Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

I. Tanulmányok - Pásztor Andrea: Az első magyarországi „Hangversenyhárfa gyár". Egy elfeledett hangszerkészítő nyomában

Ez - ha hozzátesszük, hogy üzeme gépesített volt - nem tűnik magas számnak, és mivel megrendelései voltak, a tökehiányt támasztja alá. A továbbiakban kizárólag kölcsönökből termelt. 1929-ben öt koncerthárfát készített, és a 10 000 pengős állami kölcsönnek köszönhetőn az 1928-as lehetett a legtermékenyebb éve. Leveleiben gyakran elmondta, hogy feleannyiért tudta értékesíteni a hárfákat, mint külföldi versenytársai. A történet teljességéhez hozzátartozik, hogy pl. a chicagói Lyon & Healy hárfagyár még ma is virágzik, Lenhardt üzeme viszont pár éven belül tönkrement. Ha Lenhardt feleannyiért árulta hárfák, mint az amerikai „nagyüzem", akkor bizonyára nem számolta bele az árba például a kísérletezésre szánt szellemi és anyagi áldozatot, a gépesítés költségeit, vagy - legfőképpen - magasabb áron nem tudta őket értékesíteni. A gazdasági világválság idején már senki sem vásárolt ilyen drága hangszert. Angsterrel szemben Lenhardtnak nem volt szerencséje az időzítéssel. Gépesített hárfaüzeme azért is volt vakmerő vállalkozás, mert neki soha nem volt saját ingatlana. Lakásán kívül (Sörház utca 12., majd Kisflórián utca 8.) három üzletének bérleti díja is a vállalkozás tökéjét emésztette. Waldbauer vallomásából tudjuk, hogy Lenhardtnak nem volt erőssége a cégvezetés: végzetesen hanyagul bánt az üzem pénzügyeivel. Az üzletmenetről semmiféle nyilvántartást nem vezetett, pénztárkönyve sem volt. Még a csőd szélén is adott el hitelben hangszereket, adósairól „valami kezdetleges feljegyzéseket vezetett". 90 Hitelezőinek számláit egy helyen tartotta, a hagyatéki per során így rekonstruálhatták passzívumát. Nem véletlen, hogy a nyugalmazott ezredes nem merte Lenhardt kezébe adni azt az összeget, amit a megsegítésére összegyűjtöttek, és hogy másfél évig közreműködött barátja üzletvitelében - mindaddig, amíg nyilvánvalóvá vált számára, hogy a hárfák értékesítésével nem boldogulnak. Anyagi gondjai ellenére Lenhardt nehezen mondott le megszokott életviteléről. Láthattuk, hogy 1926 óta egyre nagyobb összegű kölcsönökkel tudta életben tartani vállalkozását, egyre inkább eladósodott. Ennek ellenére még 1928-ban is 4-5 segédet alkalmazott. Házvezetőnőt mindig tartottak, az utolsót - aki Lenhardt halálakor szolgált - 1929-ben vették fel. Azt a háztartási kisegítőt azonban már nem tudták fizetni, akit 10-12 éven át alkalomszerűen, hosszabb-rövidebb ideig alkalmaztak.

92 A hagyatéki leltárból és a szolgáló vallomásából tudjuk, hogy Lenhardt tulajdonában voltak olyan tárgyak, amelyek bár nem képviseltek nagy értéket, szorultságában Lenhardt pénzzé tehette volna őket. Ilyen volt például Lenhardt aranyláncon függő duplafedelü aranyórája, az igazgyönggyel és briliánssal kirakott arany nyakkendőtűje,

93 vagy a rubinköves aranygyűrűje. A bérelt lakás szobájának vitrinjét mindennapos használaton kívüli, elegáns asztali szervizek díszítették. Lenhardt végül is mintegy 15 000 pengő értékű hagyatékot hagyott maga után. (1933-ban az iparosok évi kereseti adóalap minimuma 1000 pengő volt.)

94 89 Angster József vállalkozása első 10 évében a munkaigényesebb és jóval drágább orgonából évente 2-5 darabot szállított le. (ANGSTER J. 1993. 73. p.) A hárfával jobban összevethető hangszerből, a cimbalomból, Schunda Vencel József gépesített üzemében, 1873 és 1884 között évi kb. 100 darabot gyártott. Schunda üzeme 1873-ban 9 munkást és 5 tanulót foglalkoztatott. (PHILIPP C. 1998.) Elektronikus publikáció. http://\v\vw.mszh.hu/kiadv/ipsz/199812/schunda.

htm ] Schunda egyébként fél évszázaddal korábban hasonló indíttatásból reformálta meg és gyártotta a cimbalmot, mint Lenhardt a hárfát. A hangszer népszerűsítésére is hasonló módszereket alkalmazott. A kor közismert és megbecsült hangszerkészítőjének munkássága követendő példaként állhalott Lenhardt előtt. 90 BML A Pécsi kir. ítélőtábla iratai. P. 1.407/1934/41. 91 tJo. Gernhardt József tanúvallomása. 92 Uo. Szokics Katalin és Özv. Miskecz Vendelné szül. Hartmann Mária tanúvallomása. 93 Uo. Bálint István ékszerész ezeknek a tárgyaknak az értékét 70 illetve 50 pengőre becsülte. 94 GYÁNI G.-KÖVÉR Gy. 2003. 272. p.