Barna Gábor szerk.: Társadalom, kultúra, természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 57. (2001)
Paraszti gazdálkodás és tárgyi kultúra - Viga Gyula: A Latorca néprajzához
A Latorca néprajzához 209 A Latorca völgye jelentős kereskedő út, a kapcsolódó tájak forgalmában meghatározó szerepe volt a korábbi századokban. A XVII-XVIII. században a völgy - a Vereckei-hágón át - Tokaj-Hegyalj a borát közvetítte Lemberg és Kijev felé. A Mária Terézia-féle úrbérrendezést megelőző paraszti bevallások (investigatio) adatai (1770) ugyanakkor azt tanúsítják, hogy az északkeleti megyék nyersanyagbázisának fáját a Latorcán is szállították nyugat-délnyugat felé. Tutajok, szálak járták a folyó vizét. A másodlagos gazdasági jelentőségű faúsztatás alapját a Latorca felső és alsó szakaszát övező tájak eltérő növényföldrajzi jellege adta: a magashegyek fenyőfáját, bükkjét és tölgyét szállították a Bodrog, ül. Tokaj Tisza-torkolatának irányába. 1 Ugyanakkor a Latorca völgyében még a XX. század elején is működő faipar, számos apró fürésztelep már a folyót kísérő ártéri erdőségek -jobbára tölgyes - faállományát is fogyasztotta, nem csupán a hegykeret szálfáit. A Latorca völgyén halad a térség egyik ütőerét alkotó vasúthálózat is, ami Trianonban stratégia szempontokra figyelő döntéssel lett a csehszlovák utódállam délkeleti határvonala. 12 1945 után Ágcsernyőnél, a csehszlovák - szovjet határon nagy forgalmú átrakóhely létesült, amely a - nem európai rendszerhez igazodó - szovjet vasút teherforgalmát közvetítette Csehszlovákia és a Nyugat felé. 4. A folyóvölgy településeinek tradicionális gazdálkodása a népességnek a vízzel való ambivalens viszonyát tükrözi. A kanyargós, meanderekkel és azok lefűződött, nem ritkán elmocsarasodott holtágaival szabdalt Latorca völgy vízrendezésére csak igen későn, 1956-1968 között került sor 13 , így recens néprajzi vizsgálatok is igazolják ezt az árnyalt kapcsolatrendszert. Miközben az áradás rendszeresen elöntötte a a vízmenti falvakat, - még a két világháború között is valóság volt, hogy például Zétény, Rad népe csónakkal ment a templomba -, veszélyeztette a határt, a XVIII. században már nagy számban említett zöldséges-, káposztás-, gyümölcsöskerteket, ritkábban kukoricás kerteket. Az akár két hónapig is tartó áradás tönkretehette a réteket, legelőket. Máskor viszont dúsabb futermést növesztett a réteken, a vízmenti tölgyesek makkot adtak, a folyó és ártere hallal, csíkkal szolgált. Az 1770-es investigatio adatai tükrözik a halászó és csíkászó vizek jelentőségét, s jelzik, hogy a folyó számtalan mellékvize, az árterek vízfolyása is fontos halfogási lehetőséget jelentett. 14 A rekesztő halfogás eszközei és technikái a Latorca mentén megérték a XX. század derekát. 15 Az árterek hasznosításának számos formája érhető tetten ma is a legidősebbek emlékezetében, s az Eszenke nevű ártéri legelő még néhány évtizede is a külterjes állattartás szubsztrátumaként működött. Nem kívánom itt vitatni Bellon Tibor markánsan megfogalmazott és képviselt véleményét az ártéri gazdálkodás kérdéséről; különösen érzékelem és értékelem abban a táj átalakításával változó gazdasági folyamatok hangsúlyát, szemben az ősi ártéri gazdálkodás felfogásá9 Frisnyák 1990. 45. 10 Takács-Udvari 1998., Bodnár 1995. 36., Vö.: Rónai szerk. 1945/1993. 32. skk., EAS. 36. 1 ' Bulla-Mendöl 1947/1999. 270., Neupauer 1989. 67-68. 12 Bulla-Mendöl 1947/1999. 271., Palotás 1990. 45-48. 13 Bogoly 1992. 14. 14 Takács-Udvari 1998. 110., 116. 15 D. Varga 1984. 53-74., D. Varga 1989. 60-67., Viga-Viszóczky 1997. 186-171.
