Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Balpataki Katalin: A helynévrendezési törvény kialakulása és végrehajtása

vagy új javaslatot téve visszaküldték. A fellebbező helységek nevének megállapítását újra tárgyalták, majd a végleges helynevet felterjesztették a Belügyminisztériumba, hogy a miniszter által jóváhagyottakat a hivatalos lapokban és külön füzetekben közzé tehessék. A közzétételtől számítva használhatták hivatalosan a községek új neveiket. Kiegészítő intézkedések Az 1898. IV. törvénycikk 3. §.-a a külterületeken fekvő telepek elnevezéséről rendelkezik. Az OKTB ezt a feladatot teljes mértékben a végrehajtó bizottságra bízta, amely külön ennek rendezésére létrehozott egy ún. „kisbizottságot". Az általános szempont az volt, hogy egy megyén belül ne legyen azonos nevű telep, puszta, major, tanya stb. A kisbizottság első tárgyalásán 1901-ben a helyneveket három osztályba sorolták: törzskönyvezett helynevek, törzskönyvezett lakott helyek és a jelentéktelenebb lakott helyek. Megállapítottak bizonyos irányelveket, mely szerint, pl.: „4. azonos nevű vagy a község nevével megegyező lakott hely ne legyen; 5. a törzskönyvezéssel lehetőleg a kiejtésnek megfelelő, magyaros írásmód párosuljon;"

4 A külterületi lakott helyek többnyire földbirtokosukról nevezték el magukat, amennyiben az változott, a név is változott. így többé-kevésbé nyomon lehetett követni a földbirtokmozgást is az országban. A továbbiakban az ügymenet azonos volt a községnév-megállapítással. A Bizottság a névváltoztatásokat minden területen érvényre juttatta: a térképeken, a tankönyvekben, a hivatalos iratokon, a szakminisztériumok kiadványaiban és természetesen a közigazgatás valamennyi területén. A községnevek változása kihatással volt a vasúti- és hajózási állomásnevekre. A bizottság megegyezett a Magyar Államvasutakkal, hogy a menetrendeket csak a végleges nevek bevezetése után változtatják meg, továbbá, hogy az. új menetrendben már a megállapított helyneveket használják. A gyakorta elkerülhetetlen kettős állomásncvek írásmódját oly módon szabályozták, hogy a két név között kötőjel helyett „és" szócska állt. A helynevek esetleges megváltoztatásával felmerült az igény a községek bélyegzőinek, pecsétnyomóinak módosítására, átalakítására is. Az OKTB az egész országban egységes formájú, azonos anyagú bélyegzőket javasolt. A legmegfelelőbb forma, a legolcsóbb megoldás kiválasztása érdekében 1899. június 15,-i határidővel versenytárgyalást írtak ki. A feltétel az volt, hogy a bélyegző sárgarézből készüljön, egységes felirattal és rajzzal, a hazai ipar közreműködésével. A legjobb és legolcsóbb mintákat Fclsenléld Ignác készítette, így a megbízatást ő kapta. A szerződést a Kincstár nevében az Országos Községi Törzskönyvbizottság kötötte meg 1900-ban. Az elkészült bélyegzőket szakértők jelenlétében a Bizottság elnöke vette át, a címerhasználatot, történeti hűséget az Országos Levéltár bírálta el. A bélyegzők, pecsétnyomók rendezésével együtt az OKTB a határjelzőtáblák egységesítését is napirendre tűzte, de a kiírt versenytárgyalás nem hozott megfelelő megoldást. Döntés 1903-ban született, a Bizottság azt javasolta, hogy a megváltozott nevű községek államköltségen kapjanak 2-2 darab jelzőtáblát. A belügyminiszter azonban ezt a javaslatot, hosszas procedúra után elutasította és a határjelzőtáblák készíttetését a törvényhatóságok feladatává tették. Ennek végrehajtása esetleges volt, különösen kis településeken, de a nagyobb helységek esetében is sokáig csupán a vasútállomáson találhattunk volna a településnévről táblát. Az I. világháború kitöréséig az OKTB 59 vármegyével végzett. Munkájukat a háború alatt szüneteltették. A trianoni békeszerződés következtében a rendezésből kimaradt négy megye, Árva, Liptó és Ilunyad, Fogaras megye Csehszlovákiához illetve Romániához