Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 3. (Budapest, 2003)

Könyv- és folyóiratszemle - Folia Historica XXII., MNM történeti évkönyve 2002. (Huszár Zoltán)

maradványok és írott kútfők számbavétele mellett, az egykoron készült látképek és alaprajzok. Szoleczky a vár első ábrázolásától - 1600 februárjától - a 20. század közepéig tekinti át kutatási témáját. A különböző fejezetek - A „hadmérnökök korszaka", Az „illusztrátorok és festők korszaka",' A „fényképészek kora" - az adott időszak tipikus ábrázolásmódját veszik számba. Mindebből, többek között, az is kiderül, hogy a táj ismert földijének számító flollósy Simon híres-hírhedt „A huszti vár" (1896) c. festménye jelentős közéleti vihart váltott ki a korban. A tanulmány nagyszámú, jól elhelyezett fotóillusztrációi szemléletessé teszik Szoleczky Emese munkáját. L. Baji Etelka A magyar fotográfia története a XIX. században c. tanulmánya a Fitzroy és Dearborn kiadó felkérésére készült az Encyclopedia of Nineteenth-Century Photography számára. A szerző a Hasznos Mulatságok c. újság 1839. február 2-i számában közreadott Daguerre-tanulmánytól a 19. század végének budapesti bűnügyi nyilvántartásáig tekinti át a fotográfia magyarországi történetét. A mesterség jeles művelőinek számbavételével párhuzamban a fényképészet kedvelt témáit is megismerhetjük, így a Kossuth Lajosról az egyetlen hazai földön készített fényképet és a mestert, Marastoni Jakabot, valamint az Egressy Gábornak tulajdonított Petőfi Sándor dagerrotíp arcképet. A magyar fotográfusok a 19. század utolsó harmadában számos külföldi elismerést szereztek munkáikkal maguknak és országuknak. A fényképészet a 19. század végén a tudományos expedíciók szerves részévé vált, így a számos hazahozható tárgyi anyag mellett fénykép formájában távoli tájak világa is Magyarországra jutott. Ezen kívül „A magánfényképezők felvételei elsőrendű forrásaivá váltak napjainkra az életmód kutatásának. Számuk a XX. század elején ugrásszerűen megnőtt." Szűk körben ismert téma feldolgozására vállalkozott Balajthy Katalin Egy magyar értelmiségi román földön (Petrás Ince ismeretlen moldvai tudósításai, 1837-1847) c. munkájában. A 18. század végén megélénkülő magyar őstörténet kutatás fordította a figyelmet „a legősibb magyaroknak tartott székelyek mellett...a palócok és a csángók" félé. A moldvai magyarság túlnyomó részét alkotó csángók iránti érdeklődés az 1830-as évek közepén felfokozódott, amikor egy velük kapcsolatos nyelvemlék a Müncheni Kódexben nyilvánosságra jutott. A moldvai csángókutatás a „rokonnyelv" iránti érdeklődésen túl a népcsoport gazdasági-társadalmi helyzetére, egyházszervezetére és művelődési viszonyaira is kiterjedt. A reformkor számos kitűnő tudósa és egyben közéleti szereplője foglalkozott a témával, így Jerney János, Gegő Elek, Viola József. A kor szellemi életéből következően természetesnek számított, hogy a kutatómunkát nagyrészt egyházi személyek végezték. A szerző alapos kutatása nyomán megállapítja, hogy „a 19. század első feléből három református és huszonhárom katolikus pap (csaknem mind minorita szerzetes) moldvai missziójáról találtam adatokat". Közülük a tanulmány Petrás Ince munkásságát emeli ki és részletezi.. A csángó születésű Petrás, aki újságíró-, folklorista-, nyelvészkészségekkel és -tudással is rendelkezett, előbb pusztinai, majd klézsei papként működött. Már misszionáriusként írta meg Döbrentei ösztönzésére a Tudománytár 1842. évfolyamában megjelenő kétrészes népismereti dolgozatát „Döbrentei Gábor' kérdései 's Petrás Incze' feleletei a' moldvai magyarok felől" címmel. Balajthy Katalin tanulmányának további részében Petrás gazdag és sokszínű életmüvét az 1837 és 1847 között álnéven megjelentetett kilenc sajtólevéllel mutatja be. Mindezekből nemcsak a moldvai csángók életéről tudunk meg számtalan fontos tényt, hanem a közöttük pasztorációt végző római katolikus egyház belső életéről, az olasz misszionáriusok és a magyar papok véleménykülönbségéről, továbbá a témában való püspöki állásfoglalásról is. „Petrás és a csángók iránt elkötelezett néhány helyi magyar értelmiségi... nyelvi-művelődési programot fogalmaz meg a csángók számára: eszerint az olasz klérustól független anyanyelvű elemi iskolázás alkalmas volna arra, hogy ezt az addig minden rendszeres oktatást nélkülöző népcsoportot megtartsa és megerősítse nemzetiségében, egyszersmind enyhítve társadalmi kiszolgáltatottságát."