Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)

III. Kiállítások - Tóth István: „A szlovák drótművesség" - Móra Ferenc Múzeum (Szeged)

A szlovák drótművesség (Tradíció es művészet) Időszaki kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeum Történeti Osztályán (Fekete-ház) Tóth István 2001. 09. 13-tól a Szlovák Köztársaság Nagykövetsége, a Vágvölgye Múzeuma Zsolna (Zilina, Szlovákia), valamint a Móra Ferenc Múzeum Szeged közös szervezésében volt látható Magyarországon igen ritkaságszámba menő kiállítás a drótmüvességről, a hétköznapi szóhasználat szerint a „drótos tótokról" 2002. 02. 20-ig. A kiállítás a drótművesség tematikus múzeumából, Zsolnáról érkezett. A gyűjtemény képződményei már az 1940-es év nyarára tehetők. Ugyanis ekkor rendeztek e témában először gyűjteményes kiállítást Trencsénhosszúmezőn (Dlhé Pole). Itt és ekkor mutatták be először a drótművességet komplex történetiségében, néprajzi vonulatában és kézműipari jelentőségében. Ez az alkalom irányította rá a figyelmet s lett rövidesen a Zsolnán létrehozandó városi múzeum speciális gyűjtési területe. Ettől fogva lehet mondani, hogy Szlovákiában szisztematikus gyűjtés folyik c témában. Az idők sodrában a gyűjtött tárgyak száma hol megnőtt, hol pedig megfogyatkozott. Ez a darabszám ingadozás 1942 és 1957 között volt elég élénk. A legmagasabb becsült darabszám ebben az időben 300 db körül mozgott. 1957-től megtörtént a teljes revíziós számbavétel, amikor az újra leltárba vett tárgyak száma 251 db volt. Ekkor történt meg a gyűjtemény összességének csoportokba sorolása. Az 1960-as évekre tehát már a gyűjtés és nyilvántartás I-IX. csoportba történt. így elkülönültek a drótosok szerszámai az általuk készített, javított és foltozott tárgyakétól. Az 199l-es esztendőre a gyűjtemény már 1032 darabot számlált. Az azóta eltelt egy évtized alatt a gyűjtemény közel háromezer darabot tesz ki, csaknem megháromszorozódott, feltehetően az igen intenzív gyűjtőtevékenység eredményeként. Maga a drótozás valószínűleg a 17. században jött létre, Felső-Magyarország kis részén, a mostani északnyugati Szlovákia területén. A szakma kialakulását a „Drotániának" is nevezett területen két fontos körülmény is befolyásolta. Az első a kedvezőtlen gazdaságiszociális viszonyokban rejlett. A drótozás fejlődését a közeli Sziléziában működő drótmanufaktúrák is befolyásolták. Ezekben a kézműiparokban sok férfi dolgozott fuvarosként az anyagot Magyarország-szerte fuvarozták. így a drótot gyorsan megismerték és könnyen beszerezhették. A vándormesterek eleinte agyagedények és mezőgazdasági eszközök körülfonására, szilárdítására, javítására használták a drótot. Ezenkívül vasdrótból egyszerű tárgyakat is készítettek, például egérfogót, konyhaeszközöket, pipalisztító szereket. A 19. század második felétől más anyagot is kezdtek használni: a bádog(pléh)lemezt. Különböző tárgyakat készítettek belőle, javították a bádog- és zománcedényeket. Barangolásuk alatt a drótosok közös szállásokon laktak. Magyarország területén pl. Budapesten, Aszódon, Rákoskeresztúron, Hatvanban, Gyöngyösön, Mezőtúron és Szolnokon. Korabeli források arról tanúskodnak, hogy a 19. század második felében mintegy 10 000 férfi foglalkozott drótozással. Ez a viszonylag magas létszám a műhelyekbe való koncentrálódást ösztönözte. Az első műhelyek Németországban jöttek létre a 19. század ötvenes éveiben. Legnépszerűbbek azonban Oroszországban és az USA-ban voltak. A kisebbek 10 főt, a nagyobbak 60 fő drótost is alkalmaztak. A világ legnagyobb drótos üzemeiben: Moszkvában és Varsóban 400 munkás is dolgozott. Kisebb műhelyek Magyarországon is voltak. Budapesten hat működött, de fellelhetők voltak szerte az országban Miskolctól Nagykanizsáig. Szétszóródtak Európa szinte minden országában, de ott voltak Szibériában és Közel-Keleten is.