Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)

VI. Könyv- és folyóiratszemle - Nagy Imre mártír miniszterelnök relikviái a Magyar Nemzeti Múzeumban. 2006. (Bohátka Zsófia)

fosztott, Magyarfal vára keresztelt határmenti falu választotta díszpolgárának és ajándékozta meg a politikust. Lehet, hogy a Magyar Partizánok Bajtársi Szövetségének tagjai nem olvasták Petőfi Apostolát, a saját szülőföldjén súlyos kudarcot vallott, jobb sorsra érdemes politikus (!) történetét, különben talán nem ajándékozták volna egy számozott példányát 1948-ban Nagy Imrének (Kat. sz. 475.). Nagy Imre kiváló iparosmunkára valló kárpitozott karszéke azonban - amelyet mérete és „műfaja" miatt már a Bútorgyüjtcmény őriz (Kat. sz. 66.) - és a hozzá tartozó párna: (Kat. sz. 60.) utóélete különösen érdekes a relikviák között, hiszen 1959-ben özvegye szinte kilopta lepecsételt otthonukból, helyére egy másik széket téve, hogy „egyezzen a leltár". A tárgyakban megtestesült történelem mind Nagy Imre kommunista politikusi karrierjében, mind halálában a jog nélküli társadalom, a korlátozott jogok országát mutatja, ahol embereket üldöznek el származásuk miatt hazájukból, s még a személyes tárgyak tulajdonjoga sem illeti meg az örököseket, ha az örökhagyó a rendszer ellensége (és mártírja). A használati tárgyak egyébként egy pedáns, a kispolgári tárgykultúra szabályai szerint élő, az igényes nyugati és nyugatias termékeket, a technikai újdonságokat előnyben részesítő személyiséget sejtetnek, aki a Szovjetunióban eltöltött években tapasztaltak, illetve a magyarországi sztálinizmus igénytelensége miatt sem hódolt be a proletár életeszménynek. A tárgyak között felbukkanó zsebkések (Kat. sz. 9-10.) azonban a mártír miniszterelnök magyar hagyományokhoz való ragaszkodását jelzik, hiszen a bicska és a magyar ember összetartozik. Amennyire szegényes volt a korszak a mindennapok tárgykultúrájában, annyira gazdag és innovatív a kitüntetések alapításában és létrehozásában. Nagy Imrének az Eremtárban őrzött kitüntetései, köztük szovjet és jugoszláv érdemrendek, a kor politikai kultúrájának „ékes" bizonyítékai (Kat. sz. 174-177.). A kitüntetések között a legutolsó, a 2002ben alapított Nagy Imre-érdemrend (Kat. sz. 178.), amely már az Eremtár „köteles" példánya, a miniszterelnök rendszerváltás utáni rehabilitálásának, a jog „hclyreállásának" bizonyítéka. A 20. századi politikai emlékanyagban túlteng a dokumentum és a fotó, így van ez Nagy Imre esetében is. A gyűjtemények rendjében közölt nyomtatványok, iratok és fotók kronológiája Magyarország köz- és igazgatástörténetének lenyomatát képezi. Az iratok és aprónyomtatványok regesztái mellett a katalógus szerencsére több dokumentum másolatát is közli, különösen érdekesek azok a meghívók, melyeket Vorosilov marsall küldött estélyeire, az első még az Ideiglenes Kormány tagjának szól a debreceni Arany Bikába 1945. február 23-án, a másik már a felszabadult (és megszállt) ország fővárosába, a Britannia Szállóba invitálja Nagy Imrét és nejét, akiknek címzését cirill betűvel írták be a magyar nyelvű meghívóba (Kat. sz. 69.; 74.). Az igazolványok tipikus múzeumi tárgyak, hiszen személyhez kötődnek, s legtöbbször tulajdonosuk fotóját is tartalmazzák. Nagy Imre igazolványai egy politikai karrier állomásait jelenítik meg a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűléstől az Országgyűlésen és az MKP/MDP-n át egészen a Szabad Föld szerkesztőségéig. Nemcsak az igazolvány, hanem a sorszáma is presztízst jelentett a korban, Nagy Imre 1945. aug. 30-án kiállított MKP tagkönyvében a 7. sorszámot kapta, párttagságát 1918-tól igazolták (Kat. sz. 125.). Az iratok között a legmegrendítőbb talán az a levél, amelyet Donath Ferenc börtönből szabadult felesége ír Nagy Imre miniszterelnöknek (Kat. sz. 156.) gyermeke visszaszerzése érdekében. A jog nélküli jogszolgáltatás idején ugyanis egy politikai okokból börtönbe zárt anya két és fél évig semmit sem tud apró gyermekéről, de a szocialista jogban nem a bírósághoz, hanem a miniszterelnökhöz, a végrehajtó hatalom és államigazgatás legfelsőbb orgánumához kénytelen fordulni, hogy gyermekét az állami csecsemőotthonból kiválthassa. A dokumentumok (és az élet) azonban tovább írják az asszony és a miniszterelnök történetét, hiszen a Nagy Imre ítélethirdetéséről készült fotón (1958. június 15.) Nagy Imre mellett éppen Donath Ferenc áll (Kat. sz. 446).