonatkozásúak voltak - ha van egyáltalán jogosultsága a művészeti és történeti anyagok merev elválasztásának. Ma már a művészettörténeti szakirodalom java teljesítményei igyekszenek az antik stúdiumoktól ellesett komplex módszerrel dolgozni - azaz az élet és művészet teljességét, mélyebb összefüggéseit megmutatni és megmagyarázni. Magyar ember e dokumentumok mellett egyszerűen nem mehet el; a vizsgálat nagyobbik oka azonban - esetünkben - mégiscsak az volt, hogy a bombázásokkal, egyéb katonai cselekményekkel szaggatott országban a szállítmányok nem egyszer keveredtek, olykor csupán lapszéli feljegyzések utaltak arra, hogy a hivatalosan megjelölt szállítmány mellett az adott gördülő állományon, ahogyan az a kor nevezte, egészen más dolgok is utaznak. Zsidó tulajdonok, „Winterhilfe" keretében ezen túlmenő rekvirált javak is, hihetetlen élelmiszertömeg, ipari berendezések, és mások. Jó néhány „Bandi" nevű ló, melyeket (akiket?) naiv tulajdonosaik megpróbáltak visszaszerezni. Kár volna titkolni, hogy a háborús pusztításokkal és fosztogatásokkal összefüggő tudásunk messze van a kívánatostól, az eredmények semmiképpen sem tekinthetők kiérleltnek, minden vonatkozásban kontrolláltnak. Ezek a gyengeségek nyilván egyéni hibákból is adódtak, a kutató türelmének hiányából, az egyszerre túl sokat markolás igényéből. Utóbbit egyébként a hivatalosság is forszírozta, gyors eredményeket remélve - ez szintén érthető igény volt. Ám voltak ennek olyan kollektív okai is, melyek teles mértében függetlenek voltak a kutatók személyétől, képességétől és szorgalmától. Ezek közül a legdöntőbb az, hogy Antall József elhunyta után a legfelső szintű vezetés vagy érdektelen volt a valós helyzet feltárásában, bizonyításában (Horn-kormány), vagy nem is értette igazán, nem is tudott a problémák újraéledéséről (Göncz Árpád államelnök), vagy nem volt hajlandó Moszkvába elmenni sem, vélhetőn canossa-járásnak vélelmezve azt (Orbán-kormány), vagy - és ez a rosszabb - érdekei, esetleg üzleti érdekei ellen való volt az igazság kimondása. És aminél már el sem képzelhető rosszabb, elképesztő ballépéseit bravúros hazugsággal sikerként állította be (a Gyurcsány-kormány esete a sárospataki könyvtárral). Kormányaink tchetetlensé-