Tolnay Gábor szerk.: Ember és környezete. Tudományos ülésszak 1999. november 22–23-án Szolnokon – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 58. (2002)

Kókai Magdolna: Adatok a Jászság születés körüli szokásaihoz és hiedelmeihez

ült a vízparton, egy nagy könyv volt előtte, olvasott. Mikor a tatám közeledett feléje, azt mondta: jó ember, menjen be a szállásra, mer vihar lesz. A tatám bement a szállásra, de kíváncsi vót, lesett. Egyszercsak a vízbül kijött egy csikó. Mikor az lerázta magárúi a vizet, a garabonciás a zablát a nyakába vágta és ráült a hátára. Mikor fölemelkedtek, mert a táltos szállt vele mint a madár, amerre elmentek olyan vihar lett, hogy a cserepet lesodorta. A garabonciás a könyvéből olvasta ki, a táltosnak meg kellett jelennie, a könyv olvasása által. A garabonciásnak nagyobb hatalma volt, mint a táltosnak. (Nagyapám látta ezt. Berény határában vót juhász.) "

n Előfordult, hogy a születés pillanatában a csillagok állásából jósoltak a gyermek jövőjére vonatkozóan. „Születés pillanatában kimentek megnézni a csillagokat - ez öngyilkos lesz, mert akasztófát láttam a csillagokban - mondták. "

18 A gyermekágy ideje alatt a kereszteletlen csecsemő és az anya is fokozottan ki volt téve az ártó hatalmaknak. Ezért különböző mágikus eljárással, illetve tiltással próbálták megóvni mindkettőt. Elsősorban az anyát védte - az adatközlők elmondása szerint - az ún. „szúnyoghálós" ágy. Erre vonatkozóan már csak az adattárban találtam néhány adatot. „Szúnyoghálóval vették körül a gyerekágyas anyát, hogy ne rontsák meg."

19 „Nagyanyámtól hallottam, hogy amikor ők szültek, az ágyat körbe fehér lepedővel elfüggönyözték, amíg a gyerekágyat feküdte az asszony, hogy nehogy szemmel megverjék őket."

20 Az újszülöttet kereszteléséig az ártó hatalmak „megronthatták", „megnézhették", illetve elcserélhették. Ez utóbbit váltott gyereknek nevezték. Mindezek elkerülése érdekében különböző preventív és produktív eljárásokat végeztek. Az első esetben általános vélemény volt, hogy aki „megnízi" a gyereket nem tehet róla, annak olyan a szeme. Ezért nem nagyon szerették, ha keresztelés előtt idegen ment látogatni, főleg ha öregasszony volt. A szemmelverés elhárítására a következő óvó, védő eljárásokat alkalmazták: a baba csuklójára piros zsinórt kötöttek, a kisinget fordítva adták rá, illetve annak visszájával vagy a „húgyos" pelenkával megtörülték az arcát, és a pólyakötőbe kis olvasót helyeztek. A rontás megállapításának, és orvoslásának leghatásosabb eszközei, a vízzel végzett különböző praktikák voltak. Az egyik - talán legismertebb - a szenesvíz készítése, illetve a gyermek testének e vízzel történő lemosása, megitatása. Szenes víz készítése. Egy pohár vízbe általában három parázsló szén vagy csutkadarabot dobtak, miközben - egyes adatok szerint - a következőket mondták: „ ember, asszony, gyerek, lány, hogy amelyiknek a szeme ártott, ezáltal az égetett csutka által lemenjen róla " Ezzel a vízzel megmosdatták a csecsemő egész testét, és itattak is belőle. Egy másik adat szerint: „ ha megrontották a gyereket, a faszenet meggyújtották és azon megfüstölték"

12 Előfordult, hogy a két eljárást egymást követően alkalmazták. A szemverés megállapításának és gyógyításának másik eszköze volt az ún. vízmérés. Egy pohárba kilenc, hét vagy három kanál vizet mértek. Az ujjhegy vízbe mártásával megmosdatták - egyes adatok szerint - kereszt alakban a gyermek arcát, kezét, 17 Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 115-79. 18 Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 115-79. 19 Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 115-79. 20 Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 115-79. 21 Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 115-79. 22 Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 115-79. -93-