Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

I. Tanulmányok - Medgyesi Konstantin: Jelenkor-kutatás és kisvárosi rendszerváltozás

a saját szemétdombján szinte teljhatalmú úr volt. Olyan tanácselnök kellett volna, aki az osztályok fölött a gyeplőt fogja és keményen tátija." Az érintett minderről így vélekedett: „Emberközpontú volt a ténykedésem. Az egyik tanácsi vb-tag fogalmazta meg: a lényem­ből fakad, hogy nem tudok drasztikus lenni. Humánusan próbálom megközelíteni a dol­gokat." Az 1990-es önkormányzati választásokat követően az utolsó tanácselnök munkanélküli lett. Elmondása szerint nem tekintette magát bukott embernek: „Rendszerváltás volt, ab­bamaradt egy folyamat. Nem megalázó a munkanélküli sors, csak az ember nem képes el­számolni önmagának és családjának. Nem könnyű megérteni, hogy tanultam, van egyfajta felkészültségem; se nem lettem butább, süketebb, lustább a korábbiakhoz képest, és mégse tudok mit kezdeni magammal. Tehetetlen, lehetetlen érzés. Próbáltam a megoldást keresni... A munkanélküli időszakomban túl sok városi rendezvényen nem jelentem meg. Nem mozgolódtam. Eltelt egy pár év, míg túltettem magam a dolgokon, bár nem volt semmi takargatni valóm." Az egykori városvezető végül másfél éves munkanélküliség után tanárként helyezkedett el. „Megkerestem a Juhász Gyula Szakközépiskola igazgatónőjét, akivel gimnazista koromig visszamenőleg ismertük egymást. A rendszerváltozás előtt viszont elég komoly vitánk volt. Gondok adódtak az intézményen belül, kérdés volt, hogy lesz-e fegyelmi eljárás vagy sem. Aztán mégis kellett az ügyében fegyelmit indítani. Szóval ilyen „előzmények" után kerestem meg, hogy nem lehetnék-e óraadó tanár az iskolában. Erre ő mondta: persze, számítottam rá, hogy majd jössz, mert számodra ez evidens, hogy ide gyere dolgozni. Nagyon rendes volt, tisztáztuk, hogy mindketten a korábbi vitát már lerendeztük. Meg­egyeztünk, induljunk tiszta lappal... Ezzel indultam a játékba. Majd miután az igazgatónő balesetet szenvedett - lesett egy létráról - felmerült, az agrárgazdaságtant, amit korábban ő vitt, ki vállalja. Mondtam, semmi gond, én korábban ilyen témával is foglalkoztam, így ter­mészetesen vállalom. Száraz téma, a gyerekek nem nagyon kedvelik, nehéz színessé tenni, de úgy gondoltam, megpróbálom. Az év végén kiderült, ezt az órát hosszú távon is megkapom, sőt, lehetségessé válik a főállású megbízásom. Azóta is tanítok. Természetesen ehhez elvégeztem Gödöllőn a mérnöktanári szakot" - emlékezik élete ezen időszakára az egykori tanácselnök. Az utolsó városi párttitkár fiatalon, 1968-ban lépett be a pártba. A vele készült inter­júban elmondta: „Szoba-konyhás, feldöngölt lakásban kezdtem az életemet. Ahogy múltak az évek egyre inkább lehetőségem nyílt arra, hogy a kétkezi munkámmal, az eszemmel, a tanulással ki tudjak (sic!) alakítani magamnak egy komfortosabb életet. Semmiféle összeköt­tetésem nem volt. Nem is tudtam, hogy hol és miként lehet kapcsolatokat kiépíteni. Ahogy teltek az évek, csak azt vettem észre, a lavóros mosakodást felváltotta a fürdőszobás tisztál­kodási lehetőség, nem agyagdöngölésü, hanem parkettás lakásban lakom és ezt mind a ma­gam erejével értem el. Amikor engem hívtak a pártba, mindjárt el is fogadtam. Beléptem, mert a saját életemen keresztül éreztem meg, fejlődik az ország. Friss élményanyag volt ben­nem. A személyes életem minőségi változása is igazolta a párt politikáját. Akkor miért ne higgyek benne?! Beléptem tehát a pártba, hamarosan, talán a 70-es kongresszuson be is választottak a végrehajtó bizottságba. Ott dolgoztam, s közben megválasztottak Nagylakon tanácselnöknek. 1974-75 között tanácselnökként tevékenykedtem. Szerettem csinálni, megkedveltein az államigazgatási munkát. Igen nagy ismeretmennyiséget szereztem. Képeztem is magam. 1975-ben behívtak a makói pártbizottságra." Innentől kezdve nincs más munkahelye, az apparátusban dolgozik. 1987-ben lesz városi első titkár. Mint most nyilatkozta, nem gondolta volna, hogy ő lesz „az utolsó", noha vidéken, így Makón is érezni lehetett, hogy a rendszer egyre kevésbé képes magát tartani. Az MSZMP 1989 októberi megszűntét követően - az utolsó tanácselnökhöz hasonlóan ­több mint két éves időszakra munkanélkülivé vált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom