Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)
II. Közlemények - módszertan - műhely - Gál Éva: Drágakövek és utánzatok muzeológus szemmel
amelyek felső vékony lapja valódi - piros-vörös árnyalatot mutató - gránát volt, míg alsó nagyobb hányada egyszerű színes (piros, kék vagy zöld) üveg. 12 Miként végzi a vizsgálatot a szakember, milyen elvárásaink legyenek vele szemben? „A klasszikus idők drágakőszakértőjét főként három szerszámmal a kezében képzeljük el...a nagyítóval, a mérleggel és a csipesszel. A technika fejlődése azonban egyre agyafúrtabb eljárásokat hozott magával a szintézisek és utánzatok gyártására, és ezek felismerése ilyen egyszerű eszközökkel aligha lehetséges. Megfelelő elméleti ismeret és gyakorlati eszközök nélkül még a valódi kövek felismerése is nehéz."- olvashatjuk dr. Oberfrank Fcrenc-Rékai Jenő: Drágakövek című kötetében 13 . Ma már speciális, korszerű műszerek segítik a drágakő határozó munkáját. A műszerek és a különféle mérőeszközök (polariszkóp, refraktométer, drágakőmikroszkóp, dikroszkóp, UV-lámpa, hidrosztatikus mérleg, haka, gyémánt teszterek, stb.) valóságos kis laboratóriummá teszik a vizsgálat színhelyét. A szakember tudja, hogy az egyes vizsgálati lehetőségek közül mikor, melyeket és milyen sorrendben alkalmazzon ahhoz, hogy korrekt eredményre jusson. A műszerek használatának van egy meghatározott sorrendje, s így az egy-egy vizsgálat során kapott eredmény egyre szűkíti a lehetséges anyagok körét, míg végül elérkezünk az egyetlen jó „megoldáshoz", vagyis végeredményként a vizsgált anyag konkrét meghatározásához. Érdemes tudni: Korrekt, pontos eredményt, amelyet egy, a követ kísérő tanúsítvány kiadása (certifikát) is kísér, akkor lehet adni egy kőről, ha az nincs foglalatban (ez szükséges ahhoz, hogy mind a külső, mind a belső ismérveit tanulmányozni lehessen). A foglalat megbontása veszélyekkel is járhat, a múzeumi műtárgyak esetében ezt a megoldást elvethetjük, hacsak valamilyen nyomós érv nem indokolja a kő kivételét. A drágakő határozás többek között abban különbözik az ásványhatározástól, hogy míg a felgyújtott ásvány és kőzetdarabokat kitehetjük különböző fizikai, mechnaikai, kémiai próbáknak (karcolás, törés, porítás, hasítás, égetés, savas-lúgos próbák stb.), addig a megcsiszolt, ékszerbe foglalásra alkalmas drágaköveket - különösen az átlátszó példányokat - nem tehetjük ki olyan vizsgálatoknak, amelyek szépségüket és egyben az értéküket csökkentő sérüléseket okozhatnak. Itt tehát még nagyobb jelentőséget nyernek a műszeres vizsgálatok. Manapság már nem fogadhatunk el olyan eredményeket, amelyeket nem lehet mért adatokkal alátámasztani. A két világháború közötti időben az ékszerész még arra kényszerült, hogy nagyítós vizsgálattal mondjon véleményt - ezért aztán születtek hibás meghatározások is. Például a fennmaradt iratokból tudjuk, hogy az 1930-as években egy pécsi ékszerész adott szakvéleményt egyes egyházi ötvösművek, ékszerek köveiről. Amikor egy készülő kiállításhoz magam is újra megvizsgáltam ezeket a tárgyakat, bizony a mért eredmények alapján kiderültek a tévedések is. De említek még egy példát: azt tudjuk, hogy a hegyikristály az üvegnél sokkal jobb hővezető képességgel rendelkezik. Ezért felülete hidegebb, mint az üvegé, mert a felvett hőt gyorsabban képes elvezetni. Régen a meghatározás egyik kiegészítő módszere a kövek „hidegségének" vizsgálata volt, kézbe véve - tapintással bizonyosodtak meg ennek mértékéről (mondjuk egy gyöngysor esetében). Drágakövek a legkülönfélébb méretű, kiterjedésű műtárgyakban lehetnek. A mérőműszereket azonban a foglalatból kivett, vagy eleve még nem foglalt, „csupasz" kövek vizsgálatára konstruálták. így előfordulhat, hogy egyes műtárgyak (pl.: nagyobb díszedények, tartók, serleg, kupa, kehely stb.) foglalt köveit nem lehet műszerekkel vizsgálni. Ha a mü12. DUDICHNÉ-KOCH, S. 1935. 402-406. pp. 13. OBERFRANK F.-RÉKAI .1. 1984. 16. p.
