Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 3. (Budapest, 2003)
Módszertan - műhely - közlemények - Tóth G. Péter: A tárgyak újraalkotása. A „történeti" és az „ethno"-muzeológia elmosódó határai
Mi a tárgy? Mindenekelőtt anyag és forma: objectum, azaz „valami, ami a szem elé van állítva". Nem kell tebát nyelvtörténeti mélységekbe ásnunk magunkat, hogy tárgyaink, e formát öltött anyagok holdudvarában rábukkanjunk az emberre, akinek „valamely tevékenysége vagy érzelmi állásfoglalása" élteti magát a tárgyat, ahogyan a mai jelentésében elsőként csupán 1745-ben felbukkanó „tárgy" szavunk értelmét nyelvtörténészeink meghatározták. Az ember azonban nem csak mint tárgyak alkotója, szemlélője, használója érhető tetten. „Minden tárgy átalakít valamit" - állítja Jean Baudrillard, s itt nem csupán a természetet átalakító, a „naturából" „kultúrát" teremtő tárgyhasználó homo sapiens diadalútjára kell gondolnunk, de arra a tárgy és ember kölcsönhatásaiból szerveződő bonyolult kulturális térre is, amelyben a tárgy is alakítja az ember gondolkodását, szerepét, meghatározza társadalmi státusát, szervezi mindennapjait. Még bonyolultabb összefüggésrendszert eredményez a tárgy eredeti kontextusából való kiszakítása: a tárgyhasználó emberrel való érzelmi és kulturális kapcsolata révén egyfajta sürü jelenlétet nyert tárgy múzeumba kerülése. A múzeumi tárgy kapcsolatban marad a korábbi létét meghatározó kulturális és társadalmi közeggel (megőrzi-bemutatja vagy éppen elfedi azt), s új kulturális közegében is folytatja „átalakító" munkáját: formálja a vele kapcsolatba kerülő szakember és a közönség gondolkodását, befolyásolja a múltról, az emberről kialakított korábbi képünket. 8 „Az üzenet maga a médium" hirdette a „modern világ" guruja - a „technológiai determinizmus első számú prófétája" - Marshall McLuhan 1964-ben 9 arra utalva, hogy a televízió átalakítja a kultúráról alkotott korábbi elképzeléseinket. McLuhan mestere, Harold Innis a kommunikációs technológiát tekintette a gazdasági és politikai uralom és centralizáció legfontosabb paraméterének. Az Empire and Communication (1950) című müve 10 szerint a mindenkori térbeli uralom az üzenetek létrehozásához, tárolásához és terjesztéséhez használt technológián múlott. Minden tárgy és technológia, mint médium, a birtoklás üzenetét hordozza. Ez az „erős" gondolat öltött testet fizikai világunk kiterjesztésében is. Miután például a megismerés vágya által mozgatott orvos-kéz feltárta a kutya, a majom, majd az ember testének belső világát, a külső világ is a hódítás terepe lett. Lajka kutya a Szputnyik-2 fedélzetén, Sam majom a Mercury kapszulában, Juri j Gagarin pedig a Vosztok-1 űrhajó segítségével tágította ki az univerzumot. Marshall McLuhan szerint a ruha az emberi bőr, a kerék pedig a láb kiterjesztése. Használati eszközeink többségét úgy tervezték meg, hogy alkalmazkodjanak az emberi testhez, a kézhez jól illeszkedjen a toll, a kilincs, a lábhoz a cipő. Érzékszerveink hatékonyságát fizikailag is fokozni tudtuk. A „távolit" és a „közelit" a látcsővel vagy a mikroszkóppal még jobban magunkhoz idomíthattuk. A hallás regisztereit a telefon tágította ki. Hiányosságainkat ellensúlyozni tudtuk a szemüveggel vagy a hallókészülékkel. Pótolni tudtuk a balesetben, harci cselekményben elvesztett végtagokat és cserélni a működésképtelen szerveket. Carolyn Marvin (1988) nyomán 11 három olyan keretet különböztethetünk meg, amelyben egy tárgy, mint új technikai eszköz „működni" kezd: az első saját testük, a második a minket körülvevő ismert emberek társadalma, a harmadik pedig az ismeretlenek világa, akikkel az új médium összekötheti felhasználóját. A média, a távkommunikáció és a maroktelefonok segítségével saját testünket oly mértékben kiterjesztettük, meghosszabbítottuk, megnyújtottuk, hogy magasságában és mélységében is minden és mindenki „érintetté" vagy „elérhetővé" vált. McLuhan metaforájával agresszívan élve, azóta jól feszül fejünkön a világháló pókfonalából készült sapka is. De 8 Térjünk a tárgyra. 2003. 9 MCLUHAN, M. 1994. 10 INNIS, H. 1986. 11 MARVIN, C. 1988.
