Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Forró Katalin: Vác etnikai képe a 18. században a Fehérek Temploma kriptafeltárásának tükrében

Ráduly Emil a nagyszámú latin feliratot a latin írásbeliségre vezeti vissza." A latin feliratok 1750 és 1779 között voltak a legelterjedtebbek. Számuk csökkenésével fordított arányban nőtt a nemzeti nyelvek használata a feliratokban. A német feliratok megjelenése korábbra tehető, mint a magyaroké, s arányuk fedi a betemetettek vezetéknevei alapján meghatározott nemzetiségi arányt. Az egyes nemzetiségek viseletükben is megjelenítik csoportidentitásukat. A népviseletben a 20. század derekáig - sőt néhol a század végéig - megőrződtek a hagyományok, a hagyományos nemzetiségi sajátosságok. A polgári viseletekben az etnikai sajátosságok sokkal korábban felhígultak s a népesség összeolvadásával párhuzamosan el is tűntek. Gyorsíthatták ezt a folyamatot a vegyes házasságok, a gazdasági kapcsolatokból eredő társadalmi közeledések, és végül szerepe lehetett a városi viselet alakulásában a divatnak is. Érdemes megvizsgálni, hogy a nemzetiségi különbségek megjelennek-e, s ha igen, hogyan, a 18. századi váci polgárok viseletében. Forrásokból tudjuk, hogy Mária Terézia látogatására különböző egyenruhát kapott a helyi polgárokból felállított magyar és német gyalogos katonaság. A németek számára a harisnyához fekete, feltehetően térdnadrágot írtak elő, továbbá süveget, amely mellett fehér színű szalagcsokornak kellett lennie. A magyarok viselete kék színű, kalapjuk fekete, övük vörös volt. Az előírás szerint sárga csizmát kellett viselniük és piros szalagból készült rózsát tűztek a kalapjukra. Mindkét csapat tagjaira azonos haj viseleti előírás vonatkozott: a hajukat copfba kellett fogniuk, fekete szalaggal átkötniük, és minden nap ciprusi porral behinteniük.

35 A korabeli polgári viseletről kevés leírás maradt fenn. Különösen nehéz helyzetben van az a kutató, aki csak egy-egy város viseleti sajátosságait szeretné megvizsgálni. Ebből a szempontból is sok segítséget adhat a váci domonkos kripta anyaga. A temetési öltözetek részben ünnepi viseletek, részben az alkalomhoz illő, sajátos ruhadarabok. Az utóbbiak körébe tartoznak a halotti köntösök, és a temetéskor használt bőrkapcák. A nemzetiségi különbségeket nem ezekben, hanem a polgári ünnepi viseletekben kell keresnünk. A nöi öltözékekben nem lehet élesen megkülönböztetni a magyaros és a nyugatias, németes viseletet. Jellemző volt a nyomott mintás - virágos vagy csíkos - anyagból készült, derékban húzott szoknya, az ing fölött viselt mellény vagy pruszlik, a kötény, a főkötő vagy idősebbek esetében a stóla, és a vállkendő. Hasonló módon öltözött a német Grenbart - vagy KrenbarC

6 - Terézia (58. sz. koporsó) és a magyar Skripetz Veronika (5. sz. koporsó). A férfiak viseletében már sokkal élesebben határolódik el a magyaros és a nyugatias stílus. Magyaros stílusú viselet a zsinórdíszes posztódolmány, mente és a szükszárú, csizmához való nadrág. 15 felnőtt férfit temettek el ilyen öltözetben. Közülük 7 viselt magyar vezetéknevet: Csiki András (38. sz. koporsó), Csiki Mihály (84. sz. koporsó), Kis István (9. sz. koporsó), Baranyai Lajos (21. sz. koporsó), Mészáros Márton (184. sz. koporsó), Tóth Gábor (222. sz. koporsó) és Tóth György (212. sz. koporsó). A többi nyolc betemetettnek szláv hangzású vezetékneve volt: Jeszenovszky Imre (22. sz. koporsó), Zlinszky Antal (31. sz. koporsó), Nigrovits József (29. sz. koporsó), Blaskovits Pál (43. sz. koporsó), Csermák József (64. sz. koporsó), Zsilka Tamás (99. sz. koporsó), Beniczky László (121. sz. koporsó) és Trecska István (242. sz. koporsó). A nyugat-európai, német divatot követte a férfiak viseletében a térdnadrág és a posztóköpeny. Ezt a viseletet a német vezetéknevü férfiaknál lehetett megtalálni. így temették el Prettenhofíer Jánost (50. sz. koporsó), Sikk Jánost (214. sz. koporsó). 34 RÁDULY E. 1996. 13. p. 35 KARCSÚ A. A. 1880/b. 32-33. pp. 36 KARCSÚ A. A. 1880/b. 116. p.