Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)
II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Tóth G. Péter: Szemfényvesztő idegenek a 17-18. századi Magyarországon
mágusok figurái is a hiszékenység vámszedöiként Baranyában , Borsodban , Nógrádban , Tolnában 68 a Jász-kun és Hajdú-kerületben 69 és Erdélyben. 70 Ráadásul míg a táltosok figurái korábban saját közösségükben tevékenykedtek, az új szemlélethez igazodó „varázsló" figurák már inkább idegenek (morva, bajor, cseh, dalmát, olasz, román, cigány) voltak. Hogy miért folytatódtak mégis a mágikus tevékenységekkel kapcsolatos bírósági ügyek még a 19. században is, annak több magyarázata és oka is lehet. Az egyik, hogy bár a központi hatalom intézkedései hatalmi szóval megfékezték ugyan a boszorkányüldözéseket, de nem hatálytalanították azokat a jogszabályokat, amelyek alapján peres eljárást kezdeményezni lehetett. így még az említett rendelkezések után is szerepelhettek büntető bíróságok előtt nem csak a babonaságnak, a kuruzslásnak minősített gyógyító eljárások és a csalásnak gondolt mágikus tevékenységek esetei, de valódi boszorkányperek is (1782/Tolna vármegye, Frekkin Éva cigánylány 71 ; 179 l/Aranyosszék, Koldus Aniska koldusasszony). 72 A központi utasítások nem tiltották meg a magánvádas eljárások lefolytatását sem. Egy másik ok összefüggésben volt Mária Terézia és II. József cigányokkal - és általában a 'koldusokkal', a 'kóborló idegenekkel' - kapcsolatos hozzáállásával, a kóborló életvitelű embereknek a társadalomba való hatalmi szóval történő integrálásával. A rendelkezésre álló rabtabellák alapján megállapítható, hogy 1770 előtt az elítéltek általában a saját közösségből kerültek ki, 1770 után viszont megszaporodtak az 'idegenek', a 'kóborlók' a gyanúsítottak között. A cigányok közül társadalmi jelenlétükhöz képest jóval többen kerültek amúgy is bíróságra különböző büntetőügyekben, mint a lakosság más népcsoportjaiból. Elég csak a honti „emberevő" romák kirívó esetére utalnunk 1784-ből. De velük kapcsolatban a bíróságok a varázslás nemkívánatos magatartásának tényszerűségét sem kérdőjelezték meg. Az 1768 utáni esetekben a boszorkányság, varázslás, pénznézés, szemfényvesztés bűneinek vádlottjai között arányaiban jóval nagyobb számban tűntek fel cigány vádlottak, mint korábban. Mivel a vádaknak - a rendeletek tiltó jellege és a bírósági segédkezés elmaradása miatt kisebb tétje volt 1768 után, a hiedelmek és a perben idézett mágikus tevékenységek társadalmi presztízse is csökkent. Egyes vádak nevetségessé is válhattak. A tevékenységet folytatók között 1768 után egyre több marginális, társadalmon kívüli, kóborló, koldus, együgyű vagy valóban félkegyelmű személyt találunk. A bevádolt személyek a társadalom 'normalitást' képviselő populációjából nem, vagy csak alig verbuválódtak, legalább is a bíróságon. Korábban már említettem, hogy 1768 után a mágikus tevékenységek a bűntett helyett részben elmebajjá, betegséggé alakultak át a bíróság szemében. A cigányok ebben a tekintetben többszörösen áldozatai voltak a mágikus tevékenységek bírósági átalakulásának. A hatóság szemében ez a népcsoport még ekkor is gyermeteg, együgyű, társadalmilag éretlen emberközösség volt. Szerintük ők voltak a „csaló", a „szemfényvesztő", a „varázsló", de gyakran a „szélhámos", a „képzelgő", a szellemileg csökkent képességű karakterek megtestesítői is. A mágikus tevékenységeknek amúgy is maradt olyan aspektusa, ami továbbra is büntetőjogi kategória volt. Ezt leginkább a „csalás" fogalmával határozták meg. Az 1768 után bíróságra citált esetek nagy részében ezt találjuk vádként a perekben. Ugyancsak változatlan 65 Magyarországi boszorkányperek. I—II. 1970. I. No. 4., 5., Magyarországi boszorkányperek. 1989. I. 39^45. pp. 66 Magyarországi boszorkányperek. I-Il. 1970. 1. No. 65., Magyarországi boszorkányperek. 1989. I. 193-196. pp. 67 SCHRAM F. 1967. No. 47. 68 Magyarországi boszorkányperek. I—II. 1970. 11. No. 360., SZILÁGYI M. 1987. 510. p. 69 A magyarországi boszorkányság forrásai. I. 1997. I. No. 101. Magyarorzsági boszorkányperek. 1989. I. 290, 748. p., SUGÁR I. 1987. No. 77., SCHRAM F. 1970. II. No. 5 1 1. 70 A magyarországi boszorkányság fonásai. III. No. 129., No. 134., SZABÓT. A. 1975. I. 1202. p. 71 SZILÁGYI M. 1987. No. 8. 504-508. pp. 72 A magyarországi boszorkányság forrásai. III. No. 195.
