Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Székelyné Kőrösi Ilona: Migráció a Duna-Tisza közén. Kerekegyháza. Egy soknemzetiségű település létrejötte a 19. században

A Tiszai korona-kerület 12 településének kutatása során több mint 12 000 lakos adatait tárta fel Gyetvai Péter, ez a 12 000 lakos több, mint 550 származási helyről érkezett.

1 Magyarok és nem magyarok egyaránt voltak a betelepülők között. A 18. századi északdéli migrációban magyarok és szlovákok is részt vettek, főként a magyar-szlovák nyelvhatár környékéről. A szlovákok nyelvüket sokig megtartották, de folyamatosan beolvadtak, asszimilálódtak. A később érkezők a már itt élőkhöz alkalmazkodtak. A Duna-Tisza közén létrehozott német falvakba a különböző német államokból szerveztek új lakosságot, valamint a már korábban telepített magyarországi német falvakból, amelyek kibocsátókká váltak. Pl. Soroksárról érkeztek az első lakók a bácskai Csávolyra. A 18. sz. első felében Kalocsa környékén Hajós, Császártöltés, Nemesnádudvar adott új otthont német telepeseknek, akik közül a század második felében sokan a Bácska alakuló új német falvaiban próbáltak szerencsét. Szerbek és horvátok (bunyevácok, sokácok, ráchorvátok) is felhúzódtak a Duna-Tisza köze déli területeire a balkáni, szerémségi, szlavóniai területekről, ami a 17. századi tendencia folytatása volt. Zsidók főként spontán migrációval kerültek a Duna-Tisza közére, kibocsátó helyeik az egyes német államok, Galícia, valamint magyarországi települések voltak. A szervezett telepítésnek főként a németek beköltöztetésében volt nagy szerepe a különböző német államokból érkezők esetében, akik különböző nyelvjárásokat beszéltek. Az innen érkezők általános elnevezése: svábok. Az állami hatóságok és a világi földesurak mellett - a 18. első felében - jelentősek voltak az egyházak telepítései is. Legtöbben a délvidéki kamarai birtokokra települtek, főként a 18. sz. második felében. Szlovákok és ruszinok csak kis számban kerültek letelepítésre szervezett formában. A magyarság körében szintén kevésbé jelentős a szervezett, irányított migráció. Példaként Feketics, Omoravicza, Pacsér nagykunsági reformátusokkal történő benépesítését említhetjük.

2 A 19. században folytatódott a belső migráció, lakottá váltak a korábban néptelen DunaTisza közi puszták, új falvak, tanyaközségek jöttek létre, amelyek benépesítésében jelentős szerepet játszott pl. az ún. szegedi kirajzás és a jász expanzió. A század második fele a tömeges tanyásodásnak, a települések szaporodásának, a népesség egy része mozgásának, belső vándorlásának időszaka. A településhálózaton belül a tanyák sűrűsödéséhez és az állandóan lakott tanyák gyarapodásához adott volt minden feltétel: a tanyán való állandó kint lakás feudalizmus kori korlátainak megszűnése, szabad területek, legelök, és parcellázási kedv a köz- és magánbirtokosok részéről; végül pedig a tanyai életformát vállalkozó kedvből vagy kényszerűségből vállalók nagy száma. A tanyákra való kiköltözés „nagy rohama"

3 a két nagyvárosban, Szegeden és Kecskeméten 1850 és 1870 között zajlott le, de korántsem fejeződött be. A tanyásodás fénykora a századforduló körüli évekre tehető. Minőségi változást jelentett a leginkább a Duna-Tisza közére jellemző települési forma, a farmtanya megjelenése. Ugyancsak új jelenség a század második felében a tanyaközségek megjelenése.

4 Ilyen települések máshol is létrejöttek, de legjellemzőbb példái a Duna-Tisza közén alakultak ki a városoktól távol eső, többnyire rossz adottságú területeken, amelyeken előbb-utóbb kultúrtájat teremtettek és odáig is eljutottak, hogy közigazgatási önállóságot kaptak. A Duna-Tisza köze legjellemzőbb és legjelentősebb tanyaközségei voltak: Orgovány, Jakab1 GYETVAI P. 1992. Jó áttekintést és összefoglalót ad további irodalommal a migráció és település témakörének szentelt konferenciakötet: BARTH J. 2001. 2 NAGY K.ÁLOZI B. 1943. 3 BALOGH I. 1965. 443-444. pp., FÜR L. 1983. 38. p. 4 BÁRTH J. 1996. 204-205. pp., SZÉKELYNÉ KÖRÖSI I. 2001. 67. p.