Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Tóth G. Péter: Szemfényvesztő idegenek a 17-18. századi Magyarországon

azok a külföldi vagy a hazai szokások szerint szerveződtek. Régi típusúnak azokat a pereket tartotta, ahol a vád maleficium és veneficium volt. Szerinte csak 1728 után jelentek meg a hatóság részéről szorgalmazott új, „külföldi típusú" perek, melyekben „a kifejlett boszorkányfogalom lényeges alkatrészei" (az „ördögimádó, eretnek felekezet" képzete, az „ördög elnöklete alatt tartott nagy boszorkánygyülekezet", a seprűn lovaglás, a boszorkányjegyek, és „ezen egész fogalomkör legundokabb részletei, a homagialis csók és az ördöggel való testi közösülés") feljegyzésre kerültek. A „leglényegesebb" különbség szerinte a „magyar" és a „külföldi" eljárás között az volt, hogy - mint írta - a „mi pereink túlnyomó többségében a vádlott vallomását nem tekintették a halálítélet szükséges kellékének és így nem is volt szükség arra, hogy a tortúrát azzal az irgalmatlan kegyetlenséggel alkalmazzák."

5 Ez utóbbi valójában nem igaz, de mégis csak „humánusabb" a magyarországi boszorkányüldözőkről így beszélni, és minden, ami rossz elem volt az eljárásban, a külföld hatásának tulajdonítani. Ezzel a tétellel némileg vitatkozva állapította meg Schram Ferenc, hogy „hazánkban elterjedt nézet, Ipolyitól kezdve egyöntetűen vallotta minden kutatónk, hogy a Malleus maleficarumnak hazánkban sohasem volt hatása, azért is ilyen feltűnően enyhék pereink ítéletei." Schram azonban megállapította, hogy ez „formailag teljesen igaz, valójában azonban a kérdést nem lehet ennyire simplificálni." Szerinte azért, mert a Malleus nálunk sohasem volt használatban, még nem jelenti az általa közvetített hiedelmek hiányát. Schram ténynek tekintette, hogy a magyarországi joggyakorlat jóval enyhébb volt, mint a nyugat-európai, ezt viszont egyértelműen a hazai szokásjognak tulajdonította.

6 A halálítéleteknek a perek összes számához viszonyított arányát azonban Schram és a korábbi kutatók sem vizsgálták, így az, hogy az üldözés „enyhébb" vagy „keményebb" lett volna, még általa sem volt igazolt. így nem láthatta azt a magyarországi üldözést „erősítő" jogtudományi hatást sem, amit a Praxis Criminalis - ez a 17. századi osztrák mintákat követő büntetőjogi kódex - jelentett. A Komáromy Andor és a Schram Ferenc által összegyűjtött dokumentumok alapján először Iklódy András rajzolta meg és diagnosztizálta a magyarországi boszorkányperek rendhagyó mozgását, és vázolta fel egy globális elemzés lehetőségét 1982-ben, Dömötör Tekla felkérésére. Iklódy - Komáromyhoz és Schramhoz hasonlóan - hangsúlyozta a magyarországi üldözés „megkésettségét" és import jellegét, amit az első 16. századi perek megjelenésével indokolt - mivel azok abszolút sorrendben nyugat-északnyugat irányban bukkantak fel számításai szerint. A régi és az új típusú perek közötti fordulópontot Iklódy az 1690-es évekre tette, hozzátéve, hogy ,,[a] magyar föld politikai, közigazgatási, demográfiai változásai önmagukban nem adnának módot erre az éles elhatárolásra, így valami más jelenlétét a törés önmagában indukálja." A boszorkányüldözés alapvető okai között Iklódy is a külső tényezőket tartotta meghatározónak. Mindennek oka szerinte az osztrák büntetőjog térhódítása és a Praxis Criminalis gyakorlati alkalmazása volt. Végkövetkeztetésként a Praxis Criminalisnak tulajdonított lényegében minden boszorkányhiedelmet, a boszorkányszervezetek perbeli megjelenését, a boszorkányszombat-képzeteket, mivel azokat a magyar néphit atipikus elemének gondolta. Szerinte mindezek kizárólag német hatásra „honosultak" meg Magyarországon.

7 Iklódy ezzel valójában Ipolyi 19. századi - erősen etnocentrikus - elméletét frissítette fel, aki szintúgy a nemzet karakterétől idegennek és külső hatásnak tartotta a boszorkányperekben felbukkanó sabbat-képzeteket. Ha ezzel nem is, de egyet érthetünk Iklódyval az 1690-es dátum mint fordulópont és a Praxis Criminalis jelentőségének karakteres felismeré5 Magyarországi boszorkányperek oklevéltára. 1910. I-XXII. pp. 6 Magyarországi boszorkányperek III. köt. 1982. Bevezető. 7 IKLÓDY A. 1982. 290-299. pp. Iklódy csak a közölt perek 80%-át tartotta reprezentatív értékűnek, számos szöveg így nem lett elemzésének tárgya sem.