Füvessy Anikó: Válogatott kerámiatanulmányok (1979–2005). Az Alföld népi fazekassága – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 59. (2005)

Tiszafüred fazekassága a reformkorban A magyar népi kerámia fejlődése a XIX. század elején felgyorsult. Az ország különböző részein kialakulóban voltak a jellegzetes stíluscsoportok; önállósult a fazekas népművészet. A stílusalakító fazekasközpontok közül a közép-tiszai stíluscsoport emelkedik ki, melyhez Debrecen, Miskolc, Sárospatak és Tiszafüred mint nagyobb, Mezőcsát, Gyöngyös, Pásztó és Eger mint közepes, illetve Mezőkeresztes, Mezőkövesd és Ónod mint kisebb fazekasközpontok sorolhatók. A települések az Alföldön és annak északi peremén helyezkednek el, a Tiszától kisebb-nagyobb távolságra; összefoglaló elnevezésüket innen kapták. ' Az újabb kutatások tükrében ennek a stíluscsoportnak Debrecen volt a legjelentősebb központja. Fennmaradt céhiratai azt is bizonyítják, hogy már a XVIII. század második felében közel hetven mester dolgozott a városban. Első céhszabálya ugyan 1715-ös, mégis joggal feltételezhetjük, hogy ennél jóval korábban - ha nem is szervezett keretek között - virágzó fazekassággal számolhatunk Debrecenben/ Datált kerámiaanyaga 1763-tóli maradt fenn.^ Későbbi tárgyi anyaga változatos; jellegzetes stílusjegyeket főként a múlt század első felében sora­koztat fel. A stíluscsoporton belüli kiemelkedő szerepét az is bizonyítja, hogy XVIII. századi kiemelkedő művészi színvonalú darabok más, ide tartozó műhelyekből nem maradtak fenn. 10-15 fazekasmester dolgozott egyidejűleg a miskolci fazekascéhben, melynek iratanyaga 1768-tól maradt fenn. A miskolci mesterek viszonylag állandó száma nehezen magyarázza azt, hogy csak néhány cserépedényről feltételezhető azok miskolci készítése, s mint Domanovszky György írja, ,, azokból nem lehet még csak következtetni sem arra, hogy a közép-tiszai stílus­csoporton belül része volt-e annak kialakításában "7 Sárospatak fazekasai céhüket igen korán, 1572-ben alapították meg. Stílusuk a közép-tiszaitól kissé eltér, a kapcsolat nem olyan eleven, mint a többi ide sorolható fazekasközpont esetében. Sárospatak különböző ízlésáramlatok kereszteződésében fekszik, mely stílusának átmeneti jelle­gében is megmutatkozik. Gyöngyös, Pásztó és Eger kevésbé kutatott fazekasközpontok, bár az itteni készítményeket Eger kivételével szép tárgyi együttes reprezentálja a különböző gyűjteményekben. Egernek viszont középkori ásatási anyaga ismertebb, mely arra figyelmeztet, hogy a közép-tiszai stílusjegyek kiala­kulásának vizsgálatakor tanulmányozásuk nem hanyagolható el. A három fazekasközpont közül Eger volt céhes, fazekasai a XVIII. században Miskolc Iandmajszterei (vidéki mesterei) voltak; önálló privilégiumukat 1805-ben 36 RFt-ért váltották ki.^ Céhen kívüli, de a miskolci fazekascéhhel az ott tanuló fazekasok révén némi kapcsolatot tartó fazekascentrum volt Mezőcsát. Ebben a városban kevés mester dolgozott egyidejűleg; stílusa deb­receni gyökerű s erős rokonságot mutat a tiszafüredi cserépedényekkel. Az előbbi fazekasközpontok között előkelő helyet foglal el a nagy tárgyszámmal és magas művészi színvonallal képviselt tiszafüredi mázas kerámia. A stíluscsoporton belül elfoglalt helye vizsgálatát mindenképpen indokolttá teszi. A különböző köz- és magángyűjteményekben fellelhető darabok alapján a tiszafüredi mázaskerámia fejlődését a múlt század első negyedétől tudjuk nyomon követni. Virágkora a XIX. 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom