Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

V. Könyv- és folyóiratszemle - A Magyar Nemzeti Múzeum címeres halotti emlékei (Gyulai Éva)

ifjúnak készíttették, a FIERI CURARUNT ugyanis (ami ugyancsak rövidítés, s így helyes: fieri curaverunt) müveltetést jelent, s nem azt, hogy „erről a zászlóról gondoskodtak". Rakovszky anyja sem DILECTISSA, hanem D!LECTISS(im)A, ami a dilecta nőnemű melléknév felsőfoka a latinban. A halott fiú anyja, Kubinyi Anna titulusát sem oldotta fel helyesen a szöveg gondozója [GEN(erosi) QUO DOMINI JOHAN RAKOWSKY SENIOR RELICTA VIDUA], ez ugyanis helyesen így lenne: Gene(rosi) quo(ndam) domini Johan(nis) Rakowsky senior(is) relicta vidua, vagyis néhai idősebb Rakowsky János özvegye. Az epitáfium további része is nehézségek elé állítja a szöveg közlőjét, a szövegváltozat [FILII FRATRES DENATI G(enerosis) STEPH(anis) ET IOAN(nis) RAKOWSKY] helyett ezt ajánljuk: FILII FRATRES DE(nomi)NATI G(enerosi) STEPH(anus) ET lOAN(nes) RAKOWSZKI = nevezett fiának fivérei, nemzetes Rakovszky István és János. A szöveg a továbbiakban értelmezhetetlen (COINTES, TANDI MATER, AC FRÁTER, AMPLIS ERGA MODESTI), talán így oldható fel: HOC VEXILLUM... CONTESTANDI MATER(nam) AC FRATER(nam) AMPLIS(simam) ERGA [EUM] MODESTI(iam) FIERI CURA(ve)RUNT = az iránta érzett hatalmas anyai és fivéri kegyességüket bizonyítandó, csináltatták ezt a zászlót. Az igényes tárgyleírás, a gazdag genealógiai apparátus és a néha megbicsakló szövegközlés mellett a szerkesztő az epitáfiumszövegek magyarra fordításában is a „fentebb stílt" kívánta követni, amikor a latin verseket az eredeti metrumot követő költeményben adta vissza. Pedig ezek a szövegek nem költői művek, hanem a korabeli literátorok (tanítók, papok, írnokok, jegyzők stb.) klapanciái, hiszen az újkori magyarországi skólákban a latin nyelv tanulásával együtt járt a rímfaragás fortélyainak elsajátítása. Talán szerencsésebb lett volna prózában magyarítani a latin versüsokat, így a szövegek forrásértéke sem csorbult volna. Az egyik ilyen verset bánfalvi Bárius Péter Borsod megyei nemes kivételes értékű és „izgalmas" halotti zászlajára festették fel. Ez a zászló a Hódoltság peremvidékeként ismert Borsod, illetve Felső-Magyarország egyik legfontosabb végvára, Szendrő történetének párját ritkító tárgyi emléke (Kat. sz. 1/3.). Az igen megkopott műtárgy (3/a. kép) disztichonban írt verses epitáfiumát döcögő, a hexameter-pentameter metrikáját elégtelenül visszaadó költeménnyel fordítja magyarra a szerző, ugyanakkor a szöveg fontos prozopográfiai adatainak némelyike kézen-közön elvész. A magyar versfordításban a „szendrei várnak tájékán" lehet költői megoldás, de az eredeti szövegnek nem felel meg, a latin versben ugyanis az áll, hogy a 18 éves korában elhunyt kiváló ifjút a magyar föld (HUNGARA TELLUS), közelebbről pedig a szendröi vár (ARX SZENDRŐ) hordozta, nevelte hazájaként, szülőhelyeként (PATRIA), vagyis a borsodi véghely nemcsak halálának, hanem minden bizonnyal születésének is helyszíne volt. Az epitáfium ráadásul Bárius Pétert mint utószülöttet (AGNATUM... GENITUM) említi, azaz olyan gyermeket, aki apja halála után született (így a halotti vers közvetve az apa halálozásának dátumát is megadja). A fordítás az apát említve a szöveget is félreérti, hiszen nem Bárius Péter apja, Ferenc volt „győzelmes karú... tekintélyes és kedvelt", hanem maga a Ferenc nemzette sarjadék (FRANCISCO GENITORE SATUS), aki győzedelmes fegyvereivel és bátorságával tündökölt a kiváló, sőt fejedelmi férfiak között (VICTRICIBUS ARMIS / MAGNANIMO GRATO PRINCIPIBUSQUE VIRIS FLORUIT), azaz ifjú kora ellenére híres vitéz volt. A vers vége sem azt jelenti, hogy „Krisztusban él gyászos temetéssel lelke", hanem éppen azt, hogy lelke a szomorú temetés után, a gyász ellenére mégis él Krisztusban (MENS TAMEN IN CHRISTO POST FUNERA TRISTIA VIVIT). A szöveg a továbbiakban nehezen értelmezhető (PRO MODICO AETERNO TEMPORE TEMPUS HABENS), hiszen nem lehet valami egyszerre modico és aeterno (csekély és örökkévaló), a szöveghely talán így helyes: pro modico aeternum tempore tempus habeas, vagyis [lelke] a csekély időért vagy helyett (amely az életben jutott neki),