Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Veres László: A régiségvásárokról

rültek nyilvánosságra és forgalomba. A magántulajdonban levő műtárgyak eredete indifferensé vált és a velük való kereskedelem a gazdasági életet szabályozó elvek miatt természetes lett. A gomba módra szaporodó régiségboltok mindennapi életünk velejáróivá váltak. A palettáról egyedül még csak a nyugati mintájú ócskapiacok, régiségvásárok hiányoztak. Úgy vélem, hogy ezek kifejlődésének átmenetileg az ún. KGST-piacok emeltek gátat, ahol érdemesebb, jövedelmezőbb volt olcsó keleti portékákkal kereskedni, mint komoly műkincseket a köznép elé vinni. A műkincsek városi kereskedésekben várták a megfelelő kaliberű vásárlót. A 20. század végéhez közeledve, a kényszervállalkozások számának fokozódó növekedése miatt a KGST-piacokon egyre több lett az olyan kereskedő, aki már nemcsak használati tárgyakat árusított, hanem a korábbi időszakok használhatatlan, de ugyanakkor szemet gyönyörködtető, nosztalgiát idéző vagy trezorálásra lehetőséget nyújtó produktumait is. Ezeken a vásárokon megjelentek a valutával fizető nyugatiak, akik a viszonylag olcsó tárgyak legértékesebb darabjaira korlátlanul vevők voltak. A használtcikk értékesítő vásárok közül a frekventáltabb helyen levők szinte azonnal régiségvásárokká alakultak át (Budapest, Ecseri-piac vagy Pécs), ahol a kereskedők főként a népi kultúra tárgyainak értékesítésére törekedtek. Magyarország keleti részén, ahol a KGST-piacok hagyományosan jól működtek, a 21. századba lépve elvesztették olcsó keleti szocialista ipari termékeket árusító sajátosságaikat és egyre inkább a nyugati és ázsiai termékek eladása, valamint a hazai használt cikkekkel való kereskedés került előtérbe.