Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)
II. Közlemények - módszertan - műhely - Veres László: A régiségvásárokról
2000 első évtizedének közepére a piacok és vásárok profilja a vásárok hagyományos értelemben vett bolhapiaci jellegét öltötte magára. A kínálat nagyobb része a kereskedők által régiségnek nevezett áruból állt. Ebből következőn az darusítások színtereit régiségvásár jelzővel látták el. A régiség általános fogalommá vált, függetlenül a tárgyak kvalitásától. A tárgyak korának megjelölésére szolgált a jelző, ami kortalanság kifejezőjévé vált abban az értelemben, hogy minden régi, ami nem ma született. Északkelet-Magyarország és a vele érintkező határunkon átnyúló területeken az úgynevezett régiségvásárok piaci alapokon működő hálózata fejlődött ki. Az egykori mezővárosi vásárokhoz hasonlóan egymást követő, egymásra épülő és egymás potenciálját erősítő vásárok fejlődtek ki, amelyeket a régi vásárokkal ellentétben nem hétköznapokon, hanem hétvégén, vagy vasárnapokon tartanak. (Itt kell megjegyeznünk, hogy a hétközi országos kirakodóvásárokon is jelen vannak a régiségek árusítói a többi árustól elkülönülten. Pl. ónodi vásár, minden hónap első csütörtökén.) Lőcse, Eperjes, Kassa, Miskolc, Eger, Nyíregyháza és Debrecen fémjelzi ÉszakkeletMagyarország és a szomszédos térségek régiségvásárainak helyszíneit és útvonalát. Az egyes városokban meghatározott időpontokban és állandó helyszíneken napfelkeltétől általában délig várják az árusok kuncsaftjaikat. Egyedül a Kassa melletti Budamér egykori uradalmi központjában, a gazdasági épületekben történik zárt helyen az értékesítés. A térség régiségvásárai közül minden tekintetben a miskolci a legjelentősebb. Köszönhető ez annak, hogy Szlovákia, Kárpátalja és Erdély között ez a város a legmegfelelőbb s mindenki által elérhető centrum, a térség kereskedői könnyen eljuthatnak ide. Miskolc centrális szerepköre az előbbieken túl a vásárok szervezőinek is köszönhető, mivel a minden hónap első vasárnapján tartott vásárt a város legforgalmasabb központi részére sikerült kihelyezni, a település főutcájának döntő részére. A többi településen a vásártartás és bizonyos szempontból a helyszín is perifériára szoruló. (Egerben a Dobó tér melletti piactérre, Debrecenben a Metro parkolójába, Nyíregyházán a városközponttól távolabbi régi piactérre stb.) A ,,régiségvásárok" - mint erre utaltam - napfelkeltétől zajlanak, s az elárusítóknak helypénzt kell fizetni, ami egyes esetekben elég magas összeget jelent. A vásárokon az elárusítóhelyek kialakítása hierarchikus alapokon történik. A legrangosabb kereskedők általában a vásárok centrumában kapnak helyet előjogok (pl. mióta űzik mesterségüket, milyen sikeresek) s az ezzel szorosan összefüggő értékesítési profil alapján. A hagyományos arculatot megjelenítő képbe ritkán illeszkedik be egy-egy alkalmi árusító, vagy idegen kereskedő. Ezek általában csak a periférián helyezkedhetnek el, ha nincsenek szerviális viszonyban az ismertebbekkel. Az árusok egy-két kivételtől eltekintve vándorkereskedők. Úgy tűnik, hogy az üzletekkel rendelkező régiségkereskedők alantasnak tartják a régiségvásárokon történő személyes szerepvállalást. Közvetítők révén jelennek meg, személyesen pedig a kevésbé sikeresek. Az értékesítők társadalmi hovatartozásukat tekintve a szükségvállalkozóktól a romákon át az értelmiségiek (főként pedagógusok) csoportjaiból kerülnek ki. Egyre gyakoribb jelenség a muzeológus szakirányú végzettségű elárusítók megjelenése is. A legkülönbözőbb körökből kikerült kereskedők egy része - számomra legalábbis - meglepőn felkészült a profiljának megfelelőn. Jártas a szakirodalomban és naprakész az értékek piaci tekintetében. A kereskedők egy része specialista és ezt önképzésének, vagy hivatalos formában szerzett tudásának köszönheti tájékozottságát. Tapasztalatból tudom, hogy a kereskedők egy része tisztában van az értékekkel, mások pedig ösztönösen, ránézésre, „szaglásra" ismerik fel a tárgyakban rejlő különlegességet. Különösen érdekes ez az ösztönös felismerés a romák esetében.
