Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)

II. Módszertan - műhely - közlemények - Pintér János: 200 éves a Magyar Nemzeti Múzeum

1861-től 1902-ig, a Parlament felépítéséig, a díszteremben ülésezett a magyar országgyűlés felsőháza. 1862-ben a Helytartótanács által kiküldött bizottság a múzeumról szóló jelentésében lehangoló állapotról számolt be. A megrongálódott tetőszerkezet miatt a termekbe becsorgolt az esővíz, az Érem- és Régiségtár anyagai közül csak az éremgyüjteménynek biztosítottak megfelelő helyet. A múzeumi gyűjtemények többsége áttekinthetetlen volt, csak a szakemberek igazodtak el közöttük. A kisszámú, rosszul fizetett múzeumi személyzet érthetően nem tudott úrrá lenni a gondokon. Fejlődésről csak a társadalmi akciók révén gyarapodó Képtár esetében beszélhetünk. Ebben kiemelkedő szerepe volt a még József nádor által 1845-ben létrehozott Képcsarnok Alapító Egyesületnek, amely a kiegyezés előtti években erőre kapva gyarapította a képzőművészeti anyagot Markó Károly, Barabás Miklós, Borsos József, Brodzky Sándor, Madarász Viktor, Lötz Károly, Than Mór, Székely Bertalan festményeivel, sőt Munkácsy és Zichy ifjúkori műveivel is. Az 1867-es kiegyezés jótékonyan hatott a múzeum fejlődésére. A Képtár folyamatosan gyarapodott, a meginduló régészeti feltárások és feldolgozások révén - elsősorban Rómer Flóris (1815-1889), Hampel József (1849-1913) és Pulszky Ferenc (1814-1897) munkásságának köszönhetően - a Nemzeti Múzeum a hazai archeológia központja lett. Velük egysorban kell említeni a numizmatikus Réthy Lászlót, akinek 1898-ban megjelent Corpus Nummorum Hungáriáé című éremkatalógusa máig használható értékes kézikönyv. A múzeum fejlődésében meghatározó szerepe volt Pulszkynak, aki 1869-től 1897-ig volt az intézmény igazgatója. A 19. század utolsó évtizedeiben a hazai régészet dinamikus fejlődése mellett művelődésünk egyéb emlékeinek gyarapodása csekély volt. Csak 1902-ben, Delhaes István festőművész hagyatéka révén került értékes numizmatikai anyag, fegyver- és hangszerkollekció a múzeumba. Varjú Elemér (1873-1944) igazgatósága alatt kiemelkedő értékű műtárgyak jutottak a művelődéstörténeti gyűjteményekbe. Ezek közül számottevő a középkori szárnyasoltárok, céhes emlékek és a történelmi jelentőségű bútorok gyarapodása. A 19. század utolsó harmadában felerősödött a szakmúzeumok önállóságának kérdése. Egymás után váltak ki a Nemzeti Múzeumból a különböző gyűjtemények. Az 1870-es évektől számíthatja önállóságát az Iparművészeti, a Szépművészeti és a Néprajzi Múzeum. Ezek az önállósulások azonban nem elvi alapon, és nem a gyűjtemény részek belső összefüggéseinek figyelembevételével, tudományos elemzések során mentek végbe. Elmaradt az alapos egyeztetés a Nemzeti Múzeum és a kivált új intézmények között gyűjtési körük meghatározása érdekében. Ennek következtében a műtárgyállomány szétosztása is következetlen volt. Ebben az időszakban lényegében már önállóan tevékenykedett a Természetiek Tára, bár csak 1934-ben jött létre a Természettudományi Múzeum, csakúgy, mint a jogilag 1949-ben kivált Széchényi Könyvtár. A két világháború között A vesztes háborút követő tanácsköztársasági hónapok után Magyarország román megszállás alá került. A Budapestre bevonuló román csapatok - 1919 augusztusában - a Nemzeti Múzeumnál is megjelentek és igényt tartva minden Erdélyből származó műkincsre, történeti emlékre, megkísérelték azokat el is vinni. Fejérpataky László igazgató tiltakozása, de elsősorban Harry Hill Bandholtz amerikai tábornoknak a Magyarországon állomásozó, a fegyverszünet betartását ellenőrző Szövetséges Katonai Misszió elnökének határozott fellépése azonban szerencsére megakadályozta ezt. A két világháború közötti időszakban elmélyült a tudományos munka a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az 1868 óta létező Archaeológiai Értesítő mellett az 1926-ban létrehozott Archaeológia Hungária és az 1939-ben alapított Folia Archaeologica régészeti feltárások,