Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Tóth G. Péter: Szemfényvesztő idegenek a 17-18. századi Magyarországon

sével. Érdekes ebből a szempontból az Iklódy összefoglalójával egy időben készült, a stájerországi boszorkányüldözéseket áttekintő Hel

fried Valentinitsch megjegyzése, aki az üldözések 1660-as, 1670-es, 1680-as évek közötti fellángolását, és az üldözés tetőpontját a magyarországi területekről a török támadások elől áthúzódó menekültek és a különböző vagabund-elemek feltűnésével hozta kapcsolatba.

8 A kutatók nézőpontjának megfelelően bár földrajzilag ellentétes irányú hatásokról beszéltek - a magyar és az osztrák boszorkányüldözésben közös nevezőként azt állapíthatjuk meg, hogy jelentőséget kell tulajdonítanunk a „külső" hatásoknak is az efféle vádaskodásokban. Iklódy adatait és megjegyzéseit Klaniczay Gábor értékelte újra 1984-ben. A publikált perek alapján felvázolta egy nagyobb léptékű elemzés keretét. Klaniczay is hangsúlyozta a magyarországi üldözés megkésett s égét, és a nyugat-európai tendenciáktól való erős eltérését, de ezt nem feltétlenül tartotta magyar sajátságnak, mint elődei. Baranowski kutatásaira hivatkozva Lengyelország példáját hozta fel, ahol a perek 17-18. századi megoszlása szinte pontosan ugyanazt a képet mutatta, mint a magyarországiaké. Hasonló példaként - az európai kultúra 'periférikus' helyeit mint a megkésettség zónáit (Skandináviát, Észak-Németországot, Új-Angliát, Skóciát) nem időbeli, hanem földrajzi szempontok szerint kiválasztva állította párhuzamba Magyarországgal. A boszorkányüldözés alapvető okaiként, a kutatástörténetben addig hangoztatott kizárólagos külső tényezők mellett azonban sorra vette a belső tényezőket is, ezáltal újraértékelte a magyarországi boszorkányüldözés vitatható mérsékelt státusát is. Megtartotta a Praxis Criminalisnak tulajdonított különleges hatást a 18. századi perekre vonatkozólag, de nem gondolta, hogy a boszorkányhiedelmek sabbat-képzetei kizárólagosan ennek hatására épültek volna be a perszövegekbe. Árnyalta az ezzel kapcsolatos nagyon merev elképzeléseket Pócs Éva és Carlo Ginzburg kutatásaira hivatkozva. Nyitott kérdés maradt, hogy a boszorkányszombat-hiedelmek - ha lehet így fogalmazni, „tartós importból", kizárólagosan adminisztratív úton, a kérdező vizsgálóbírókon keresztül jelentek volna-e meg a perekben. Ezzel kapcsolatban a következőket írta: „Mind a városokban, mind a falvakban jelentős szerepet játszanak a vádakban a nemzeti, illetve nemzetiségi ellentétek. Külön probléma ezen belül a német kulturális befolyás Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban. A városok nagyszámú német lakossága természetszerűleg követte a német földön megszületett újítást, olyan hiedelmeket importálva ezzel saját országukba, amelyek hozzájárultak a boszorkányüldözések fellendítéséhez. Feltehetőleg őket kell felelőssé tenni a diabolisztikus boszorkányszombat-hiedelmek importálásáért a 16. század második felében. Hasonló szerepet játszottak a 17-18. században a városokba és falvakba betelepedett kvártélyos katonák, akik az ellenük irányuló ellenszenvre reagálva a szállásadóik elleni boszorkányvádakkal próbáltak úrrá lenni a helyzeten."

9 Bár a boszorkányüldözés összességében ez utolsó mondat túlzónak számít, mégis a zömmel „idegeneket" törvény elő idéző varázslóperek vonatkozásában igazat adhatunk Klaniczay Gábornak. 8 VALENTINITSCH, H. 1986. 105-129. pp., 1990. 128-137. pp. 9 KLANICZAY G. 1986. 257-295. pp. Ugyanerre a következtetésre jutott Blazovich László jogtörténész is a szegedi boszorkánypereket vizsgálva, aki szerint: „A boszorkányperek hírét a dunai hajósok hozták magukkal nyugatról, Magyarországon a perek nyomán először a Duna menti településeken lobbantak fel a máglyák." BLAZOVICH L. 2005. 104-105. pp.