Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)

IV. Kiállítások - Katkóné Bagi Éva: így öltözködött a „szögedi nemzet" a szabó ipar dicsőségére

így öltözködött a „szögedi nemzet" a szabóipar dicsőségére Katkóné Bagi Eva A Móra Ferenc Múzeum gazdag viscletgyűjteményének legszebb darabjai főleg a 19. század véget idézik, mely korszak a szegedi öltözködéskultúra fénypontjának is nevezhető. A céhes rendszerű ipar (szürszabók, magyar- és németszabók, kalaposok stb.) a 19. század utolsó harmadában alakult át tisztes polgári iparrá. A polgári és ipari fejlődés akkorra tette lehetővé, hogy a palotasorokkal ékesített szegedi belváros utcáin jól és divatosan öltözött polgárok korzózhassanak, és ruházatuk minősége szabóik szaktudását dicsérje. A Fekete Házban 2006 májusától 180 négyzetméteren előre láthatólag három évig tartó időszaki kiállításban mutatjuk bc ezt az öltözködési kultúrát és az előállító iparágakat az 1880-as évektől az 1980-as évekig. 595 tárgy felvonultatásával érzékeltetjük, hogyan lett alig száz esztendő alatt a krinolinból miniszoknya, vagy az ékszer gyanánt több generáción keresztül öröklődő, vagyonokat érő díszmagyarból jersey kosztüm. A fent említett száz évre esik a szabó szakma fejlődésének, társadalmi megbecsültségének csúcspontja is, aminek az évtizedek múlásával megfigyelhetjük fokozatos háttérbe szorulását, napjainkra már-már a megszűnés határát súrolva a konfekció térhódítása miatt. A kiállítás három pillérre építve követi nyomon az öltözködési kultúra változását. A kialakított szektorokban a fontosabb korszakok műhelyeit rendeztük be: egyenruha-szabóságot, női, férfiszabóműhelyeket, kalaposműhelyt, nem feledkezve meg a fehérneműkészítőkről, a rövidáru-, méteráru-kereskedőkről, és a cipészekről sem. Az enteriőr jelleggel berendezett mühelyrészletek színessé, élvezhetővé, áttekinthetővé teszik a kiállítást. A különböző korú varrógépek, vasalók, szabásminták, divatlapok, számlák, cégjelzések bemutatják a méltán tisztelt és elismert szabó szakma elmúlt évszázadát. A vitrinekben, tárlókban sorakoznak a textilgyűjteményünkben őrzött, a polgári öltözet igényességét bizonyító viseletek legszebb darabjai, melyek egyben a korabeli szabóipar remekei is. Harmadsorban pedig a frízeken végigfutó nagyított fotókon a Múzeum fotógyüjteményéből 137 szegedi polgárt láthatunk az 1880-as évektől az 1970-es évekig. A különböző társadalmi helyzetű polgárok kivétel nélkül szegedi fényképésznél örökíttették meg ünneplő ruhájukat. Legtöbbnek tudjuk a nevét és foglalkozását is, sokan közülük városi elöljárók voltak, de a legelegánsabb hölgyek között találunk paprikahasítót, fehérnemű készítőt, varrónőt is. Azóta látogatók ezrei nosztalgiáznak felmenőik igényes öltözködési kultúráján és írnak meleg szavakat a vendégkönyvbe. Sokan találnak ismerősre a kinagyított fotókon és sajnálkoznak az eltűnőben levő szabó szakma sorsán. A kiállítás ipar- és technikatörténctileg is jelentős: 15 varrógép, 18 vasaló,

1 20 felöltöztetett bábú, 20 kiállított öltözet, 10 egyenruha, gombok százai, zsinórok, paszományok, csipkék és egyéb kellékek láthatók itt rendszerbe helyezve. A 19. század folyamán már árutermelő volt a szegedi lakosság, ezért ruháit sem önmaga állította elő, hanem vásárolta, készíttette, a szakiparosok pedig alkalmazkodtak az igényeikhez. A tömegtermelés és konfekcióipar az alsóbb társadalmi osztályok számára is hozzáférhetővé tette a divat követését, ami a vásárló közönség hatalmas anyagi áldozatvállalása mellett nagymértékben elősegítette a kézműipar és a kereskedelem fejlődését. A század második felében a város utcáin egyre-másra létesültek fényképész műtermek, és a polgárok éltek is a technikai fejlődés biztosította lehetőséggel, hogy életük fontos eseményeit, valamilyen ünnepi alkalomra készített öltözetükben fiatalságuk boldog korszakában, 1 A varrógépek, vasalók és számos egyéb tárgy Ördög Ferenc gyűjtő tulajdonát képezi.