Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Pusztai Gabriella: „Árral szemben" (A kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum)

termek parkettája megsüllyedt, felpúposodott, teljesen elvált a faltól. Két kiállítóterem között a közfal végigrepedt, s a rés folyamatosan tágult tovább. A városi önkormányzatnak két év múlva állt elegendő pénz a rendelkezésére, hogy az árvízkárokat teljesen helyreállítsa. Az alagsorban új burkolatot raktak le, a falakat és az aljzatot speeiális betonréteggel, vakolattal vonták be, mely bizonyos víznyomásnak ellenáll. 2003 első felében az NKÖM támogatásával a múzeum külseje is megújult. Ugyancsak a minisztériumnak köszönhető az időszaki kiállítótermek rendbetétele, ahol végre sikerült megoldanunk a falak szellőzését (mély kavicsággyal a fal tövében) vagyis épségük hosszú távú megőrzését. A szigeteletlen épület egyes részei még ma is vizesednek, a belső felújítás során vízáteresztő vakolattal levédett termekben potyog a mész, s néhol a vakolat is. A teljes épület szigetelése, a felújítás végleges befejezése, raktárhelyzetünk rendezése azonban még a következő évek feladata lesz. A gyűjtemény kialakulása A Helytörténeti Múzeum 1985-ben több mint két évtizedes gyűjtőmunka eredményeként jöhetett létre, Ezen a helyen őrizzük a város és a Tiszazug tárgyi, szellemi kultúrájának emlékeit, Az intézmény kialakításában nagy szerepe volt a mintegy tíz évig tartó Tiszazug-kutatásnak az 1970-cs, nyolcvanas években (1972-84). Ebben az időszakban elsősorban néprajzi, ipartörténeti szempontból mérték fel és vizsgálták Kunszentmártont és a Körös túloldalán elterülő kistájat, a Tiszazugot. A kutatásban központi helyet foglalt el a kézműves iparral kapcsolatos gyűjtés, feldolgozás. Ekkor még a műhely-együttesek (múzeum híján) a szolnoki Damjanich J. Múzeum raktáraiba kerültek, de ráirányították a figyelmet arra, hogy a település gazdag iparos múltja további gyűjtést, feldolgozást igényel és érdemel. 1996-ban indult újra a múzeumban a településen és környékén még meglévő kézműves műhelyek felkutatása, felmérése, megmentése. Ettől az évtől folyamatosan, minden évben megvásároltunk egy-egy műhelyt (többnyire szerszámokkal, gépekkel, iratokkal, fényképekkel, termékekkel együtt). Fő szempont volt a gyűjtésnél az egyes műhely-együttesek megőrzése a széthullástól, vagy megmentése a kereskedelmi forgalomba kerüléstől. Lényegesnek tartottuk a műhelyek kiválasztásánál, hogy milyen mély gyökerekkel bír a településen, a térségben; kihalófélben lévő mesterség emlékeiről van-e szó, melynél halogatni nem lehet a tárgyak, dokumentumok megszerzését. Az. utóbbi években a tematikai szempontok is egyre nyomatékosabban érvényesülnek. Egy-egy rokon mesterségekből álló szakmacsoport területére próbálunk koncentrálni a gyűjtés, vásárlás előkészítésekor. Az elmúlt három évben az öltözködéssel kapcsolatos mesterségekről gyűjtöttünk: vásároltunk szabó-, cipész- szűcsmühelyt, s kiállításon mutattuk be az ajándékba kapott, varrónők által használt eszközökkel együtt. Mesterek és mesterségek 1969-ben négy cellában és a börtönkápolnában nyílt meg az első kiállítás, a kunszentmártoni Helytörténeti Gyűjteményben. 1972-től a kiállításokat tudományos tanácskozások kísérték, tanulmánykötetek születtek, s elindult a Tiszazugi füzetek című periodika. A kialakult törzsanyag leltározását 1970-ben végezték el a szolnoki múzeum muzeológusainak segítségével. 1978-tól az épület egészét a gyűjtemény rendelkezésére bocsátották. Kialakítottak az épület padlásán egy kisebb raktárát is. 1982-től főállású szakmuzeológus vezeti a gyűjteményt. A múzeum 1985-ben készült állandó kiállítását 1995-től folyamatosan, cellánként építettük újjá. A régészet és helytörténet mellett központi helyet kapott a város kézműves múltja.