Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)
IV. Kiállítások - Hídvégi János: A reneszánsz technikai újdonsága. Egy 600 éves „autó" rekonstrukciója
A reneszánsz technikai újdonsága. Egy 600 éves „autó" rekonstrukciója Hídvégi János 2008. január 22-én Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évfordulóján kezdődött hazánkban a Reneszánsz Év, amely művészeti, történeti kiállításokkal, színes programokkal mutatta be azt a kort, amelyben a magyar kultúra - ha rövid időre is - a világ élvonalába került. A programsorozat egyik eseménye a Közlekedési Múzeum és az Országos Műszaki Múzeum közös kiállítása volt a reneszánsz technikai újításairól és arról, milyen folyamatokat indított el a korszak. A műszaki alkotásokban a megújulás, a fejlesztés - mint a gazdasági-társadalmi környezet változásainak hatására létrejövő folyamat - történelmi kortól függetlenül állandóan jelen van. Számos, a reneszánszban született elképzelés megfelelő technika és technológia hiányában csak több évszázados késéssel valósulhatott meg, de fordítva is igaz: sok későbbi felfedezés alapötlete visszavezethető a 15. századig. Hosszú évezredeken keresztül - a kerék „feltalálása" óta - szárazföldi utazásra, áruszállításra igavonó állatok által vontatott közlekedési eszközök szolgáltak. A „külső erő nélküli", igavonó állatok igénybevétele nélküli jármű is a reneszánsz kor álma volt: a természet törvényszerűségeit megismerni és felhasználni vágyó reneszánsz ember függetleníteni akarta magát az igavonó állatok által nyújtott energiától és úgy gondolta, hogy az ember saját erejéből is képes lehet jármüve mozgatására. Ma már közhelyszámba menő tény, hogy a reneszánsz kiemelkedő alkotója Leonardo da Vinci művészeti munkássága mellett sok-sok technikai eszközt is szerkesztett, így járművekkel is foglalkozott. Nevéhez köthető a kerékpár, mint egyéni közlekedési eszköz első ismert vázlata. Főbb jellemzőit tekintve rajzain e jármű úgy jelenik meg, ahogyan a kerékpár fejlődése a 19. század végén eljutott. Leonardo kerékpárja olyan jelentős műszaki megoldásokat hordoz magán, mint a gyorsító áttétel (amellyel lehetővé vált, hogy ne kelljen kerekek méretét megnövelni), valamint a lánckerék és a hozzá kapcsolódó lánchajtás. A korszakból más, nem állati erővel hajtott jármű emléke is fennmaradt: Robert Valturio katonatiszt Veronában 1475-ben többféle elképzelést dolgozott ki izomerővel és szélenergiával működtetett járműre, míg Albrecht Dürer 1520 körül faragásokkal, harci jelenetekkel gazdagon díszített emberi erővel hajtott jármüveket ábrázol. A meghajtás mechanizmusa a képeken részleteiben figyelemmel kísérhető. A nagyméretű járművek, ha megépültek, emberi erővel valószínűleg nem, vagy csak nagyon lassan voltak mozgathatók. A legrégebbi ismert autó-ábrázolás 1420 körüli, a paduai Giovanni la Fontana orvosfilozófus jármüvéről készült: az egyszemélyes „kocsiban" ülő ember egy végtelenített kötélhajtással, fából készült fogaskerék-áttételen keresztül hajtja meg a kereket. Bár a jármű ábrázolása széles körben ismert, továbbá a szakirodalom elfogadja az ábrához kapcsolódó évszámot is, a megépítéséről, esetleges használatáról adatok nem maradtak ránk. Giovanni da Fontana járműve - elsősége miatt - kiemelt figyelmet érdemelne, nem tudunk róla, hogy megkísérelték volna tényleges rekonstrukcióját. (Talán azért nem, mert nem Leonardo volt a kiötlője, nem is tartották valóságos-lehetséges szerkezetnek...) (1. kép) A Közlekedési Múzeum éppen ezért döntött ennek a máig ismert legrégebbi emberi erővel hajtott járműnek a rekonstrukciója és a látogatók számára kipróbálhatóvá tétele mellett.
