Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)
II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Tóth G. Péter: Szemfényvesztő idegenek a 17-18. századi Magyarországon
még pénz az említett aranyakból. Az iratok szerint a pénz nagy része a két peches ember házánál előkerült. 36 6. Szemfényvesztő idegenek, varázslatos életutak Mint láttuk, olykor nehéz, máskor könnyű eldönteni, hogy a kincsásó varázslóperek nagy része a saját közösség és a kívülről érkezők konfliktusainak okán, vagy a konfliktustól függetlenül keletkeztek volna. Látható ugyanis, hogy a legtöbb ilyen esetben nem egy rontásvádon alapuló konfliktus áll a háttérben, hanem a helyi hatóságoknak a mágikus piac felett gyakorolt kontrollja. Ez a normatív szabályokban is testet öltő kontroll az, ami különbséget tesz a helyi társadalmakra szerintük potenciálisan veszélyes idegen és a helybéli között. A társadalomra veszélyesség pedig vagy abból adódott, hogy a közösség többségének nyelvét nem beszélő személy eleve gyanús volt; vagy abból, hogy a helyi társadalom többségéhez viszonyítottan valaki marginális helyzetben volt. Idegen lehetett így Magyarországon a német telepes, az északról és a délvidékről szerencsét próbáló vándor, vagy ugyanezért a társadalom peremén tengődő koldus és vándorcigány; de az idénymunkások, a pásztorok, illetve a leszerelt vagy elbocsátott katonák is. A nemzetiségük miatt idegen, de ezért az extrémitásuk miatt is sikeresebbnek és hitelesebbnek bizonyuló mágikus vállalkozók között találunk németeket, olaszokat, dalmatákat, morvákat és különösen sok cigány szemfényvesztőt, varázslót, garabonciást, bűvészt és pénznézőt. Sikeres német mágikus vállalkozó volt a Tolna vármegyei sedrián (törvényszék - a szerk.) elítélt Hanss Georg Priai obsitos katona 1725-ben. Prun a varázskönyvével és ,,csaló" praktikáival sokaknak kincset ásott, szellemeket és démonokat idézett, ezzel pedig másokat becsapott, megkárosított. A leszerelt katona a német nyelvű varázskönyvet Rákóczi Mátyástól, a Babócsay kuruc generális táborában szolgáló kapitánytól örökölte, annak könyvéről másolta, aki ugyancsak űzte a démonidéző mágiát. Prun bevallotta, hogy a gonosszal vérrel írt szerződést is kötött pontosan „5 éve, 7 óra 9 perckor", hogy vállalkozásával pénzhez jusson. 37 Ugyanezt a varázslótípust képviselte az 1780-ban perbe fogott Veisz József obsitos katona is, akit a siklósi uradalomhoz tartozó Mindszenten fogtak el és Sásdon hallgattak ki. Bűnjelként lefoglaltak nála egy német és héber nyelvű „kháldeus" varázskönyvet, egy mogyorófa vesszőt, valamint egy gyertyaszerüséget is. A passzus nélkül kóborló leszerelt katona szerint a nála talált eszközök a „föld gyomrában el röjtetett kincs keresésére" valók. Ám még szinte ki sem próbálta a varázslást, már fogságba esett. Szegeden két ízben próbálgatta hogy mire valók, de semmire nem ment velük. Most éppen a dunaszentgyörgyi zsidóhoz indult, hátha az segíti a kháldeus szöveg kiolvasásában, mivel tartalmát nem értette. A nagyrészt német és kisebb részben latin nyelven írott szövegben ugyanis valóban vannak ál-kháldeus jelsorozatok, amelyeknek értelmezésébe Weisz Józsefnek - csakúgy, mint nekünk - beletört a bicskája. A könyv egészében kevésbé kíván kegyes és az egyháznak tetsző benyomást kelteni: nemcsak, hogy a megszokott zsoltárokat, és a Krisztushoz, Máriához, valamint a szentekhez szóló imákat kell nélkülöznünk ezúttal, de a majd minden idézésben felsorolt szellemnevek is arra utalnak, hogy a felhasználó inkább démoni, mint angyali segítségért fordult. 38 36 Baranya Megyei Levéltár, XI. Batthyány-Benyovszky-féle siklósi uradalom iratai, Acta sedis dominialis No. 22 XI. 606. 118. doboz] 37 Magyarországi boszorkányperek [-11. 1970. II. No. 353. 469-470. pp. 38 Baranya Megyei Levéltár, XI. Batthyány-Benyovszky-féle siklósi uradalom iratai, Acta sedis dominialis No. 22 XI. 606. [18. doboz]
