Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)

Tanulmányok - Varga Éva: Berzsenyi nevének védőszárnya alatt. Egy somogyi irodalmi társaság a két világháború között

Adyt, Kosztolányit, a nyugatosokat s a korabeli kortárs irodalmat.

12 Aztán ott volt Pintér Lajos, a Somssich Pál Reálgimnázium latin-görög szakos tanára. Figyelmet ekkoriban liceális előadóként keltett. Kedvenc témái a görög filozófusok voltak.

13 Az egyesület alapítványi támogatást nem élvezett. Ennek ellenére - igaz, csak csekélynek mondható adományokból - mégis pályadíjakat finanszírozott. Kiadói tevékenységre csak megfelelő „pártolás" esetén vállalkozhatott. A társaságnak ingatlanja nem volt. A liceális előadások - melyeket a Somogymegyei Iskolánkívüli Népművelési Bizottsággal közösen szerveztek -, az érdeklődők számától függően, némi bevétellel kecsegtettek. Az ünnepi rendezvények (irodalmi megemlékezések) növelték ugyan a Társaság presztízsét, bevételt azonban nem eredményeztek, sőt, kiadással jártak. Pl. még az írók, művészek emléktábláinak elkészíttetése is rájuk maradt. A lakosság adakozásán, s a korabeli „szponzorokon" is múlt az egyesület működőképessége. Amint a ránk maradt iratanyagból kitűnik, a tiszteletbeli tagok nem tekintették „fontosnak" a művészetpártolást. Hogy milyen etikai „normát", esztétikai színvonalat képviselt a húszas évek végén a Berzsenyi Társaság, arról az egyesületi levelezésben, kiadványaikban bőven találunk adatot. Álljon itt ezekből néhány példa, még akkor is, ha a kiadványok ismertetésére, hosszas elemzésre ezúttal nem vállalkozhatok. Hortobágyi Ágost tagtársakkal, lapszerkesztőkkel, pályázókkal folytatott levelezései arról tanúskodnak, hogy az irodalomban „... a népies, romantikus, az elmúlt, szebb és jobb időket újra visszavarázsoló történelmi tárgyú irodalom újbóli megteremtése" a cél, a tematika hazafias és nemzeti legyen, a darabok rövidek, érdekes meséjűek legyenek, erotika és politika kizárásával. Az „ultramodem" versformák kerülendők, ezeket amúgyis a „hazafias bevándorlók" hozták divatba, akiken a zsidóság értendő.

14 A zene legyen „összhangzó", magyaros motívumokat tartalmazó, előadása túl magas szintű technikai tudást ne igényeljen, hogy a műkedvelő zenészek is eljátszhassak. Ami pedig a képzőművészetet illeti, az alábbiak az irányadók: „Futurista, kubista irányzattal szemben a komoly megértő nemzeti képzőművészetet kultiváljuk és terjesztjük..."

15 Hogy mit értsünk ez alatt, jól példázza az 1928-ban Hortobágyi által pályadíjként felajánlott két darab olajfestmény. Ezekről annyit tudunk, hogy az ún. „megszállott" magyar területek két várromját ábrázolták. 1929-ben a színműpályázat nyertese is az elnök két olajfestményét kapta pályadíj gyanánt, képkeret nélkül! Ha az író nem tudta volna, hogy mit kezdjen vele, arra is kapott utasítást! „A pályadíjat négyujjnyi széles aranyozott keretbe helyezze, mert abban érvényesül" - írta Hortobágyi.

16 Úgy tűnik, hogy az alapszabályban megfogalmazott hangzatos elvek voltaképpen konzervatív, elavult szemléletet, nacionalizmust takartak, sokszor az igénytelenséget leplezték el. Mégis: az egyesület Hortobágyi Ágost fémjelezte korszakában (1925-1931) emléktáblaavatások zajlottak, elindultak a Dunántúli Tárlatok, és kiadásukban három kiadvány is napvilágot látott. Ebből kettő a Társaság ún. értesítője volt. Újabb vállalásuk közt szerepeltek az évről évre tervezett ismeretterjesztő, ún. liceális előadások, melyeket a Somogyvármegyei Iskolánkívüli Népművelési Bizottsággal közösen rendeztek. A sorozatot azonban csakhamar, 1929-ben meg kellett szüntetni, mivel az előadásonként befolyó 2 pengő oly kevés volt, hogy még az adminisztratív kiadásaikat sem fedezte. Ha tudjuk, hogy egy belépőjegy 20 fillérbe (diákoknak 10 fillér) került, könnyen kiszámíthatjuk, hogy az előadásoknak igencsak gyér lehetett a látogatottsága. Hogy mi 12 MAGYAR ISAACSON J.: 1993. 72-73. pp. 13 Új-Somogy. 1938. február 4. 3-4. pp 14 SML. BTI. 3. doboz 669/1929. 15 Uo. 2. doboz. 461/1929. 16 Uo. 425/1929.