Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)
Tanulmányok - Varga Éva: Berzsenyi nevének védőszárnya alatt. Egy somogyi irodalmi társaság a két világháború között
okozhatta az érdektelenséget, utólag csak találgatni lehet. Mindenestre tény, hogy az érdeklődés lanyhulását ők pusztán a rádiózás terjedésének tulajdonították. 17 A Társaság összejöveteleit eleinte Hortobágyi Ágost lakásán tartották, később az Anna iskolában (ma: Kodály Zoltán Általános Iskola) kaptak egy osztálytermet. A taglétszám emelkedésével a Hivatalnokok Társaskörében találtak otthonra. Majd állandó helyiség hiányában a Városháza második emeletén tartották a vezetőségi megbeszéléseket. Klubélet nem folyt. Az összejövetelekre is elsősorban a Kaposváron élő tagok jöttek el, a vidékiek a vezetőség kiterjedt levelezéséből értesültek az egyes programokról. Az egyesületi vezetők munkájának zömét az adminisztráció alkotta, a tagdíj nagy részét is ennek fedezésére fordították. A '20-as évek végén a pénzhiány állandósult. A tagok 1928-tól egyre gyakrabban tették szóvá az egyesületi élettel kapcsolatos kiadásokat. A tagdíjon kívül - valóban - többféle fizetnivalóval keresték meg őket. Gyűjtés Berzsenyi kaposvári szobrára, előfizetés a Társaság kiadványaira, a tagtársak saját kiadású müveire, alapszabály- és oklevéldíj, adakozni a Társaság tervezett székházára stb. Sokféle apró, ám összességében mégis jelentős kiadás... Ilyen körülmények között a pontatlan tagdíjfizetés igen érzékenyen érintette a Társaságot. Voltak többen is, akik évek óta nem fizettek tagdíjat. Az alapszabály értelmében, aki háromszori felszólítás ellenére sem fizet, a tagok sorából törlendő. Mivel az egyesület a hárompengős tagdíjakból élt, 1929-ben az elnök a hátralékok peres úton való behajtását határozta el. A kétezer pengős tagdíjhátralék csaknem a tagok 50%-ának adósságát takarta. Az eljárás kevés eredménnyel járt, ám annál nagyobb felháborodást keltett, az ügyvédi felszólítást sokan sértésként fogták fel. Egyre többen jelentették be kilépési szándékukat az általuk igen különösnek tartott eljárás miatt. Voltak, akiket ez az „affér" őszinte véleménynyilvánításra ösztökélt. S ezek az utókor számára igencsak elgondolkodtatóak, mindenesetre megkérdőjelezik a fényes, patetikus, ncobarokkos elnöki beszámolók hitelét. „Úgy erőltették az emberre, semmi szándékom nem volt belépni" - írta egy felháborodott kaposvári gimnáziumi tanár. A Magyar Nemzeti Szövetség sajtóosztályának főnöke pedig szóvá tette, hogy méltatlankodhatott volna már akkor is, amikor a székfoglalót egy fűtetlen, poros tanteremben tartotta, mindössze tizenkét ember előtt. Most meg perrel fenyegetik, ha nem fizet tagdíjat. Nem elég, hogy a Társaság „ily székfoglalókat rendez és 40-50 pengős utazási és egyéb költségekbe beugratja a fővárosi és egyéb írókat." Persze ők természetszerűleg nem tudhatják, hogy a kaposvári társadalom sem vesz tudomást a Társaság ily nemű programjairól és a Városháza nagytermét még az elnöknek is megtagadják. Az egészről a véleményét így summázta: „az ily társaságot legfeljebb hajlottabb korúak „önképzőkörének" tartom, de irodalmi társaságnak semmi esetre." 18 E véleményében - tette hozzá - Négyessy László egyetemi professzor, a társaság tiszteletbeli tagja is osztozott. Több volt már ez holmi tagdíj kérdésnél. Erezhető volt benne a súlyosbodó gazdasági helyzet nyomasztó hatása, s egyúttal a tagság elégedetlensége is. A kezdeti lelkesedés lelohadt, a „széphivatású" egyesület meddővé lett. Erezhette ezt az elnökség is, ám nem a helyzet valós súlyának megfelelően. Hortobágyi - bár kilátásba helyezte lemondását - mégis a helyén maradt. Mint kiderült, pusztán irigyei intrikáinak tekintette a történteket. Az egyesület éléről végül a halál szólította el 1931-ben. * A Társaság harmincas évektől folytatott működéséről egyesületi iratanyag nem áll rendelkezésünkre. Története leginkább a sajtóból és kiadványaiból követhető. Épp ezért e korszak egyleti életének bemutatását csak főbb vonalaiban ismertetem. 17 Uo. 3. doboz. 632/1929. 18 Uo. 765/1929.
