Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Molnár Sándor: Rákóczi-néphagyományok nyomában

Rákóczi-néphagyományok nyomában Molnár Sándor A magyar királyok, fejedelmek közül ezer év folyamán csak néhánynak jutott az a megtiszteltetés, hogy a népi szájhagyomány megőrizte emléküket. Szent Istvánról uralkodása után jóval későbbi egyházi legendák szólnak, amelyek évszázadok múltán a folklórba is alászálltak. Szent Lászlóról már uralkodása idején megindult a mondaképződés, azonban a róla szóló történetek terjedésében is nagy szerepe volt az olvasmányoknak, hasonlóan a Mátyás királyt övező mondakör kialakulásához. Utánuk még két nagy történelmi egyéniség köré fonódott népdal és monda. Mindketten a magyar nép szabadságáért küzdöttek: Rákóczi Ferenc, a nagyságos fejedelem és Kossuth Lajos, a népdalbeli Kossuth apánk. Rákóczi 1703 tavaszán kezdődött szabadságharca, a nyolc éven át tartó küzdelem a Habsburg uralom ellen, mély nyomot hagyott a Kárpátmedencei népek történetében és a magyar nép hagyományaiban egyaránt. Az elmúlt évszázadok során nagyszámú tanulmány, könyv foglalkozott a szabadságharc történelmi jelentőségével. Költök, írók versben, regényben, drámában idézték fel a nagy nemzeti hős emlékét. Feltehetjük a kérdést, hogy mely költemény volt az első, ami megrajzolta II. Rákóczi Ferenc lelki alkatát? Egy kéziratban ránk maradt hosszú vers - későbbi címén: Rákóczi Ferenc buzgó éneke - őrzi ezt. Ezen éneket Badics Ferenc közölte először az Irodalomtörténeti Közlemények 1929. évfolyamában, s meggyőző érvekkel bizonyítja, hogy az ének szerzője maga a fejedelem, s a szabadságharc első nagy diadala, Nagykálló várának elfoglalása után készült. Az emelkedett szép vers egyben kitűnő önarckép, megvan benne a nagy fejedelem minden jellemző vonása: mély vallásossága és erős népszeretetc, történeti érzéke és törvénytisztelete, együttérzés a szenvedőkkel; céltudatossága és bátorsága. „Kardom fölkötöttem, Uram szent nevedben, Népemet vezetem szép rendelt seregben, Indulásom vagyon te dicsőségedben Segélj Jézus, segélj szép Szűzzel mentemben." Az Emlékezzem szegény Magyarországról... egyszerű, de melegszívű magyarnak kezdetleges munkája. A versbeli Rákóczit, mint a szegény emberek reményét mutatja be. „De az Isten irigyit megcsúfolta, Az sok szegény kérésit meghallgatta, Hazájában ismétlen visszahozta." Ez a vers is, - mint általában a kuruc kori költemények, - kéziratban maradt ránk, a Szencsey-kódexben. Thaly Kálmán szerint a vers összeírója a szorgalmas és költői lelkű Szencsey György volt, akinek több saját művét is tartalmazza a kéziratos könyv. A szerző a kódexbe foglalt versek tanúsága szerint kuruc és protestáns ember volt és a gyűjtést valószínűleg 1704-ben fejezte be. A kódex a Magyar Nemzeti Múzeum kézirattárában található (néhány lap hiányzik belőle). A mű másfél századon át ismeretlenül lappangott mígnem az ún. Jankovich-féle gyűjteménybe került. Jankovich Miklósnak (1772-1846) a magyar régiségek szenvedélyes gyűjtőjének köszönhető a legtöbb kuruc kori emlék fennmaradása, részben kéziratban, részben Jankovich másolatában.