Barna Gábor szerk.: Társadalom, kultúra, természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 57. (2001)
Paraszti gazdálkodás és tárgyi kultúra - Viga Gyula: A Latorca néprajzához
210 Viga Gyula val. 16 Magam azonban a Latorca mente tájhasznosítását nem tartom ártéri gazdálkodásnak. Különösen a XVIII. századi bevallások adatai igazolják - még a forrás jellegének figyelembe vétele mellett is -, hogy a tevékenységi formák elsődleges szervezője a mezőgazdálkodás rendszere és annak éves ciklusa. Mindezt a feudális termelési mód és tulajdonlás, az egyéni és közös földhasznosítás feudális rendje keretezi, amiben kétségtelenül nagy jelentősége van a mezőgazdálkodáson kívül eső haszonvételeknek és az azokhoz kapcsolódó feudális szolgáltatásoknak is. A gazdálkodás elsődleges céljai azonban a termelő tevékenység keretében helyezkednek el, a tulajdonlás és birtoklás egész rendje éppen úgy azt szolgálja, mint a jobbágy-paraszti üzemek szervezete. Ezek a célok motiválják mindenekelőtt éppen a táj átalakításának célkitűzéseit is. 5. A XVIII-XX. század során kiemelkedő gazdasági jelentősége volt a Latorca mente legeltető állattartásának. A úrbéri bevallások szerint nem volt ritkaság jobbágyportánként a 10-20-30 sertés, 6-8-10 szarvasmarha sem. 17 Annak ellenére, hogy az egyes falvak nem egyformán voltak ellátva legelővel, s a rétek kaszálás előtti legeltetése, a tarló aratás utáni megjáratása a jószággal terjesen közönséges dolog volt. Több történeti adat igazolja a recens gyűjtések megfigyeléseit arról, hogy a legelőben ínséget szenvedő falvak lakosai más település határára adták az igás, ül. növendék szarvasmarháikat legeltetni. Kelecsény bevallásában például ez szerepel: „Marhájoknak elegendő legelőmezeje nincsen, hanem más határokon is legeltetni kényteleníttetnek, azért pedig dolgozni szoktak." Hasonlót tartalmaz Iske investigatioja: „Aratásig sem vonó, sem heverő marháiknak nincs elegendő legelő mező, más szomszéd határokon legeltetik azokat." 18 Hasonló kiegyenlítő szerepe volt az állattartásban a más határon bérelt kaszálónak is. A Latorca mentén a XX. század elejéig jelentős állatállományt akkumulált a tölgyerdők makktermése is. A makkos erdők a sertéstartás fontos takarmánybázisát jelentették, ám falvanként eltérő lehetősége volt a makkoltatásnak, beleértve a jobbágyfelszabadításig a földesúrral közös erdei legeltetés ellentmondásos viszonyát. Molnár András XVIII. század végi faluleírása külön is megemlékezik Zétény jó makktermő erdejéről. A táj változása a XIX. század során és a XX. század első felében elsősorban az erdőirtásokban nyilvánult meg, de foltokban még ma is fellelhetők a korábbi vízjárta részek tölgyerdői. A vízmenti erdők kiirtásával a térség primer legelői szűntek meg, fokozatosan átalakítva az állattartás és az egész mezőgazdálkodás struktúráját. A XX. század derekától a kompakt ártéri növényzetet egyre inkább a zöldségtermesztő térszín váltotta fel a folyó mentén, annak mindkét partján. A korábbi ökológiai arculatot ma már csak a Latorca Tájvédelmi Körzet szemlélteti. A völgy eltérő 16 Bellon 1989. 19-26., Bellon 1991. 109-124., Szilágyi 1982.209-312. 17 Takács-Udvari 1998. 11. 18 Takács-Udvari 1998. 110., 123., Vö. még: Viga 1996. 24-25. 19 Közli Udvari 1992.82-84. 20 EAS. 5-6. 21 Bogoly 1992. 65.
