Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

nap óta a Tiszán túl levő úgynevezett szandai csárdától Szolnokba vezető töltésen az utasok - térdig érő sár dacára - gyalog szoktak bevánszorogni... Magunk is folyvást elmondogatjuk, mily jó volna, ha itt-ott világításunk, vagyis minden jártabb utcában néhány lámpánk volna, mégsem jut eszünkbe, hogy »Nohát álljunk össze ez. vagy amaz utcának házbirtokosai és lakói, adjunk mindegyikünk néhány forintocskát s csináltassuk meg.« De persze, eredeti gondolkodásunk mellett minek is? Hisz este nem szükséges járni se színházba, se máshová... E hónapban hunyt el az itt időző színtársulat volt igazgatója, Könyves Lajos..."

6 Pedig 1851-ben már városszépítési törekvésről is hírt kapunk a tanács jegyzőkönyvéből: „A piatzon és főutzán két helyen levő gémeskutak szivattyús kutakra alakíttassanak át, a Szépítő bizottmánynak határozata folytán.''' De a város pénztára a „lefolyt háborgós idők alatt annyira kiürült, hogy a Szépítő bizottmány által czélbavett kutaknak szivattyúkra leendő átalakítása jelenleg nem eszközölhető. mindazonáltal ezen tanács azoknak átalakítását figyelemben tartja."

7 Szolnok hétköznapjairól ad tájékoztatást az a tudósítás is, amely inkább a társadalmi helyzet fonákságait tükrözi: „...Szeretném társas viszonyainkat festeni... igazán véve itt köztünk ahány ház, annyi szokás, de nem is csoda, oly különféle elemek vegyítése csaknem lehetetlen. Víz és olaj. Van itt az úgynevezett haute volée-nak három keveréke, kik egymás mellett oly viszonyban állnak, mint - bocsánat a hasonlításért - kertekben a dinnye, tök és uborka, melyekről tudjuk, hogy egyik a másik által el ne fajzzék. Pedig egy species az, habár alakra, ízre és szagra különbözők..."

8 A francia vagy a latin szöveget nem ismerők is megértik, hogy itt a polgár és a dzsentri társadalmi réteget festi ironikusan a cikk írója. Érzékelteti a továbbiakban azt is, hogy milyen fejlődésnek nézett elébe Szolnok a pest-szolnoki vasút megnyitásával. „Hittük, hogy a vasút fog tenni lendületet. Tíz éve, hogy Szolnok külvárosa lett Pestnek, ám jöjjön bárki és ítéljen, mit tett Szolnok azóta? Az országutat képező utcája kiköveztetett, s finis, nincs több. S kérdem, ez is ki érdeme'? Bizonyosan nem a szolnokiaké, legalább direkt nem. Itt van azóta a gőzhajózás is. és mindezen két közlekedési vállalat sem bírt Szolnokra hatni. Most pedig mi vár reá? A vasút tovább meend Debrecenbe, akkor Szolnok eo ipso mellékes és csak közbeeső állomás leend..."

9 Sok igazság van ebben a megállapításban, de azt is meg kell jegyeznünk, hogy a nagyszeríí lehetőség kihasználását az 1848/49-es szabadságharc minden energiát lekötő küzdelme, Szolnok város anyagi károsodása is akadályozta. 1849-ben ugyanis kétszer kellett Szolnok városnak a Tisza hídját megcsináltatni, többször is sáncokat ásatni. A beszolgáltatott Kossuth bankókért a város ellenszolgáltatást nem kapott, s így gazdaságilag igen súlyos helyzetbe került. A Bach korszak elején a vasútépítés is megtorpant, s csak 1857-ben nyitották meg a szolnok-debreceni vonalat, amit egy év múlva a Szolnok Arad közt megnyílt vasútvonal követett. Ha e téren nem is minden fordult meg a városon, de a tudósító leír olyan dolgokat is, ami bizony nem pénzkérdés, hanem helyi kezdeményezéssel, munkával vagy éppen jószándékkal meg is oldható. „...Igen, ki kell mondanunk, hogy Szolnok tíz év alatt nem tett semmit - hogy sok adatot ne soroljak elő - például a gazdaságban. Nézzünk csak széjjel, van-e Szolnokon egy jóravaló kert? Tud-e csak annyit is kertjéből előteremtem, hogy konyháját ellássa? Annál is inkább a piacon eladni. Van-e gyümölcse? Dehogy van! Hány udvarban látunk gyümölcsfákat? Megolvashatjuk... Van egy kis sétatér, de oly kicsiny, hogy alig több egy lugasnál... 6 Magyar Hírlap, 1852. január 30. 7 Szolnok mezőváros jegyzőkönyve 6/1851. 8 Vasárnapi Újság, 1857. 9 Uo. 324