Tolnay Gábor szerk.: Ember és környezete. Tudományos ülésszak 1999. november 22–23-án Szolnokon – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 58. (2002)

Kókai Magdolna: Adatok a Jászság születés körüli szokásaihoz és hiedelmeihez

lábát, és valamennyit itattak is belőle. Ezután a megmaradt vizet a kanállal visszakézből rámérték az ajtó sarokvasára. Amennyiben a víz megszaporodott, a csecsemő „szemverésbe", „szemrontásba" volt. Ezt az eljárást addig folytatták, amíg a pohárban a mosdatás után kevesebb víz nem lett, ugyanis ekkor szűnt meg a néphit szerint a szemverés hatása. A szemrontásnak a mosdatás, illetve a fürdetés által történő megszüntetésére vonatkozik egy igen érdekes szentandrási adat. „Ha akad valahol keresetlen kutyafej, fazékba kell tenni, és melléje kilenc fajta fahasítékot kell még a vízbe tenni, és az egészet főzni. Az így kapott főzettél napfölkelte előtt, napnyugvása előtt meg kell fürdetni a kicsinyt és az anyja ingével kell megtörölni. Az elhasznált fürdővizet pedig arra kell kiönteni, amerre a nap nyugszik le. "' Találtam egy olyan adatot is, mely szerint a szemverést a rontó által lehetett orvosolni - amennyiben sejtették annak személyét- a következő módon: „A gyermekeim keresztanyja boszorkány vót. Minden áldott nap - egy hétig - a gyerek fél héttől hétig ordított, még meg nem nézettük a keresztanyjával. Hét órakor, mint aki elvégezte a dógát, elaludt. Ha a gyerek meg van rontva, a rontót e kő hívnyi, hogy megnézze, akkor elmúlik.

,u A kereszteletlen újszülöttet a szemverésen kívül az ún. „elváltás" is fenyegette. A váltott gyerekkel kapcsolatos hiedelmek már csak a legidősebb adatközlők emlékezetében, és az adattári gyűjtések lapjain élnek. Elváltáskor az egészséges csecsemőt a boszorkányok cserélik el saját csúf, sírós gyerekeikkel. Az ilyen gyerek legjellegzetesebb ismertetőjegye volt, hogy nem beszélt. Egy ilyen hiedelem történetet mesélt el az egyik adatközlőm. „A nagyapám meséte, hogy elmentek eccer állást keresni. Este lett rajok bementek egy házho, hogy szállást kérjenek éjjelre. Hát, jó emberek majd abba a szobába szalmát teszünk a fődre, amibe a kisfiunk alszik. - monták. Ez a szoba üres vót, csak egy kemence vót benne, meg egy nagyfejű gyerek. Az az ember, aki nagyapámmal vót, olyan tudós féle vót. O mingyá látta, hogy ez vátott gyerek. Leültek vacsorázni. Az ember férehítta az asszonyt, oszt kikérdezgette a gyerek felől. Monta az asszony, hogy hány éves, de hát nem beszé, mindig sír Akkor ászt monta a tudósember: aggyon neki a kézibe egy tejjel tele bögrét, meg egy nagy kanalat. Mikor látta, hogy a szülők lehúzóttak a másik szobába, akkor a gyerek csak lesi, hogy hát: hm. ennyi időt megértem, de még ilyet nem láttam. Kis bögre, nagy kaná, né, hogy tesznek bolonddá!. Asztán lefeküttek a gyerek is, meg a nagyapámék is. Eppcsak elaluttak, rákezdi a gyerek a rívást. De rítt, rítt. Hát éfél felé elhatta. Aszongya a tudósember: na, elhatta mán! A gyerek meg aszongya: maj ríjok én bátyámuram, csak hagy pihenek! Kejjünk János! Ótözzfel oszt gyerünk! Éfél van mán úgyse aluttunk! Na, ahogy felkelnek az asszony is felkelt fűteni, hát oszt férehítta a tudósember. Monta neki, hogy ez nem a maga fia! Magátó ellopták mikor megszült. Dehonnem az én fiam. - monta. Jó van. Ide figyejjen! Nem menünk addig el. Fűccse be a kemencét, a gyereket ültesse a lapátra. Ne fejjen nem engedik bedobni! Jaj dehogy, dehogy! - tiltakozott az asszony. Hallgasson rám bedobják a kímínyen a magáét. Oszt úgy is vót. Ráültették a lapátra, amikor dobták vóna ez kiszát rúla, egy gyönyörű deli gyerek meg rápottyant, (özv. Móczár Lászlóné Gulyás Erzsébet, szül. 1917.; róm. kat; lakhely: Jászárokszállás) 23 Jászszentandrás, Molnár István gyűjtése, JMA. 110-68. 24 Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 155-79. -94-