Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

I. Tanulmányok - Balahó Zoltán - Gál Vilmos: Jakabffy Imre életútja a nemzetiségi térképektől a régészeti bibliográfiáig

Érettségi után beiratkoztam a Pázmány Péter Tudományegyetemre jogászhallgatónak. Az egyelem színvonala is nagyon gyenge volt akkoriban, egyrészt a szelleménél fogva, másrészt pedig technikai akadályok miatt. Olyan sokan iratkoztak egyetemre, hogy az előadótermekben annyian szorongtunk, mint a teli villamoson. A zsúfoltság miatt az előadásokról könnyűszeirel távol maradhatott az ember, megkérte barátját, hogy a jelenléti ív fölolvasásakor tegye fel a kezét helyettem. Volt, aki három-négy ember helyett is jelentkezett. Abszolút laza rendszer és szellem uralkodott az egyetemen. A professzorok féléves előadásainak kivonatolt másolatait az egyetem folyosóin árulták 32 pengő körtili áron. Akkor ez nem volt olcsó összeg, azon már egy pár jó cipőt lehetett venni. A strébereken kívül ezért szinte csak azok mentek cl az előadásokra, akik nem tudták megfizetni a jegyzeteket, inkább lejegyzetelték az előadásokon elhangzottakat. Ezeket az ember valahogy betanulta és abszolválta a tárgyat. Volt olyan professzor, akit a szigorlaton láttam életemben először. Egyetemi éveim alatt éltem a visszahonosítás lehetőségével, ugyanis a két világháború között az elcsatolt területeken élő magyarok újra megkaphatták elvesztett magyar állampolgárságukat, ha áttelepültek Csonka-Magyarországra. Csupán egy egyszerű blankettát kellett kitölteni és a visszahonosítás máris életbe lépett. Mindennek számomra azért volt jelentősége, mert 1936-ban betöltöttem a 21-ik életévemet, s emiatt Romániában átléptem a nagykorúság határát - Magyarországon ekkor még a 24-ik életév betöltése jelentette ugyanezt - és egyúttal katonákéit élessé váltam a román hadseregben. A behívóra apám azt válaszolta, hogy külföldön tartózkodom, mire azt mondták, hogy mindenképpen jöjjek haza, mert le kell szolgálnom a katonaidőt. Apám azt felelte nekik, hogy jó, rendben, írják be látatlanban, hogy egészséges, megfelel a szolgálatra a fiú - bár nyápic, tyúkmellű gyerek voltam -, sorozzák csak be nyugodtan. Be is soroztak szabályszerűen az egyik turnu-severini határőrezredbe. Persze Tumu-Severinbe sem akkor, sem később nem tettem be a lábam, elintéztem a visszahonosítási, így elveszítettem a román állampolgárságomat, s ezzel egyben lemondtam a családi birtok rám eső részéről is, amely nem sokkal később amúgy is elveszett a család számára. A nyári vakációkat és a téli szüneteket mindig otthon töltöttem, az. utolsóról 1939. február 5-én utaztam vissza Budapestre. Akkor még nem sejtettem, hogy legközelebb (és utoljára) csak 1947 nyarán láthatom az otthonomat, hiszen a habom alatt hazautazásról szó sem lehetett. Mindez már a doktorátus megszerzése után történt. Karácsonyra sífelszerelést kaptam és rengeteget síeltünk a saját hegyünkön - ezt se mondhatta el mindenki magáról, ráadásul olyan vidéken, ahol soha még síelő embert nem láttak. Amikor látták, hogy én a két hosszú deszkán fel akarok menni a hegyre, az egész falu összesereglett, a gyerekek futottak utánam, fogadásokat kötöttek, hogy nem tudok felmenni a hegyre. Hát aztán megmutattam nekik, hogy hogyan lehet feljutni és hogyan lehet lejönni onnan. Fűre aztán rossz hordódongákból csináltak maguknak „síléceket" és azokkal próbáltak utánozni engem, persze semmire sem mentek velük, de mindenesetre jól szórakoztak. (6. kép) Bekerülésem az Államtudományi Intézetbe 1939 februárjától szeptemberéig a M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal mezőgazdasági osztályán dolgoztam, mint Hóm an-boy, amit másképpen ÁDOB-osnak is neveztek (Állástalan Diplomások Országos Bizottsága). Aki ennek tagja volt, azt 80 pengő fizetés mellett kihelyezték a közigazgatás különböző szerveihez, ahol napi (il órát kellett ledolgoznia, nyolctól egyig. Ennek köszönhetően az állástalan diplomások nem kallódtak el, igaz kevés fizetésért, de betanították őket a közigazgatási munkába, feltételezve, hogy nagy részük amúgy is abban fog végleg elhelyezkedni.

23 23 JAKABFFY E. A gyermekek. Kézirat. 35. p.