Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)

II. Módszertan - műhely - közlemények - Pintér János: 200 éves a Magyar Nemzeti Múzeum

itáliai, franciaországi és németalföldi műhelyekből származó festmények megalapozták a Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteményét. A Nemzeti Múzeum épületének tervezésével József nádor 1836-ban Pollack Mihály (1773-1855) építészt, a kor egyik legkiválóbb szakemberét bízta meg. Az építkezés a következő évben meg is kezdődött, azonban az 1838. évi nagy pesti árvíz elérte az építkezést is, jelentős mértékben visszavetette a munkálatokat, amelyek 10 évig tartottak. A Magyar Nemzeti Múzeum téglatest formájú épülete 109x70 méter területet foglal el két belső udvarral együtt, azaz hozzávetőlegesen egy futballpálya nagyságú. A látogatót a Múzeum körútra néző főhomlokzat fogadja, amelyet nyolc oszlopból álló nyitott oszlopcsarnok, valamint a felette levő, allegorikus szoborcsoport által díszített timpanon határoz meg. A főhomlokzathoz széles, pihenővel megszakított lépcsősor vezet, az épületbe lépve egy oszlopokkal tagolt előcsarnokba, majd egy kerek előtérbejutunk. Innen az emeletre egy széles főlépcső vezet, mely félúton két szárnyra szakadva visz tovább a római Pantheon ihlette kupola, majd díszterembe, valamint a kiállítási teremcsarnokhoz. Az épületen belüli főlépcsőházat Lötz Károlynak és Than Mórnak az 1870-es évek derekán készített - a magyar történelem jelentős eseményeit és allegóriákat ábrázoló - fal- és mennyezetfestményei díszítik. Pollack az építés közben folyamatosan együttműködött a múzeumi szakemberekkel. A szűkös költségvetés ellenérc Pollack a nemzet múzeumának méltó otthont tervezett, amelyet 1846-ban a Pyrker Képtár bemutatásával nyitottak meg, bár az utolsó állványokat csak 1847-ben bontották le. Időközben (1843) kinevezték a múzeum igazgatójává Kubinyi Ágostont (1799-1873), akinek feladata lett az új épület múzeumként való működtetése. Még folyt az építkezés, amikor 1846-ban elkészítette az új szervezeti és működési szabályzatot, amely - többek között - intézkedett valamennyi gyűjteményben a gyarapodási naplók bevezetéséről. A múzeum gyűjteményi anyaga akkor az Érem- és Régiségtár, a Természetiek Tára, a Képtár, a Kézműgyűjtemény és a Könyvtár között oszlott meg. Az 1848-as forradalom és szabadságharc március 15-i eseményei emlékezetesek a Nemzeti Múzeum történetében. Az azóta eltelt több mint másfél évszázad alatt a múzeum előtt számos emlékezetes történelmi tömegmegmozdulás zajlott, és egyértelművé vált, hogy a Nemzeti Múzeum a magyarság számára nemcsak a legnagyobb nemzeti gyűjtemény őrzőjétjelenti, hanem a szabadság és függetlenség jelképét is. 1848-ban a Nemzeti Múzeumban tartotta üléseit a Nemzetgyűlés felsőháza, s innen indultak az utolsó népfölkelő csapatok 1849 nyarán Arad felé. 1849-től a I. világháborúig Világos után Haynau csapatai az épületet kaszárnyának és kivégzőhelynek használták, majd tervbe vették katonai kórházzá való átalakítását. Az elképzelések szerencsére nem valósultak meg, de a múzeum és gyűjteményei siralmas állapotban voltak. Az 1850-es években csekély állami támogatást kapott az intézmény, ezért Kubinyi igazgató adakozásra szólította fel a polgárokat és jótékony célú hangversenyeket rendezett a díszteremben. Az utóbbiak során Erkel Ferenc vezényelt több koncerten, Liszt Ferenc pedig maga dirigálta „Esztergomi miséjének" bemutatóját. A bevételből hozzákezdtek az addig elhanyagolt Múzeumkert rendezéséhez. Az épület körül 1855-től különleges fafajokat telepítettek - néhány közülük még ma is megvan -, kavicsos sétautakat alakítottak ki, dísznövényeket és virágágyásokat telepítettek, pihenőpadokat helyeztek el. Különös hangulatot kapott a kert szobrok és síremlékek elhelyezése után. 1860-tól kezdve helyezték el Berzsenyi Dániel, Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Károly és Sándor, majd Arany János és gróf Széchényi Ferenc szobrát. Időközben elkészült a kertet körbevevő kovácsoltvas díszkerítés is.