Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)

VI. Könyv- és folyóiratszemle - Vanitatum vanitas. Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Peterdi Vera)

(5. kép) Elmagyarázza azt is, hogy az ugyanakkor felfedezett angol ólomüveg miért nem játszhatott különösebb szerepet nálunk. A könyvszerkezethez még egy utolsó hozzáfűzni valóm, hogy az időrendi és a funkcionális csoportosítás kettős rendezőelve miatt időnként elkerülhetetlenek az ismétlődések, ez azonban inkább csak felerősíti az elmondottakat. Példaszerű az üvegkészítő központok két korszakra (16-17., illetve 18-19. század) bontott, rendkívül lelkiismeretes levéltári, történeti, gazdaságtörténeti kutatáson alapuló, térképpel hitelesített, valóban a teljes Kárpátmedence területére kiterjesztett, tulajdonosokra, foglalkoztatottakra, helyszín- és termékváltásokra, termékfajtákra, felszerelésre, technológiára, értékesítésre és még sorolhatnánk - egyszóval mindenre kiterjedő rendszerbe foglalása, leírása, különösen a 1819. századra, de a két korszak különbségeire, hangsúlyaira is vonatkozóan. Gondoljunk az üveggyártás 16-17. századi válságára és a 18. századi új, és új típusú hutaalapításokra, a kristály stílus uralomra jutására! Hiánypótló összegzés. Erőssége, hogy általánosítások helyett konkrét adatokkal dolgozik, s ezek lehetőség szerinti teljeskörü feltárásával ad együttes körképet. Döntően a megjelent publikációk anyagát használja. Ezek összegyűjtése, egymáshoz rendelése sem volt kis feladat, jó, hogy vállalkozott erre, de jelentős mennyiségű a saját, hiátusokat pótló és a megerősítő kutatási adat is, amelyek közül jónéhánynak ez az első közlése. Többször hívja fel a figyelmet finom összefüggésekre, például arra, hogy az üveg elterjedésének korai időszakában a köznép és a polgárság általában jobban „familiarizálódott" az üveggel, mint a múlt értékeit, a régi hagyományokat őrző nemesség, továbbá hogy az üvegtárgyak igazából sohasem tudták teljesen kiszorítani a sokkal közkeletűbb kerámiát. Jól egészíti ki a hutahelyek katalogizálását a termékfajták korszakos elemzése. A 16-17. századra jellemzően külön tárgyalja az ablaküveg- és öblösüveg-gyártást, az utóbbin belül többek között a habánok erdélyi üvegmüvességre tett hatását is. Ennek legkorábbi helyi példájaként ír lc egy - a szakirodalomból jól ismert iparművészeti múzeumi - 1615. keltezésű, színes zománcfestéscs, kobaltkék üvegkancsót, fotót is közöl róla, „Kancsó, 1615. Erdély" képaláírással. (6. kép) Érdemes erre a készítésihely-meghatározásra egy kis figyelmet fordítanunk, mert konkrét bizonyítéka az üvegtárgy-azonosítás sokat emlegetett nehézségének. Borsos Béla az edényre vonatkozóan az „erdélyi eredete nagyon valószínű" megjegyzéssel él. Varga Vera megerősíti ugyan ezt, de már hozzáfűzi a „bár Erdélyből működő üveghutáról csak 1619 után vannak adataink" kiegészítést. Veres László, láttuk, annak ellenére, hogy hiátust érzékeltet az erdélyi szász városok (Brassó, Olthévíz, Talmács) már 1573 és 1615 között működő üvegcsűrei és Bethlen Gábor 1619-től létrehozott hutái 5. kép Rákóczi-Luzsenszky-kupa, XVIII. század eleje Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest (Fotó: Kardos Judit)