Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)

III. Kiállítások - Tóth István: „A szlovák drótművesség" - Móra Ferenc Múzeum (Szeged)

A 19. század második és a 20. század első felében a műhelyek tulajdonosai díjakat pályáztak meg több ipari kiállításon. Ezek az eredeti, szép és praktikus tárgyak érmeket és okleveleket nyertek. A drótos mesterség felvirágzása után az első világháború befejeztével rohamos hanyatlás következett. Ezt a nagy változást az első világháború és az orosz forradalom hozta magával. Az európai műhelyek és gyárak megszűntek és a drótosok visszatértek Szlovákiába. Itt nagy erőfeszítések ellenére sem sikerült feléleszteni a szakma régi hírnevét. A vándorló drótos elválaszthatatlan jellegzetessége a 19. században a fa ládácska - az ún. krosnya. A kiemelkedő része a pléh- és a drótanyag hordására szolgált. Az alsóbb, ferde részben a drótosok személyes holmijukat hordták, az alsó fiókban a szerszámok voltak elhelyezve. A ládácskát vászon- és bőrtarisznya egészítette ki, esetleg pótolta. A kiállításon szereplő több mint százéves példány gazdagon díszített növényi ornamentummal és a magyar címerrel. A kiállításon mintegy 180 darab tárgy és felvétel volt kiállítva. Ezek között egérfogók, fazékalátétek, pipatisztítók. Szerepeltek azonban körbedrótozott kőedények, drótból készült konyhaeszközök (mérőkanalak, krumplitörők, sütőrostok, habverők). Ugyanilyen jelentőséggel jelen voltak a lakás használati dekoratív tárgyai is, pl.: tálkák, kosarak, polcok. A német műhelyek sajátosságához tartoztak a képeslapállványok, söröspohár - és üvegállványok, dugóhúzók. Az USA-ban keresett áruk voltak a tojásfőző állvány, a díszes virágtartó, a lámpaernyő, Franciaországban a szabófigura, bortermelők részére készített segédeszközök, Lengyelországban a gyermekjátékok. Azt lehet mondani, hogy a műhelyek és üzemek hozzáigazították a piac követelményeihez a gyártmányválasztékot. Számos kiadóműhely katalógussal és árjegyzékkel kínálta termékeit. Némelyiket több nyelven is kiadták. Drótosokon és segédmunkásokon kívül házaló kereskedőket, úgynevezett hauzírokat is alkalmaztak, akik a kész terméket árusították. A kiállításon is külön teremben, fejezetben szerepeltek a jelenkor drótozásos technikájával készült művészi alkotások. Ezek a tárgyak a szakma sokoldalúságát tükrözik, egyben sejtetik a praktikus és képzőművészeti lehetőségeket, amelyeket a drót felkínál. Az alkotók egy része a régi drótozási hagyomány folytatója. A másik csoport részben szakít a hagyományokkal, saját kifejezést keresnek. A tárgyakat használati szerepüktől megszabadítva dekoratív méretekkel helyettesítik. A képzőművészek és kézművesek új témákat keresve a drót új felhasználási módját is meglelik, gyakran kombinációban más anyaggal. Az eredeti fonás mellett felhasználják a textilfonalak feldolgozási technikáit, például a horgolást, a kötést, a varrott csipkét vagy a makramét. így tehát a drót mint képzőművészeti anyag megtalálta érvényesülését a hivatásos művészek alkotásában. Nem csak az esztétikai funkció hordozója maradt, de eszmei üzenet kifejezésének médiumává is vált. A mintegy féléves időtartam alatt a szegedi közönség (felnőttek és diákok vegyesen) igen nagy érdeklődést tanúsítottak a drótos kiállítás iránt. Talán ennek a komoly érdeklődésnek köszönhető a látogatottság több ezerrel való megnövekedettsége. Ez a kiemelt figyelem már a megnyitó napján is megmutatkozott. A kiállítást Stefan Markus, a Szlovák Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete nyitotta meg. Szakmai megnyitót a kiállítást rendező szlovák muzeológus kolleganő Mgr. Monika Skvarnová tartotta. A kivitelezés, rendezés folyamatában jelentős szerepe volt még Jana Adamusovának, ugyancsak a zsolnai múzeum munkatársának.